NB I

A sérülés sosem jön jókor

A kupadöntő veresége miatt csalódott Varga Rolandot váratlanul érte a válogatott meghívó.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Remekül kezdődött, aztán pocsékul ért véget Varga Roland keddi napja. Egyrészt kiderült, hogy Egervári Sándor meghívta a felnőtt válogatott keretébe Kuvait ellen, viszont az esti kupadöntőn már az első félidőben megsérült, le kellett cserélni, ráadásként a Debrecen fordítani tudott, és 2-1-re megnyerte a finálét. A Győri ETO támadója a Rangadó.hu érdeklődésére reményét fejezte ki, hogy nem komoly a lovaglóizom-húzódása, és mielőbb visszatérhet.

– Éppen most várok az ultrahang eredményére, ezek alapján tudom majd csak pontosan megmondani, hogy mi a diagnózis – mondta némileg csalódottan Varga Roland. – Először kellemetlen érzésem volt, nem sokkal utána pedig belenyilallt a fájdalom a lábamba, és már nem is tudtam folytatni a játékot, cserét kellett kérnem. Kaptam egy kötést is a sérült részre, ma már egy picit jobban érzem magam, de egy kis szúró érzés még mindig gyötör. Nagyon bízom benne, hogy nem túl komoly a sérülés, mert szeretnék gyorsan visszatérni!

– Nagyon csalódottak, hogy már vezettek a döntőben, végül mégis a Debrecen lett a kupagyőztes?

– A lecserélésem után túl sokat nem láttam a kupadöntőből, hiszen rögtön az öltözőbe mentem, ahol a masszőr vett kezelésbe. Úgy a hetvenedik perc táján tértem csak vissza a kispadra. Nagyon csalódottak voltunk, hiszen ezt a sorozatot is szerettük volna megnyerni, de ez sajnos nem jött össze.

– A válogatott keretbe is meghívót kapott, viszont a sérülése közbeszólhat…
– Sérülés soha nem jön jókor… Márt hétvégén is szeretnék játszani az MTK ellen, remélem lesz is rá alkalmam!

– Váratlanul érte egyébként Egervári Sándor meghívása?
– Mondhatjuk, hogy váratlanul ért, hiszen nem is gondoltam erre, hogy meghívót kaphatok. Bízom benne, hogy lesz alkalmam a válogatott kerettel készülni, majd a sors eldönti, mi jut nekem, de nagyon szeretnék a nemzeti csapatban is szerepelni.

– Milyen érzés, hogy idén a Győr a magyar bajnok?
– Nagyszerű érzés bajnoknak lenni! Egy kicsit ugyan most csalódottak vagyunk a kupadöntő miatt, de később majd egészen biztosan pozitív érzésekkel fogunk visszagondolni erre a szezonra.

Olvasói sztorik