NB I

Nem csak az edző volt az új arc

Horváth Ferenc mellett Kecskés Tamás, Nyári Tibor, Molnár Péter és Tóth Dániel is Paksra szerződött.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Megkezdte a felkészülést a következő szezonra, az MVM Paks csapata. Hosszas tárgyalások után végül hétfőn került pont az edzőkérdés végére, és a délutánra időzített első tréning előtt megérkezett az új vezetőedző, Horváth Ferenc. Nem volt egyedül, vele tartott pályaedzője Szamosi Tamás is – írja a klub honlapja.

Az öltöző megtelt a játékosokkal, akik között régen látott arcok is feltűntek, hiszen megkezdték az alapozást az eddig kölcsönben szereplő labdarúgók is. A teljes szolnoki különítmény, valamint Veszprémből Kovács Attila, Szigetszentmiklósról Cziráki Attila, és a tavasszal Pécsen futballozó Simon Attila egyaránt.

Új arcok is feltűntek: Siófokról ketten érkeztek, Kecskés Tamás a középpályára, Nyári Tibor pedig a védelembe. Győrből jött Molnár Péter kapus. Tóth Dániel pedig Orosházáról érkezett, de a fiatal támadó még csak próbajátékon van.

Horváth Ferenc nem vesztegette az időt, egy rövid köszöntő után máris a pályára vezényelte a játékosokat, és a szemerkélő esőben megtartotta első edzését, annál a klubnál, ahol korábban játékosként is megfordult.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik