NB I

Szalai duplájával BL-főtáblán a Schalke

A PAOK elleni visszavágón kétszer volt eredményes a magyar válogatott támadó.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedden este a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének visszavágóján lépett pályára a Szalai Ádámmal felálló német Schalke 04 a görög PAOK otthonában. A két csapat zárt kapuk mögött játszott, ugyanis a hazaiak szurkolói a Rapid Wien elleni, tavalyi Európa Liga-mérkőzésen a pályára rohantnak, az UEFA ezért három meccsre bezáratta a Tumba Stadiont. A német együttes az első mérkőzésen, hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott riválisával, így mindenképpen gólt kellett szereznie ahhoz, hogy megőrizze továbbjutási esélyeit.

A Schalke magyar válogatott támadója, Szalai Ádám nem is tétlenkedett, hiszen nem sokkal az első félidő vége előtt megszerezte a vezetést csapatának. A második játékrész nem indult jól a vendégeknek, a PAOK az 53. percben egyenlített. Tíz perccel később emberhátrányba került a Schalke, Jones kapta meg második sárgáját. Azonban ez sem vetette vissza a németek lendületét, és Draxler révén ismét náluk volt az előny. A hazai csapat sem adta fel, tíz perccel a vége előtt egy szabadrúgást követően egyenlített, de a 2-2 még mindig a Schalkénak kedvezett.

A hajrában, egy kontra végén jött az újabb Szalai-gól, így 4-3-as összesítéssel jutott a BL-csoportkörbe a Schalke.

https://www.youtube.com/watch?v=dGDoL42Xgkg

https://www.youtube.com/watch?v=qBUehz1VOlM

Olvasói sztorik