NB I

A mester is így képzelte

Elek Ákos látja a csapaton az elszántságot, mert javítani szeretnének az előző szezonhoz képest.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A várakozásoknál gyengébb szereplést és edzőváltásokat hozott a legutóbbi idény a DVTK számára. A miskolciakhoz éppen ezért új szakvezető, a szigorú Tomiszlav Szivics érkezett a nyári szünetben, aki több játékosra nem tartott igényt, de a klub legnagyobb értékei, az alapemberek megmaradtak. A Rangadó.hu meglátogatta a Bükön edzőtáborozó diósgyőrieket, akik közül Elek Ákos reményét fejezte ki, hogy a következő szezonban a játékosoknak nem kell semmi mással foglalkozniuk, csak a futballal.

A 25 éves középpályás hozzátette: meccsről-meccsre biztatóbb képet mutatnak a felkészülés során, de nem egyszerű a helyzetük, mert teljesen új játékrendszert szeretnének alkalmazni, amelynek a begyakorlásához idő kell.

– Rendben jött az a kisebb sérülése, ami miatt nem játszott a Mezőkövesd elleni edzőmeccsen?
– Négy napot hagytam ki elővigyázatosságból, mert nem akartam, hogy komolyabb sérülés legyen belőle, de rendbe jött, a legutóbbi mérkőzésen már tudtam játszani, és valószínűleg pénteken is pályára fogok lépni a Király Kupán – mondta Elek Ákos.

– Hogy ítéli meg a felkészülés eddigi menetét?
– Minden rendben van, szerintem a mester is valahogy így képzelte. Azt látom a csapaton, hogy nagyon elszánt, és nyilván szeretnénk javítani a tavalyi szezonhoz képest. Bízom benne, hogy érkeznek még olyan játékosok, akik erősítést jelenthetnek, mert szükségünk lenne rá mindenféleképpen. Persze, ez nem az én dolgom, ezen dolgoznak a háttérben, de azért remélem, hogy egy-két minőségi játékos csatlakozik a kerethez.

– Az eddigi edzőmeccsek milyen képet mutattak?
– Ha az eredményeket nézzük, akkor vegyes, ha a játékot, akkor azt mondom, hogy meccsről-meccsre biztatóbb. Nem egyszerű a helyzet olyan szempontból, hogy teljesen új játékrendszert szeretnénk majd alkalmazni, nyilván idő kell a begyakorlásához. Egy hét alatt nem tudunk begyakorolni minden olyan játékelemet, amivel sikeresebbek leszünk. Le van bontva hétről-hétre, hogy melyik meccsen mit szeretnénk megvalósítani, és mire eljön majd a bajnoki nyitány, az összes olyan dolgot, amit a felkészülés során gyakoroltunk, szeretnénk bemutatni.

– Az eddigi érkezőkkel erősödött a keret?
– Mindenképpen erősödik, lehet látni, hogy nem össze-vissza igazolgatunk, hanem próbálunk posztokra szerződtetni játékosokat. Azt látom, amellett, hogy jó játékosok, emberileg is normálisak. Ebbe a keretbe egyébként nem nehéz beilleszkedni, mert mindenki segítőkész, barátságos. A csapatszellemmel nem lesz gond, de nyilván az kovácsolja össze legjobban a csapatot, ha győz. Ha sikertelenség, vereség és rossz játék van, akkor mindenki morgolódik, és elkezdődik az egymásra mutogatás.

– Az új vezetőedzővel, Tomiszlav Sziviccsel mennyire sikerült megtalálniuk a közös hangot?
– Hamar megtörtént ez, látszik rajta, hogy ambiciózus. Fontos, hogy egy játékos érezze, az edző tudja, mit akar. Vannak elképzelései, amelyeket szeretne megvalósítani, és szerintem mi ehhez partnerek vagyunk. Mindenkinek egy a célja: sikeresek akarunk lenni!

– Válogatott játékosként voltak megkeresései a nyári időszakban, esetleg külföldről is?
– Nem, de ez talán nem csoda, mert nem ment úgy a játék, ahogy szerettem volna, a csapatnak sem ment úgy… Remélem, hogy a klub és a csapat körül sikerül rendbe tenni mindent, mert tavaly nem volt meg, annak ellenére, hogy elég hangzatos nyilatkozatok voltak arról, hogy itt mi a cél. Az új mester és az új stáb érkezésével már kezd javulni a helyzet a csapat körül. Bízom benne, hogy a következő szezonban a játékosoknak nem kell semmi mással foglalkozniuk, csak a futballal.

– Összességében mit vár a következő szezontól?
– Helyezésben még nem nagyon gondolkozom, mert az annak is függvénye, hogy sikerül-e még igazolnunk esetleg. Azt várom, hogy otthon és idegenben is úgy lépjünk pályára, hogy szeretnénk nyerni. Nagyon fontos, hogy a szurkolóink lássák, mit játszunk, mit szeretnénk megvalósítani a pályán. Nyilván nem fogunk harminc meccset megnyerni, ez egészen biztos, de az, hogy nem fogjuk könnyen adni magunkat egyetlen mérkőzésen sem, abban biztos vagyok.

– A riválisok erősítéseit hogy látja?
– Attól függ, ki számít nekünk riválisnak! Legutóbb tizenkettedikek voltunk, de vegyük azt, hogy ebben a szezonban az egy-öt lehet a reális. Azt látni kell, hogy jelenleg a Fradi, a Videoton és a Győr szerintem másként gazdálkodik, kedvezőbb helyzetben van anyagilag, mint mi. Ezt is a helyén kell kezelni és reálisan kell látni. Erősítettek bőven, a Fradi ki is mondta, hogy bajnok akar lenni, aztán ott van a bajnoki címvédő ETO, valamint a Videoton, amely az első bajnoki címe óta nem tudott az élen végezni, és nyilván most sem szeretne a második helyen végezni, szóval fel van adva nekünk a lecke, de bízom benne, hogy helyt fogunk állni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik