NB I

Hosszú meccset nyert a Kecskemét

A KTE hazai pályán négyszer harminc percet játszott a Cegléd ellen, és 3-1-re győzött.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A vendégeknél több volt kecskeméti is helyet kapott, például Robson, Koncz és Kormos, míg hazai oldalon a két friss szerzemény, Eliomar Leo Silva és Borisz Bulajics is kezdőként lépett pályára. Bekő Balázs kapust és csatárt is tesztelt, Németh Viktor legutóbb Budaörsön dolgozott együtt a vezetőedzővel, a benini Oussou pedig a norvég Valerengától érkezett. Ezúttal újabb utánpótlás-játékosok is a keretbe kerültek, Ludasi és Faragó személyében – írja a klub honlapja.

Támadószellemben kezdett a hazai csapat, az első tíz percben szinte alig tudta kihozni a labdát a Cegléd. Az agresszív letámadás sok hibára is késztette a látogatókat. A kilencedik percben akár kétszer is a kapuba találhatott volna a KTE: Bulajics beadása után Balázs Zsolt tartotta meg a labdát, ám az ötösről a kapusba bombázott, majd a felszabadítás után Vukaszovics lőtt jó 25 méterről, de a lécen csattant az életerős kísérlet.

A 17. percben egy újabb labdaszerzés után Balázs Zsolt törhetett egyedül a kapu felé, centerezése azonban az üresen érkező Oussou mögé érkezett. A Cegléd egyszer tudott kiszabadulni a szorításból, akkor egy szögletnél Pótinak kellett tisztáznia, ám igazi veszélyt ez sem jelentett. Egy pontrúgás után megint a kecskemétiek előtt adódott helyzet. A kifejelt labda után a baloldalon Póti és Leo kényszerítőzött szépen, majd utóbbi visszapasszából Póti lőtt az oldalhálóba. A ceglédiek egy kontra végén már kapura lövésig is eljutottak, egy jó beadás végén Kormos fejelhetett, ám Németh Viktor a léc fölé tolta csúsztatását.

A második harmincperces etap is jól indult, ekkor Leo emelt a védőfal mögé szépen, ám Balázs Zsolt túl sokáig várt, így nem tudta lövéssel befejezni az akciót, nem sokkal később pedig Bulajics távoli lövését kellett fognia Kovács Attilának. Több helyzet, nyíltabb játék jellemezte ekkor a találkozót, a vendégek egy kapufáig jutottak, mi pedig egy emberfölényes szituációt hibáztunk el Oussou rossz passza után.

A 44. percben szerezte meg a vezetést a KTE: Szavics beadására Mogyorósi robbant be, aki csukafejessel juttatta a bal felsőbe a labdát (1-0). Ezután Némethnek is újra munkája akadt, nagy bravúrral tolt a lécre egy átlövést. Az 51. percben növelte előnyét a Kecskemét: egy saját térfélen szerzett labdából Leo szólózott végig, majd Oussouval kényszerítőzött a tizenhatos előterében, a visszakapott labdát pedig elegánsan passzolta a bal alsóba (2-0).

Ezután sem vett vissza a tempóból a hazai csapat, Bulajics löketét Kovács Attilának kellett szögletre tolnia, majd egy újabb kontra végén Balázs Zsolt helyzeténél kellett a helyén lennie.

A második hatvan percre Bekő Balázs több helyen is cserélt, érkeztek a fiatalok, de pályára lépett Rajczi és Gyagya is. Az első helyzet megint kecskeméti akció végén alakult ki, ám Nagy Patrik bejátszását nem tudta már elég erővel kapura küldeni Rajczi. Ekkor már kevesebb helyzet alakult ki, ám egy ceglédi átlövés okozott némi veszélyt.

Ez fel is pörgette némileg az iramot, egy szép kontra végén Nagy Patrik beadásából Csillag Dárius lőtt a kapusba, majd Pekár szabadrúgását Rajczi csúsztatta fölé. A harmadik harminc perces játékrész végén még Gréczi bombázott közelről a kapusba. Gréczi azonban tartogatott még egy bombát. A tizenhatos bal csücskéről szenzációsan lőtt a hosszú felsőbe a lefújás előtt (3-0).

A végén Faragó Béni is lehetőséget kapott, aki jól szállt be. A sokadik szép hazai kontra végén Gréczit ugratta ki, aki Csillaghoz centerezett, lövését a gólvonalról kotorták ki. A túloldalon is adódott egy hasonló szituáció egy pontrúgás után, akkor Faragó tisztázott. A fiatalok nagyon lelkesen futballoztak, Gréczi után Csillag is közel járt a gólhoz, ám cselei után balos kísérlete a kapus kezei között halt el. A hajrában még Horváth révén szépített a Cegléd, de újabb gól már nem esett.

Felkészülési mérkőzés

Kecskeméti TE-Phoenix Mecano – Restart-Ceglédi VSE 3-1 (2-0)

Kecskemét

KTE. 1. félidő: Németh V. – Mogyorósi, Karan, Póti, Forró – Bulajics, Vukaszovics (Nagy P., 57.) – Balázs Zs., Szavics, Leo – Oussou. 2. félidő: Németh V. – Koszó, Gyagya, Farkas, Forró (Ludasi, 78.) – Nagy D., Pekár (Faragó, 90.) – Gréczi, Oussou (Csillag, 78.), Nagy P. – Rajczi (Csima, 103). Edző: Bekő Balázs

Gólszerzők: Mogyorósi (44.), Leo (51.), Gréczi (90.), illetve Horváth (115.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik