NB I

Pécsre igazolt a Haladás-kapus

Ahogy korábban jeleztük, Gőcze Gergő távozott Szombathelyről; Mursits Rolandot marasztalják.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ahogy a Rangadó.hu május 27-én elsőként megírta, nem hosszabbította meg a szerződését, és a Pécsi MFC-ben folytatja pályafutását a Szombathelyi Haladás kapusa, Gőcze Gergő. A korábbi korosztályos válogatott hálóőr három évre írta alá a baranyaiakhoz.

A 22 éves Gőcze Gergő hat éve lett a Haladás igazolt játékosa, a 2010–2011-es idényben kölcsönben az NB II-es Kozármislenyben védett, ahol Feleki Attila, a PMFC jelenlegi ügyvezetője volt az elnök. Az elmúlt két idényben Rózsa Dániel mögött mindössze öt bajnokin kapott lehetőséget, jobbára az NB II-es Haladás kapuját őrizte. A vasi klub még a télen hosszabbítani szeretett volna vele, a tehetséges kapus a napokban három évre aláírt a pécsiekhez.

– A kozármislenyi kitérőt leszámítva középiskolás korom óta a Haladásban védtem. Most úgy éreztem, ahhoz, hogy fejlődni tudjak, mindenképpen környezetváltozásra van szükségem – nyilatkozta Gőcze Gergő a Haladás honlapján. – Szó se róla, nagyon jól éreztem magam a Haliban, igazán sokat köszönhetek a klubnak. Amikor bizalmat kaptam, igyekeztem élni vele, talán sikerült is. Pécsett nem ismeretlen közegbe kerülök, a tréner Márton Gábor korábban edzőm volt Kozármislenyben. Remélem, Pécsett több játéklehetőséghez jutok, mint Szombathelyen. Ez volt az egyik fő oka a váltásnak. Nem tudom, hogy az első számú kapus, Dibusz Dénes valóban a Videotonba igazol-e, de mindegy is, bárhogy alakul. Ha kell, megharcolok a helyemért.

A Rangadó.hu korábban megírta azt is, hogy a Haladás vezetői Gőcze távozása ellenére nem tárgyaltak a hosszabbításról a szintén lejáró szerződésű kapussal, Mursits Rolanddal. Most megkerestük Illés Zoltán menedzsert, aki elmondta: a Haladás vezetői jelezték, hogy szeretnének ajánlatot tenni a folytatásra a fiatal hálóőrnek, aki egy feltétel teljesülése esetén szívesen leül a vezetőkkel tárgyalni.

Olvasói sztorik