NB I

Másodszor is kikapott a Haladás

Vezettek a szombathelyiek, de a horvát RNK Split fordított – képgalériával! Vesztett a Pápa, de nyert az MTK és a Kaposvár.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Minden Agárdon készülő játékos lehetőséget kapott az MTK első nyári felkészülési mérkőzésen, a szlovák Rimaszombat ellen. Az első félidőben sikerült a meccset eldöntő gólt megszereznie a magyar csapatnak, egy védelmi hiba után Tischler Patrik csapott le a labdára, és a kapuba lőtt. A folytatásban és a szünet után is több lehetőséget kidolgozott a csapat, amelyben két próbajátékos, a bosnyák Milanovics és a spanyol Hayub is szerepet kapott. Újabb gól már nem született, így Tischler találata eldöntötte a meccset.

– A mérkőzés kicsit más jellegű volt, mint általában a találkozók, hiszen egy alapos bemelegítés előzte meg, sok sprinttel, mely után mindenki egy félidőt kapott – mondta a klub honlapján Garami József vezetőedző. – Mindkét társaságban megfelelő volt az összjáték és a helyzetek száma, ám a befejezésekbe hiba csúszott. Összességében a mérkőzés jól szolgálta felkészülésünket.

MTK – MFK Rimavská Sobota (szlovák)1-0 (1-0)

Agárd

MTK: 1. félidő: Groppioni – Nagy T., Kálnoki Kis, Vukmir, Deutsch – Poór, Pölöskei Zs., Kanta J. – Horváth Zs., Tischler, Vass P. (Frank). 2. félidő: Abu – Besztercei, Tóth F., Hidvégi, Milosevics – Macura, Hajdú Á., Hayub – Varga Sz., Bese, Ladányi (Horváth P.). Edző: Garami József

Gólszerző: Tischler


A horvát élvonalban játszó NK Zadar volt a Kaposvári Rákóczi ellenfele a felkészülési időszak második edzőmeccsén. A Szlovéniában lejátszott találkozó első félidejében a horvátok szereztek vezetést, ám a második felvonásban a magyar csapat három gólt szerezve fordítani tudott. A találatok Vrucina és Waltner Róbert nevéhez fűződnek. A somogyiak között pályára lépett a román FC Bihor keretéből próbajátékon lévő Andrei Coroian, Iulian Petrache, Andrei Sulea és Adrian Markus is – írja a klub honlapja.

NK Zadar (horvát) – Kaposvári Rákóczi FC 1-3 (1-0)

Barkóc, Szlovénia, 150 néző

Kaposvár. 1. félidő: Ranilovics – Okuka, Kovács O., Gavrics, Zámbó – Soriah, Balázs B., Coroian, Sulea – Oláh L., Markus. 2. félidő: Posza – Pavlovics, Petrache, Addo, Jánvári – Albert Á., Böjte, Babics, Luka – Waltner, Vrucina. Edző: Prukner László

Gólszerzők: Vrucina, Waltner (2)


Elvesztette első edzőmérkőzését a Lombard Pápa. A bakonyiak az osztrák élvonaltól az elmúlt szezonban búcsúzó, így idén a másodosztályban szereplő SV Mattersburg ellen játszottak az ausztriai Sopronkeresztúron.

Ragyogó napsütésben, kellemes időben rendezték a találkozót, melyet a hazaiak kezdtek jobban. A hetedik percben Taschner lövése kevéssel kerülte el a kaput, majd a 25. percig kellett várni a következő lehetőségre, ekkor Tóth Bence húszméteres lövése a kapufáról kipattant, éppen Borenitsch kapushoz.

A 34. percben Mayr szerezte meg a vezetést a vendéglátóknak, tíz perccel később a friss igazolás, Orosz Márk célzott kevéssel mellé. A félidő vége előtt két perccel Spuller lövését hárította a pápai kapus, így 1-0 volt az állás a szünetben.

A térfélcserét követően is a Mattersburg dominált, uralta a játékot. A 81. percben Mörz szabadrúgásáról maradt le kevéssel a gólszerző, több találat nem esett, maradt az 1-0-s eredmény – írja a papa-ma.hu.

A mérkőzés képgalériája ide kattintva megtekinthető!

Mattersburg (osztrák) – Lombard Pápa Termál FC 1-0 (1-0)

Deutschkreutz (Ausztria)

Gólszerző: Mayr (34.)


Második felkészülési találkozóját is Ausztriában játszotta a Szombathelyi Haladás. A legutóbbi horvát első osztályú bajnokság ötödik helyezettje, a Burgenlandban edzőtáborozó RNK Split volt a vasiak ellenfele – írja a haladasfc.hu.

Idilli környezet, apró, de kemény pálya, szikrázó ütközetek – ez jellemezte az első félidőt. Az ötödik percben máris vezetést szerzett a magyar csapat: Iszlai Bence remek kiugratását Halmosi Péter vette át a balösszekötő helyén, 15 méteres lövését a kapus kiütötte, ám érkezett Gyurján, aki hét méterről, laposan a kapuba lőtt (1-0).

A 15. percben Iszlait lekönyökölték, a helyére Simon Ádám állt be. A Haladás uralta a játékot, a horvátok nem jutottak el Rózsa Dániel kapujáig, ám mégis gólt lőttek az első helyzetükből: az eltolódott magyar védelem hibáját használta ki az ellenfél, Dokics passzát Vajnovics váltotta gólra.

A második félidőben, főleg annak elején valamivel többet birtokolták a labdát a horvátok. Az 56. percben Maisztorovics lecsúszott beadása a kapufáról vágódott a Haladás hálójába. A hetvenedik perctől mindent elkövetett az egyenlítését a szombathelyi csapat. A legnagyobb helyzet Radó András előtt adódott, de hat méterről fölé lőtt.

Izgalmas, változatos, helyenként túlzottan kemény meccsen a horvátok két kaput eltaláló lövéssel szerezték meg a győzelmet.

RNK Split (horvát) – Szombathelyi Haladás 2-1 (1-1)

Stinatz (Ausztria)

Haladás: Rózsa (Dombó, 61.) – Schimmer, Guzmics (Devecseri, a szünetben), Fehér Z., Tóth P. (Bosnjak, a szünetben) – Nagy G. (Szakály A., a szünetben), Iszlai (Simon Á., 15., Nagy G., 61.) – Gyurján (Németh M., a szünetben), Radó, Halmosi (Kalász, 41.) – Ugrai (Andorka, a szünetben). Edző: Artner Tamás

Gólszerző: Gyurján (5.)

Olvasói sztorik