NB I

Horváth Ferenc és a jelzőtrikó

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombathelyi Haladás – Debreceni VSC 1-1

Artner Tamás, Haladás: – Csodálatos csapatunk van, és a közönségünk is fantasztikus volt, nélkülük nem sikerült volna felállni. A mérkőzés összképe alapján – ha nincs a buta hibánk és a tizenegyes – közelebb álltunk a győzelemhez. Az első félidőben uraltuk a játékot, és a második játékrészre szerettük volna még stabilabbá tenni a csapatot. Ez sikerült is, de a tizenegyes és a kiállítás megzavart minket. Az utolsó harminc percért azonban dicséret jár a játékosaimnak. Halmosi piros lapja nagy hiba volt, de a csapat erejét mutatja, hogy innen is fel tudtunk állni. Megérdemeltük az egy pontot.

Kondás Elemér, Debrecen: – Mindig jó meccseket játszunk a Haladással, ez is egy fordulatos találkozó volt. Megszereztük a vezetést, azonban a végére már mi lettünk kevesebben, és az emberelőnyt ki is használta az ellenfél. Sajnálom, mert úgy érzem, megérdemeltük volna a három pontot, kézben tartottuk a meccset. De ilyen a futball. Szereztünk egy pontot, ezt is meg kell becsülni.


Videoton FC – MVM Paks 4-1

José Gomes, Videoton: – Jól kezdtük a mérkőzést. Nagyon alaposan felkészültünk a Paksból, egész héten az ő játékukra készültünk, ahogy minden bizonnyal ők is kielemeztek bennünket. Az biztos, hogy egy tíz emberrel játszó csapat ellen néha könnyebb, néha viszont nehezebb játszani, mivel az emberhátrányban lévő csapat nagyobb hangsúlyt helyez a védekezésre. Szerintem, ha nincs a kiállítás, akkor is megnyertük volna ezt a találkozót. Nem terveztük azt, hogy négy fordulót követően hány pontunk lesz. Nagyon keményen dolgoznak a játékosok, az edzéseken hihetetlen munkát végeznek. Ennek a munkának a gyümölcse a 12 megszerzett pont. Nem az ölünkbe hullott mindez, hanem nagyon keményen megdolgoztunk érte!

Horváth Ferenc, Paks: – Hamar lerendeztük a meccset, sok izgulni valónk nem maradt a 6. perc után. Ahhoz, hogy emberhátrányban, egy ilyen jó csapat otthonában ennél eredményesebben játsszunk, még gyengék vagyunk. Aminek örülni lehet, hogy nem ütöttek ki bennünket, csupán pontozással nyert ellenünk a Vidi. 2-0-után, amit lehetett, azt megtettük. Volt tartásunk, és egy ilyen sokk után nagyon nehéz felállni a padlóról, nekünk azonban sikerült. A kiállítás teljesen jogos volt, ehhez kétség sem férhet. Nagyon jól esett az, ahogy a fehérvári közönség fogadott. Mindig örömmel jövök Székesfehérvárra, most azonban szomorúan távozom a Sóstói Stadionból. És a végére egy költői kérdés. Miért csinálnak bohócot a magyar edzőkből? Miért kell sárga megkülönböztető mellényt felvennünk? Eddig egyetlen komoly bajnokságban szereplő csapat edzőjét sem láttam megkülönböztető mellényben az oldalvonal mellett állni.

forrás: vidi.hu


Bp. Honvéd – Puskás FC 3-0

Marco Rossi, Honvéd: – Három nyeretlen mérkőzés után jöttünk, természetes, hogy egy ilyen sorozat után a csapat ideges. Ezért is kellett nyernünk a mai összecsapáson, hogy megnyugodjunk kicsit. Majdnem mindenben az ellenfelünk fölé kerekedtünk. Rögzített szituációkban többnyire alulmaradt az ellenfél, ebből szereztünk két gólt. Megérdemelten nyertünk.

Benczés Miklós, Puskás FC: – Megmondom őszintén, ma nagyon sok minden nem stimmelt. Egyrészt nem éreztem csapatnak a csapatot, az önbizalom elszállt a huszonötödik perctől. A bekapott gól után azt éreztem, gyakorlatilag semmit nem csinálunk meg abból, amit megbeszéltünk, amit kellett volna. A legnagyobb hiba pedig a koncentráció hiánya, ugyanis rögzített helyzetek után kaptuk a gólokat. Úgy érzem, mindhárom elkerülhető lett volna. A meccset úgy kezdtük, ahogy szerettük volna. Nem működött a kispesti ívelgetős játék, viszont a pontrúgásaik életveszélyesek voltak, ellenben a mieinkkel, hiszen mi nem tudtunk pontrúgásból gólt szerezni, ami döntőnek bizonyult. Sok mindenen kell változtatni, hál’ Istennek lassan már érkeznek hozzánk a játékosok. Sokan lehet, kihasználják azt, hogy nincs megfelelő versenyeztetési lehetőségünk, de úgy gondolom, ez most változni fog, és az eredményességünkön is meg fog mutatkozni.


Mezőkövesd – Lombard Pápa 0-2

Véber György, Mezőkövesd: – Semmi nem úgy sikerült nekünk ezen az estén, ahogyan azt akartuk, ahogyan terveztük. Úgy látszik, nem mennek nekünk az ünnepnapok, az NB II-ben a Cegléd ellen nem sikerült itthon a bajnokavatás, most pedig a villanyfényes stadionavató is keserűséget hozott nekünk. A vereségnek több oka van. A Kecskemét ellen aratott idegenbeli 6-2-es sikerünk után többen elhitték, hogy már mindent tudnak a futballból, ezt pedig nem így van, s ezeket a „vadhajtásokat” csírájában fojtom majd el. A második félidőben elkezdtünk focizni, de az volt az érzésem, hogy gólt akkor sem fogunk tudni elérni, ha a találkozó nem 90 percig tart, hanem sokkal tovább. Ebből a kudarcból tanulnunk kell. Bognár lecseréléséről annyit, hogy nagyon nekimentem a szünetben, a játékos pedig ezután jelezte, hogy húzódása van, ezért kénytelen voltam lecserélni.

Tóth Bálint, Pápa: – Gratulálok a mezőkövesdieknek ehhez a csodálatos stadionhoz, egy ékszerdobozt varázsoltak itt, és biztos vagyok benne, hogy sok örömük lesz még ebben a pályában. A játékról annyit, hogy jó csapatot győztünk le, minden az elképzelésünk szerint alakult, szerencsénk is volt, fantasztikus fegyvertény ez a három pont. Lélektanilag nagyon fontos pillanat volt a találkozó negyedik perce, amikor vezetést szereztünk. Ezután az volt a legfontosabb, hogy az első félidőben ne kapjunk gólt, s ezt nem csak, hogy teljesítettük, de túl is szárnyaltuk azzal, hogy újabb gólt szereztünk. Keneseit azért cseréltem le, mert egész héten sérült volt, és most csak ennyit bírt. De amíg a pályán volt, nagyon hasznosan futballozott.

forrás: boon.hu


Ferencváros – MTK 2-0

Ricardo Moniz, FTC: – Elégedett vagyok a védekezésünkkel, Adams érkezésével kiegyensúlyozottabbá vált a hátsó sorunk – és ez nagyon fontos számunkra. Ami Holmant illeti, nagyon fontos, hogy mindig kezdeményezzen, fejlődni akarjon, és akkor szép jövő előtt áll. A szurkolók támogatása jólesik, de ez nemcsak nekem, hanem az egész stábnak szól.

Garami József, MTK: – Igazából az bosszant, hogy megcsináltuk a tizenegyest akkor, amikor Holman kifele vitte a labdát, és beleakadt a lába. Úgy gondolom, hogy a körülményekhez képest a csaptunk megfelelően futballozott, hiányoztak azok a játékosok, akik befejezték volna az akciókat. Nem adtuk fel egy pillanatig sem a mérkőzést, és kellemetlen perceket okoztunk a Ferencvárosnak.


Pécs – Győri ETO 1-1

Lőrincz Emil, PMFC: – Nehézségek minden meccsen vannak, úgy gondolom, a mai találkozón nem játszottunk jól, görcsösek voltunk. A fiúk ennek ellenére megszerezték a vezetést, majd adtunk egy ajándék gólt a Győrnek. Szervezett volt a csapatom, majd megint jött a kiállítás. A kis nüánszok ma is elkerültek minket, mert ha vannak, akkor megnyerjük a meccset. Persze ne felejtsük el, hogy a bajnokkal játszottunk. A második félidőben jobban felpörögtünk, de aztán jött a kiállítás, amire nem tudok mit mondani. Több mint harminc éve vagyok a futballpályán, ilyent még nem tapasztaltam, hogy zsinórban négy bajnoki mérkőzés és öt piros lap, és egyik sem olyan eset volt, hogy a játékosomnak elszállt volna az agya. A mai is véleményes szituáció volt.

Pintér Attila, Győr: – Megvoltak a helyzeteink, azt gondolom, el tudtuk volna dönteni a mérkőzést. Voltak periódusai a mérkőzésnek, amikor jól játszottunk, egy-két embertől viszont sokkal többet vártam. A második félidőben talán a cserék nem adtak olyan nagy lendületet. Összességében szerintem két pontot hagytunk Pécsett. A szélsőjátékunk egyik félidőben sem volt jó, és egy-egyben több helyzetet hagytunk ki. Keveset futottunk elől, ez is oka annak, hogy csak egy pontot szereztünk Pécsett. Ennek ellenére nincs nehéz helyzetben a csapatom és nincs is miből kilábalni.


Diósgyőr – Kecskemét 1-1

Tomiszlav Szivics, DVTK: – Kiderült ma is, hogy rövid a csapatunk kispadja, a cseréknél nem tudtuk azt húzni, amit akartunk. Kellett volna még egy gól, de nem sikerült berúgnunk a következő találatot. Gratulálok a csapatnak, hiszen harcoltunk a pályán! Elek Ákos cserét kért, ezért cseréltem le – ha nem kéri, akkor nem hozom le. A kispadon egyedül Gosztonyi volt az, aki pluszt tudott hozzá tenni a játékunkhoz – ez kicsit szomorú –, ezért cseréltem be őt. Három-négy játékos érkezése jót tenne a csapatnak.

Bekő Balázs, KTE: – Az első félidőben érthetetlen módon nem mertünk futballozni, és egy jól eltalált lövéssel már vezetett a Diósgyőr. A második félidőben azt kértem a játékosaimtól, hogy menjünk kicsit feljebb, és merjünk futballozni. Hál’istennek ez sikerült is. A kiállítás után viszont kicsit ráültünk az eredményre, és talán azt hittük, hogy jó az egy pont is. A játékunkban ennél az eredménynél jóval több volt. Idegenből a legrosszabb pontok nélkül hazamenni, nekünk sikerült pontot szerezni. Futballozni kell, és a játékosaim tudnak is játszani, de a bennük lévő félelmet nem értem.


Prukner László, Kaposvár: – Úgy érzem, a játékosok próbáltak tenni azért, hogy megszerezzük az első három pontunkat. A figyelmetlenségek és a képességbeli hiányosságok ezen a mérkőzésen is előjöttek. Nagyon sajnálom, hogy a csapat mindent megtett a győzelemért, de nem sikerült három pontot szereznünk. A vereségek elbizonytalanítják a játékosokat, de remélem, hogy a jövő héten javítani tudunk.

Kozma István, Újpest: – Úgy érzem, hogy az első félidőben kezünkben volt a mérkőzés, sőt a második félő elején is. Aztán kaptunk egy pontrúgásból egy gólt, majd Szankovics lesérült, a csapat kicsit elveszítette a ritmust, és hátrányba kerültünk. De az erőnket mutatja, hogy fel tudtunk állni, sőt a végén majdnem a győzelmet is megszereztük. A bekapott gól nem kijátszott helyzet volt, hanem szögletből kaptuk, és ez óriási hiba volt.

Olvasói sztorik