NB I

Edzőutánpótlásban is az élen

Öt fiatal szombathelyi játékos vizsgázott sikeresen, és szerezte meg az alapfokú edzői képesítést.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Azt eddig is tudtuk, hogy a Haladás utánpótlása hazánk legjobbjai közé tartozik. Ennek legfrissebb bizonyítéka, hogy az albániai Európa-bajnoki selejtezőre készülő U21-válogatott kerete is hemzseg a szombathelyi játékosoktól. Eddig talán kevesen tudták, hogy a vasi megyeszékhelyen az edzőképzést is szem előtt tartják, olyannyira, hogy öt fiatal, Gőcze Gergő, Radó András, Dombó Dávid, Devecseri Szilárd és Kalász Milán a minap sikeresen vizsgázott az OKJ-s képzésen, tehát elvégezték a sportedzői szakot.

A Rangadó.hu érdeklődésére a Lombard Pápa ellen győztes gólt szerző 21 éves középpályás, Kalász Milán elmondta, szerencsésnek tartja magát, hiszen minden edzője segítőkész és megértő volt.

– Az edzői szakmai is olyan, amit nem lehet elég korán kezdeni?
– Mindannyian úgy gondoltuk, nem elégszünk meg az érettségivel, kell mellé egy másik szakma is, azért döntöttük emellett. Ez testhezálló, és itt Szombathelyen megoldható volt – mesélte Kalász Milán. – A tanárok partnerek voltak, segítettek, hogy sikeresek legyünk. Hallottunk új dolgokat is, hiszen nem csak futballról volt szó, például pszichológiai foglalkozások is voltak. Amiket tanultunk, akár most, akár a későbbiekben is hasznosítani tudjuk.

– Ha el tudja magát képzelni edzőként, bizonyára jó tapasztalatai vannak eddigi trénereivel…
– Nagyon sokat számít, főleg fiatal korban, gyerekként, hogy milyen impulzusukat kap az ember az edzőitől, hogyan foglalkoznak vele. Ilyen szempontból is szerencsésnek tartom magam, hiszen minden edzőm segítőkész és megértő volt. Soha nem volt olyan edzőm, aki ne lett volna rendes, semmiféle problémám nem akad.

– Nagyon szép sorozatot produkálnak tavasszal. Mi a titka a remek szereplésnek?
– Annak tudom be, hogy nagyon együtt van a csapat, az egységet jónak tartom. Sok hiányzónk volt, meghatározó játékosok, kulcsemberek, de a fiatalok, akik szerephez jutottak, száz százalékban meghálálták a bizalmat, és bizonyították, hogy ilyen helyzetben is lehet rájuk számítani, sőt akkor is, amikor teljes a keret.

– Összejöhet a szép szezonzárás a nemzetközi porondra hajtó Honvéd ellen?
– Tisztában vagyunk, hogy ellenfelünknek nagyon kellenek a pontok, de hazai pályán játszunk, és ezt a szép sorozatot nem szeretnénk lezárni, ezért mindenképpen a győzelemre játszunk szombaton.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik