NB I

A Sampdoria két kis magyarja

Egy olasz cikkből kiderül, hogy a Honvéd legjobban fizetett játékosai 900 ezer forintot keresnek havonta.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hosszú cikket közölt a Bp. Honvéd két fiatal, olasz játékosáról Emmanuele Testardiról és Andrea Manciniről az Il Secolo XIX című lap, amely úgy fogalmaz, ők a magok, amelyeket a Sampdoria ültetett el Budapest szívében, és figyelemmel kísérni a fejlődésüket, várja, hogy fákká váljanak.

A cikk emlékeztet rá, hogy a kispesti klub legismertebb játékosa Puskás Ferenc volt. A közelmúltban egy amerikai üzletember, George F. Hemingway a tulajdonosa a csapatnak, akinek az öt nyelven beszélő Fabio Cordella segít. Ő korábban Elefántcsontparton, Belgiumban és Olaszországban szerzett tapasztalatot. Tehetséges játékos volt, de egy sérülés miatt több mint húsz éve megszakadt a pályafutása. Mióta a Honvédnál dolgozik, több olasz játékos is érkezett már a csapathoz.

Cordella azt mondta, a legjobb játékosokat hozná Kispestre, de Hemingway bár nagyon határozott, ugyanakkor óvatos is. A fiatalok fontosak számára, illetve azok, akiknek a pályafutását fel lehet lendíteni. Az olasz sportvezető a borászatával is elbüszkélkedett, azt állította, hogy neki van az egyik legjobb bora Olaszországban, s ezt Antonio Conte, valamint José Mourinho is tanúsíthatja.

– Kicsit más itt a foci, többet számít a fizikum, de jó tapasztalatszerzési lehetőség – nyilatkozta a cikk folytatásában Testardi. – Jól akarok teljesíteni, hogy ismét számításba vegyenek a Sampdoriánál. Bizonyítani akarok az anyaklubomnak. Az Európa Ligában szerzett mesterhármas után visszaestem, ez elsősorban az én hibám. Ugyanakkor taktikailag más is a játék itt, szóval ebbe meg bele kell szokni. Egyébként nagyon sok a fiatal a csapatban, ami egyrészt előny, de azért hátrány is, hiszen néhány idősebb játékos biztos használna nekünk.

Testardi hozzátette: amikor idősebb játékosokból álló csapat ellen játszanak, érzik a tapasztalatbeli különbséget. Andrea Mancinivel kapcsolatban a cikk említi, hogy az édesapja egyszer a helyszínen nézte meg a kispestiek meccsét, de a játékos úgy véli, vasárnap, az Újpest ellen nem lesz jelen a papa.

– Nem vagyok még tökéletes állapotban, mert a felkészülés nagy részét ki kellett hagynom. Hátrébb játszom mostanában, mint korábban. Nem a csatárok mögött, hanem gyakorlatilag a védelem előtt. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy a játékom megváltozott volna – magyarázta Mancini.

A cikk végén Fabio Cordella az anyagi dolgokról is őszintén beszélt. Kiderült, hogy Kispesten a legjobban fizetett játékosok 900 ezer forintnak megfelelő valutát keresnek.

– Nálunk maximum háromezer eurót lehet keresni, szóval a lehetőségek behatároltak – szögezte le az olasz sportvezető. – Ez azzal jár, hogy nagy neveket nem tudok idehozni, tavaly mégis odaértünk az Európa Liga selejtezőt érő harmadik helyre. Martínez és Lanzafame is itt építette újra magát, de még sorolhatnám, hamarosan látszódni fognak a pozitív jelek Testardi és Mancini teljesítményén is. És akkor még nem beszéltünk Marco Rossiról, aki készen áll arra, hogy az olasz élvonalban kapjon kispadot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik