Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Újabb évvel meghosszabbították Garami József vezetőedző szerződését az MTK csapatánál, de Domonyai László klubigazgató szerint a szakember életfogytig plusz két évet marad a Hungária körúton.
– Garami József teljesítménye önmagáért beszél, csodálatos munkát végzett a fiatalokkal, ismét hat-hét újoncot épített be zökkenőmentesen az akadémiánkról. Nyártól ismételten ez lesz a feladata, miután megújítottuk vele a mindig egy évre szóló újabb szerződését. Poénosan mondva: az MTK-kispad a számára életfogytig plusz két évig foglalt – mondta Domonyai a Digi Sport televízió csütörtök reggeli műsorában.
A klubvezető arról is beszélt, örömmel fogadták, hogy Kanta József ismét válogatott lett, illetve nagyon büszke a csapat Fair Play-díjára, amely szerinte Garami Józsi bácsi pedagógiáját és az agárdi akadémisták eleganciáját mutatja.
A nyári átigazolási időszakról elmondta, lesznek távozóik, Zsidai László sok ajánlatot kapott, de másokat is csábítanak. Hozzátette, ennek ellenére erős marad az MTK jövőre is. A klub elsőszámú kiszemeltje a Pécsen futballozó Szatmári Lóránd.