NB I

Nem voltak azonos súlycsoportban

A Haladás alaposan kitömte az osztrák harmadosztályú Admira Wacker II csapatát, 6-1 lett a vége.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az osztrák élvonalban szereplő Admira Wacker második számú csapata ellen folytatta edzőmeccseinek sorozatát a Szombathelyi Haladás. A vasi zöld-fehérek első hazai fellépésére csupán százan voltak kíváncsiak – tudósít a haladasfc.hu.

Aki nem érkezett időben, máris lemaradt az első gólról, hiszen rögtön az első percben, egy letámadás után labdát szereztek a hazaiak, Szakály Attila passza után pedig Radó András 14 méterről a kifutó kapus mellett a hálóba gurított (1-0).

Nem kellett sokat várni a válaszra sem, hiszen a negyedik percben egy vendégszöglet után gyakorlatilag a teljes Haladás csődöt mondott. A kapitális védelmi hibát kihasználva egyenlítettek az osztrákok, miután támadójuk jobbról kilőtte a jobb alsó sarkot (1-1).

Nem tört meg azonban a Haladás, a 12. percben már 2-1 volt: Iszlai Bence lódult meg, remekül ugratta ki Radót, aki a kifutó kapus mellett elpörgette a labdát a bal alsóba.

Sorozatban dolgozta ki a helyzeteket a magyar csapat, az újabb találatra a 32. percig kellett várni. Ekkor Halmosi Péter végezhetett el szabadrúgást a jobb oldalról, a szögletzászlótól nem messze. Beadása után az első fejest még óriási bravúrral védte az osztrák kapus, de a kipattanót Guzmics három méterről a kapuba fejelte (3-1).

A második félidőben szinte végig támadott a Haladás, az Admira a félpályán is alig-alig jutott át, azonban hiába focizta le ellenfelét a szombathelyi együttes, a kapu előtt rendre rossz döntéseket hoztak a játékosok, még olyan is volt, amikor a gólvonalon álló társukat találták telibe.

A jég a 66. percben tört meg, amikor egy gyönyörű Németh, Kalász, Németh kényszerítő után utóbbi perdített középre, Andorka Péter pedig csukafejessel vette be a kaput (4-1).

Aztán az előkészítőből befejező lett: a 71. percben Nagy Gábor ment el a baloldalon, laposan középre adott, ahol Németh Márió érkezett, és higgadtan a jobb alsóba lőtt (5-1).

A slusszpoén a végére maradt. A kilencvenedik percben egy kiugratás után Németh Márió került ziccerbe, a fiatal támadó pedig rendkívül önzetlen módon a kifutó kapus mellett nem lőtt, hanem a hosszú oldalon érkező Andorkának passzolt, akinek két lépésről nem volt nehéz dolga.

A végeredmény tehát 6-1, a Haladás ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyert a nagyjából egy gyenge NB II-es középcsapat szintjét megütő osztrák ellenféllel szemben.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Szombathelyi Haladás – Admira Wacker II (osztrák) 6-1 (3-1)

Rohonci út, 100 néző

Haladás: Dombó (Mursits, 60.) – Schimmer, Devecseri (Fehér, a szünetben), Guzmics (Zsirai, 67.), Tóth P. (Bosnjak, a szünetben) – Iszlai (Szakály, 63.), Szakály A. (Kulcsár K., a szünetben) – Gyurján (Kalász, a szünetben), Nagy G., Halmosi (Andorka, a szünetben) – Radó (Németh M., 61.). Edző: Artner Tamás

Gólszerzők: Radó (1., 12.), Guzmics (32.), Andorka (66., 90.), Németh M. (71.)

Olvasói sztorik