NB I

Nem szépültek a dolgok

Tóth Bálint tartja véleményét csapata pénteki teljesítménye kapcsán.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Döntetlennel kezdte az OTP Bank Liga új szezonját a Lombard Pápa. Tóth Bálint együttese az újonc Puskás Akadémiát fogadta péntek este, és bár Eszlátyi István góljával megszerezte a vezetést, végül 1-1 lett az eredmény. A találkozó után a szakvezető kritikusan beszélt játékosai teljesítményéről, vérszegénynek látta játékukat, nyilatkozatából érezni lehetett, nem kapta vissza azt, amit elvárt a csapatától.

A Rangadó.hu hétfőn megkereste a szakvezetőt, aki elmondta, a véleménye azóta sem változott a mérkőzésről. Hozzátette, voltak jobb és rosszabb egyéni teljesítmények a kilencven perc során, de őt csak az foglalkoztatja, hogy csapatként mit produkáltak.

– Nem változott a pénteki véleményem – mondta Tóth Bálint. – Elmondtam a mérkőzés után, hogy mit gondoltam a játékunkról, és ehhez tartom is magam. Az öltözőben a játékosokkal is megosztottam a gondolataimat, azonban ami ott hangzott el, az nem publikus.

– Kivel, illetve mely csapatrésszel volt leginkább elégedetlen?
– Ez csapatmunka volt, felesleges lenne kiemelni bárkit is. Voltak jobb és rosszabb teljesítmények is, azonban engem elsősorban az érdekel, hogy a csapatom mit játszott, csapatként hogyan szerepeltünk.

– Várható változás a következő fordulóra a kezdőcsapatban?
– Erről még nagyon korai lenne beszélni, messze van még a vasárnapi, Honvéd elleni mérkőzésünk.

– Következő ellenfelük is eléggé motiválatlannak tűnt az első fordulóban. Mennyire lehet nehéz dolguk a látottak alapján?
– Minden mérkőzés nehéz az NB I-ben, akármelyik csapat legyőzheti a másikat. Nem hiszem, hogy a Honvéd még egyszer megengedi magának azt a játékot, amit vasárnap délután mutatott. De ez engem nem is foglalkoztat, csak az érdekel, hogy a saját játékosaimat felkészítsem az összecsapásra.

– A mostani hőség mennyire nehezíti a dolgukat az edzéseken?
– Abszolút nem nehezíti! Inkább legyen jó idő, mint mínusz fokok. Hidegben arra panaszkodnak a játékosok, hogy fáznak, melegben meg arra, hogy meleg van. Ezt el kell felejteni, alkalmazkodni kell. Olyan időpontokba tettük az edzéseinket, amikor nincs olyan nagy ereje a Napnak. Ez a felkészülésünket így nem zavarhatja.

Olvasói sztorik