NB I

Úgy érezte, hogy váltania kell

A DVTK-hoz szerződő Nikházi Márk nem játszott annyit az MTK-ban, amennyit szeretett volna.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A DVTK együttesében folytatja pályafutását az MTK-tól távozó Nikházi Márk. A középpályás gyerekkora óta a fővárosi kék-fehérek kötelekéhez tartozott, fiatalon a Sándor Károly Akadémiára került, a felnőtt csapatnak pedig 2008 óta volt tagja. A 24 éves játékos hétfőn az orvosi vizsgálatokon is átesett Miskolcon, és már csak aláírás hiányzik ahhoz, hogy a hivatalosan is Diósgyőr játékosa lehessen.

– Már vasárnap este Miskolcra érkeztem, és hétfő reggel mentem ki a pályára – mesélte a Rangadó.hu érdeklődésére a korábbi utánpótlás-válogatott Nikházi. – A délelőtti edzésen még nem vettem részt a csapattal, mert át kellett esnem az orvosi vizsgálatokon. Rendben le is zajlott a dolog, a szerződésemet pedig délután fogom aláírni. Az esti tréningen már együtt edzem a csapattal. Nagyon rendes mindenki, segítőkészek voltak a játékosok is. Egy közös ebéden is túl vagyunk már a többiekkel. Most még egy hotelben vagyok, úgyhogy már csak a lakáskeresés van hátra.

A középpályásnak lejárt a szerződése az MTK-val, és úgy érezte, eljött az idő a váltásra, a Diósgyőr ajánlatát pedig nem tudta visszautasítani.

– Úgy jött ez az egész, hogy egyrészt lejárt a szerződésem az MTK-nál. Ezúton szeretném megköszönni nekik a segítséget, hiszen nagyon sokat segítettek a fejlődésemben – magyarázta Nikházi Márk. – Tizennégy éves koromban már az akadémiára kerültem, és mindenkinek csak köszönettel tartozunk, mert minden körülmény adott volt ahhoz, hogy jó játékosok lehessünk. Szép időszakom volt az MTK-nál, de a négy év alatt, amelyet az első csapatnál töltöttem, nem játszottam olyan sokat, amennyit szerettem volna. Nem volt meg az eredménye annak, amennyit dolgoztam. Többnyire csak az NB II-ben szerepeltem, de azért majdnem negyven NB I-es meccsen is pályára léptem. Az a lényeg, hogy nem tudtam annyit játszani, amennyit szerettem volna. Úgy gondoltam, most már váltanom kell. A klub egyébként nagyon korrekt volt, szerették volna, hogy maradjak, de úgy éreztem, váltásra van szükségem. Garami Józsi bácsinak is szeretném megköszönni az elmúlt éveket, nagyon sokat segített nekem. Sokat beszélgettem vele mindig, és ő is sajnálja, hogy így jött ki ez a dolog, hiszen ő is látta, hogy rengeteget dolgoztam. Annak ellenére, hogy nem játszottam annyit, amennyi szerettem volna, csakis jó emlékeket őrzök az MTK-ról. A diósgyőri lehetőségnél pedig nagyon nem is lehetne jobb Magyarországon, Szivics mesterről csak jó dolgokat hallottam, biztos, hogy jó lesz vele a közös munka. A körülményekről és a közönségről pedig aki benne van a futballban, annak nem nagyon kell mesélni.

Nikházi arról is beszámolt, hogy szeretne minden meccsen pályára lépni, és minden összecsapást megnyerni a DVTK színeiben.

– Először is szeretnék már edzeni egyet a többiekkel, hiszen jó lenne megismerni a társakat. Igaz, Kádár Tomival, Gosztonyi Andrissal és néhány sráccal már ismerjük egymást személyesen, mert csapattársak voltunk az MTK-nál vagy az utánpótlás-válogatottban – mesélte a borsodiak legújabb szerzeménye. – Jó lenne, ha összekovácsolódna a csapatunk. Egyértelműen szeretnék minden mérkőzésen pályára lépni a DVTK színeiben. A célokról még nem szeretnék beszélni, de annyit mondhatok, hogy szeretnénk minden meccset megnyerni, és majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

Az MTK együttesére általában jellemző, hogy nagy a mozgás a keretben, hiszen a tehetséges fiatalokat elkapkodják a tehetősebb klubok, ezért a fővárosiaknak mindig újabb és újabb játékosokat kell beépíteniük. Az elmúlt két nyáron, a kiesés és feljutás után azonban nagyjából együtt maradt a gárda.

– A kiesés után is voltak távozok, meg érkezett is egy-két játékos a csapathoz, de tényleg nem volt akkora mozgás, amekkora szokott – vélekedett Nikházi Márk. – Úgy gondolom, ez azért volt, mert a kiesés után mindenki azt szerette volna, és azon volt, hogy egyből visszakerüljünk az élvonalba, hiszen az MTK-nak a legjobbak között a helye, az elmúlt szezonban ezt bizonyította is a gárda, hiszen nagyon szép eredményt tudtunk elérni. Ha nem lenne mindig ilyen nagy a mozgás, és egyben maradna a tehetséges fiatalokból álló alakulat, akkor mindig a dobogó közelében tudna végezni az MTK.

Olvasói sztorik