NB I

Akiknek még számít a klubhűség

Őskövületek Debrecenben, erős szombathelyi mag a Haladásnál, és helyi értékek az MTK-ban is. Körkép a 25 év feletti saját nevelésű játékosokról.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A mai anyagias világban már a sportban, így a labdarúgásban is veszendőben vannak olyan értékek, mint a klubhűség. A játékosok gyakran egy-egy edzőváltás után, vagy éppen egy előnyösebb szerződés reményében csapatot váltanak. Korábban még szinte evidens volt, hogy olyan ikonok, mint mondjuk Nyilasi Tibor, vagy Törőcsik András neve összeforrt azzal a csapattal, amelyikben játszott, de későbbi példát is említhetnénk, hiszen Lipcsei Pétert, vagy Kovács Zoltánt sem lehetett volna elképzelni máshol, csak a Ferencvárosban, illetve az Újpestben. A Rangadó.hu most körbejárta, kik azok a 25 év feletti labdarúgók, akik a magyar élvonalban csak ott játszottak, ahol most is szerepelnek. Az összeállításból kiderül, az MTK-nál, Debrecenben, Szombathelyen és Pécsen építenek leginkább a helyi értékekre.

Hűség a becsületük: MTK, DVSC, Haladás, PMFC

Talán a Sándor Károly Akadémia munkássága, talán más az oka, de az MTK-nál négy olyan játékos is akad, aki még csak a kék-fehér szerelést viselte. Kanta József az őszi szezon egyik legjobb játékosa volt az egész mezőnyben. Rajta és Zsidai Lászlón kívül alapembernek számít a védő, Vadnai Dániel is. Pál András zárja a sort, aki nem éppen élete szezonját futja, de korábban ő is meghatározó tagja volt az MTK-nak.

Debrecenben őskövületnek számít Bernáth Csaba, aki öt meccs híján háromszáz bajnokin lépett pályára a Lokiban, de a 39 éves Dombi Tibor is csak külföldön játszott más csapatban, idehaza egyedül a DVSC mezét viselte, eddig összesen 427-szer. Az idén már egyre több szerepet kapó 26 éves Spitzmüller István sem tudja még, milyen az, ha nem a Debrecen címere díszeleg a szíve fölött NB I-es bajnokin.

A Haladás 26 éves védője, Guzmics Richárd idén már a válogatottban is helyet követelt magának, és már 137 alkalommal lépett pályára a szombathelyi zöld-fehér színekben. Szintén összeforrt a neve az anyaegyesületével másik három 1984-es születésű labdarúgónak: Rózsa Dániel, Rajos Gábor és Schimmer Szabolcs évek óta alapemberek Szombathelyen.

Lantos Levente, a PMFC csapatkapitánya a másodosztályban sem hagyta cserben egyesületét, Koller Krisztián egy nagy NB II-es barangolás után télen végre visszatért a gyökereihez, és Wittrédi Dávid is csak egy rövid kozármislenyi kitérőt tett, hogy aztán a fiókcsapatnál feltöltődve térjen vissza a Pécsbe.

Csak mutatóban akad helyi: Paks, Győr, Videoton, Kecskemét, Újpest, Siófok, Eger

A felsorolásból mindenképpen az élre kívánkozik a Paks együttese, hiszen itt két játékost is találunk: Báló Tamás és Heffler Tibor, akik dunaújvárosi nevelésűek ugyan, de az élvonalban az atomvárosiaknál játszottak csak. A többi említett csapatnál viszont csak egy-egy olyan futballistát találunk, akik itthon még csak jelenlegi klubjukban szerepeltek az NB I-ben, igaz ezek között akadnak nagy nevek is: Koltai Tamás (Győri ETO), Tóth I Balázs (Videoton), Vermes Richárd (Újpest), Koszó Balázs (Kecskemét), Farkas Ádám (Eger) és Horváth Bence (Siófok).

Ahol másra alapoznak: FTC, Diósgyőr, Honvéd, Pápa, Kaposvár

És végül azok a klubok, ahol nem találunk olyan 25 év feletti labdarúgót, akik itthon csak a jelenlegi élvonalbeli csapatukban léptek pályára. Ha visszagondolunk a három említett csapat előző évekbeli teljesítményére, akkor felvetődik a kérdés, hogy nem lett volna érdemesebb több hangsúlyt fektetni a saját nevelésű játékosok fejlődésére. Mindez persze talán csak átmeneti állapot, hiszen a Fradiban, a Diósgyőrben, a Honvédban, a Lombardban és Kaposváron is találhatunk olyan tehetséges, fiatal labdarúgókat, akik már most meghatározó tagjai csapatuknak.

Olvasói sztorik