NB I

Kontrákkal kapott ki a Kecskemét

A szerb élvonal kilencedik helyezettje 2-0-ra győzött az alföldiek otthonában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Bekő Balázs vezetőedző ezúttal is elsősorban kísérletezésre használta fel a mérkőzést, így ötvédős rendszerben lépett pályára a Kecskemét – tudósít a kesport.hu. Ennek ellenére a csapat próbálta magához ragadni a kezdeményezést, az első negyedórában ez helyzetekben is megmutatkozott. A Spartak kivárt ebben az időszakban, kontrákra rendezkedett be. Ez működött is, hiszen a 18. percben sikerült megszerezniük a vezetést egy szépen végigvitt kontra végén. A KTE ezután is próbálta akaratát az ellenfélre erőltetni, ám a precíz befejezések hiányoztak, így egy újabb ellentámadással megduplázta előnyét a vendég csapat.

A kecskeméti szakvezető ezúttal is szeretett volna minden játékosának lehetőséget adni, így folyamatosan kezdte pályára küldeni a fiatalokat is. A szerb együttes rutinosan tartotta az eredményt, kockázatot nem vállaltak, így végül sikerült megőrizniük előnyüket a lefújásig.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Kecskeméti TE-Phoenix Mecano – Spartak Zlatibor voda (szerb) 0-2 (0-2)

Kecskemét

KTE: Borszéki – Mogyorósi (Koszó), Karan, Gyagya (Bene), Póti, Forró (Farkas) – Szavics (Csima), Nagy P. (Gréczi), Balázs (Nagy D.) – Alekszics (Csillag), Rajczi (Kalmár).

Edző: Bekő Balázs

Olvasói sztorik