NB I

Lencse László is Felcsúton

A Videoton egy évre kölcsönadta a Puskás Akadémiának a csatárt, aki szétharapná a kapufát.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Várható volt, hogy a klubvezetés nem fogja tétlenül nézni, hogy az újonc kiessen az élvonalból. A gyenge bajnoki rajt (1 döntetlen, 3 vereség) után alaposan belehúztak…

A 24 éves, korábbi utánpótlás-válogatott csatár komoly erősítést jelent az élvonalban újonc Puskás Akadémia együttesének. A Videoton FC támadója, Lencse László egy évre kölcsönbe kerül Felcsútra – írja a klub honlapja.

– Elég nagy utat tettem meg Izraelből Felcsútra, a BL-selejtezőtől az NB I-ig. Ez is jelzi, mennyire kiszámíthatatlan a futball. Most csak egy számít: mindenkinek bizonyítani akarom, hogy nem lehet engem leírni – nyilatkozta új klubja honlapján Lencse László. – Jól esett, hogy Benczés Miklós ragaszkodott hozzám. Még a Diósgyőr vezetőedzője volt, amikor szintén hívott, érdeklődött, és már akkor felvetődött, hogy odaigazolok. Nem csak gólokat akarok szerezni, a tapasztalatomat kell átadnom a fiataloknak, akik életük első NB I-es idényét játsszák. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan felveszik az élvonal ritmusát. Czvitkovics Péterrel nagyon elszántak vagyunk, hogy megmutassuk, van bennünk fantázia. Bizonyítani akarok, már alig várom a Kaposvár elleni mérkőzést. Hatalmas meccséhségem van. Legszívesebben már most berohannék a pályára és szétharapnám a kapufát!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.