NB I

Fejtörést akar okozni az edzőnek

Gyurcsó Ádám elmondta, a gyengére sikerült nemzetközi szereplés után nagyon várták a bajnoki rajtot.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hibátlanul kezdte a bajnokságot a Videoton. A székesfehérvári együttes négy meccsen négy győzelmet aratott, és egyedüli csapatként százszázalékos az OTP Bank Ligában. José Gomes együttese a Haladás, a Ferencváros és a Pécs legyőzése után a legutóbbi fordulóban a Paks elleni 4-1-es sikerrel hangolt a vasárnapi, Győri ETO elleni rangadóra.

A csapat fiatal támadója, Gyurcsó Ádám a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a korai Európa Liga-kiesést követően nagyon várták a bajnoki rajtot, hiszen bizonyítani akartak szurkolóiknak. A Paks ellen csereként beállva hatalmas gólt lőtt szabadrúgásból, erről is kérdeztük a 22 éves játékost.

– Mennyit gyakorolja a szabadrúgásokat?
– Sokszor maradunk kint a pályán az edzések után, gyakori, hogy külön gyakoroljuk még a pontrúgásokat is – magyarázta Gyurcsó Ádám. – Örülök, hogy most sikerült a mérkőzésen is betalálni egy ilyen szituációból.

– Csereként kevesebbszer ért labdába a találkozón. Így mennyire volt nehezebb ebben a helyzetben egy ilyen pontos lövést végrehajtani?
– Már előtte is volt egy szabadrúgásom, ami fölé szállt. A második lövést sokkal jobb helyről végezhettem el, és figyeltem rá, hogy ne úgy hajtsam végre, mint az első kísérletemet. Van úgy, hogy egyszer bejön a próbálkozás, egyszer pedig nem. Sőt, az sem ritka, hogy edzésen sikerülnek a szabadrúgások, a meccsen viszont semmi sem jön össze, illetve fordítva, az edzéseken sokat hibázunk, a mérkőzésen viszont minden sikerül.

– A padról beállva gólt szerzett. Könnyebb dolga lesz így beverekedni magát a kezdőbe?
– Elég erős játékoskerete van a Videotonnak. Négy győzelemmel kezdtük a szezont, azok a játékosok, akik eddig kezdőként kaptak lehetőséget, sokat tettek ezért az eredményért. De persze, a csereként beálló játékosok is hozzájárultak a sikerhez. Minden nap úgy dolgozom az edzéseken, hogy fejtörést okozzak a vezetőedzőnknek, és bizonyítsam, helyem van a csapatban. Rajta múlik, hogy változtat-e a győztes csapaton. Az eddigi eredmények nem indokolják ezt, de úgy hiszem, aki lehetőséget kap, az bizonyítsa, hogy vele még jobb lehet a csapat.

– Négy forduló után csak a Videoton nem veszített pontot. Számítottak ilyen jó kezdésre?
– Bíztunk benne, hogy jó rajtot tudunk venni a bajnokságban, és bízunk benne, hogy ez a lendület még sokáig ki is tart. Tartom annyira erősnek a csapatunkat, hogy akár még a bajnoki elsőséget is meg tudjuk szerezni a szezon végén. Az Európa Liga-kudarc után nagyon vártuk a kezdést, hiszen bizonyítani akartuk, hogy jó csapatunk van, és ez lesz az az év, amikor ismét megszerezhetjük a bajnoki címét.

– Az egyik riválist, a címvédő Győrt akár már most hétvégén leszakíthatják az elsőségért folyó harcból.
– Igen, ha nyerünk idegenben, akkor tetemes hátrányba kerül a Győr. De nem hiszem, hogy ezzel leszakítanánk őket. Erős játékoskerete van az ETO-nak, biztos vagyok benne, hogy rövidesen ők is összekapják magukat, és elindulnak felfelé a tabellán. De remélem, még nem a mostani fordulóban teszik ezt.

Olvasói sztorik