Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A szegedi születésű Militár Iván nagy lehetőséget kapott 2011 őszén, amikor az Egyesült Államokbeli Norfolk Egyetem ösztöndíjasa lett. Akkoriban a Kecskemét utánpótlás együttesében játszott, manapság pedig az amerikai egyetemi bajnokságban szerepel. A Rangadó.hu megkereste a 21 éves támadót, aki érdeklődésünkre mesélt a kijutásának körülményeiről, az egyetemi bajnokságról, az amerikai labdarúgásról, a bulikról, a jövőképéről, sőt még egy barcelonai sztorit is felelevenített.
– Hogyan került annak idején az USA-ba?
– Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen tulajdonképpen alig néhány magyar játékosnak adatik meg, hogy fiatalon külföldre tudjon igazolni – kezdte Militár Iván. – Az én korosztályomból gyakorlatilag a Heerenveenben futballozó Ottigba Kenneth-en kívül én vagyok az egyedüli. Természetesen az én esetem különleges egy kicsit. Egy szlovákiai-magyar testvérpárnak, Vendégh Attilának és Vendégh Bélának köszönhetem a kikerülésemet. Annak idején Kecskeméten futballoztam az U19-es együttesben és ők megtekintették az ETO ellen meccsünket Győrben. Életem egyik legjobb meccsét játszottam, így megtetszettem nekik. Ezek után értesítették mostani edzőmet, aki elutazott Kecskemétre, és egy belvárosi kávézóban sikerült megállapodnunk.
– Hogy érzi magát a tengerentúlon?
– Nagyszerűen érzem magam, minden nap tanulok valami újat. Azt kell, hogy mondjam, remek döntést hoztam, amikor aláírtam az ösztöndíjamat. Akármilyen hihetetlen: a futball magas szinten jegyzett errefelé, és kiváló edzőkkel, csapatokkal és játékosokkal ismerkedhetem meg. Az egyetemi élet is kiemelkedő. Az olyan ambiciózus játékosnak és embernek, mint amilyen én vagyok, ez a közeg tökéletes.
– Milyen az egyetemi bajnokság, akár összehasonlítva a magyar bajnoksággal?
– Sok mindenben különbözik. Én úgy szoktam mondani, hogy a legjobb tizenöt csapat az egyetemi bajnokság első divíziójából a feljutásért küzdene az NB II-ben és a kiesés ellen menekülne az NB I-ben egy-két rutinos játékossal kiegészülve. Tekintve, hogy az én csapatom, az Old Dominion Monarchs ingázik a tízedik helytől a huszonötödikig az amerikai ranglistán, mi az NB II-ben átlagcsapat lennénk. Általánosságban egy fizikális, sokat futó, brit futballkultúrát kell elképzelni. Jellemzőek a magas és gyors játékosok, a rengeteg dél-amerikai futballista a csapatokban, de itt-ott egy-egy európai is feltűnik. Jellemző továbbá az elképesztő fizikális állapotban lévő afroamerikai játékosok tömege. Időbe tellett, mire alkalmazkodni tudtam az itteni stílushoz úgy, hogy megtartottam a magyar stílusjegyeket. Az első hetek-hónapok nyögvenyelősek voltak, rengeteg lemaradásom volt fizikálisan, de mostanra eltűntek ezek a különbségek. A technikás játékom jól működik és jól kiegészíti az amerikai játékosok stílusát, úgyhogy megtaláltam a helyemet. A jövőt és a lehetőségeket nézve az egyetemi bajnokság egy ugródeszka az MLS-be, illetve a másodosztályú profi amerikai bajnokságba. Több, komoly karriert befutó játékos indult az amerikai egyetemi bajnokságból. Másodedzőnk kezei alatt lett ismert játékos például az anno a Clemson Egyetemre járó Onyewu, aki azóta még az AC Milanban is megfordult.
– Amerikában azért nem első számú sportág a labdarúgás, de az utóbbi időben egyre jobb a válogatottjuk is, illetve sok európai sztár megy „levezetni” a tengerentúlra. Mit érzékel ebből? Vajon mennyi pénzt fordítanak a labdarúgásra?
– Nehéz nekem erről beszélnem, hiszen fáj a szívem, amikor összehasonlítom a két ország lehetőségeit. Nos, ami a mindennapi életben különbség a magyar, illetve az amerikai lehetőségek között, az tükröződik a futballban is. Az amerikai labdarúgás szélvész-gyorsasággal fejlődik. A válogatott edzője a német válogatott kispadjáról érkezett az Egyesült Államokba. Évről-évre jelentősen, tízezres nagyságrenddel növekszik az igazolt labdarúgók száma az országban. Új stadionok épülnek: az én egyetemem is tervez egy új arénát számunkra. A helyzet az, hogy mostanra az MLS is eljutott arra a szintre, hogy már a nevesebb dél-amerikai játékosoknak is előrelépés a profi bajnokság. A pénz szempontjából a határ a csillagos ég, még úgy is, hogy az ország egy kisebb gazdasági hullámvölgyön megy keresztül. Ha azt nézem, hogy egy egyetemi bajnokságban játszó csapat meccsére hétezer ember is kilátogat olykor, ráadásul a néző megveszi annak a csapatnak a mezét, akkor azt gondolom, a jövőben sem kell félteni a sportágat Amerikában. Meg fog állni a lábán, ahogy eddig is tette. Az én esetem különleges, gyakorlatilag profiként élek egyetemista életet. Az ösztöndíjamból élek, így a saját bőrömön érzem, hogy van pénzük futballra. A csapatom körülményei több NB I-es csapat körülményeit megverik. Egyetemi szinten repülővel utazunk idegenbeli meccsekre, országos tévé adja néhány mérkőzésünket. Szóval, más dimenzió…
– Milyen az ottani egyetem? Egy átlag magyarnak a különböző filmekből van csak képe az amerikai egyetemi életről… Valóban olyen? Vannak jó bulik?
– Az egyetem kiváló helyen, Virginia államban, az óceántól pár mérföldre található. Ez azt jelenti, hogy sok diáknak tetszik a fekvése, így egy népszerű egyetemről van szó. Országos szinten középkategóriás, de ez a következő évtől változni fog, köszönhetően annak a konferencia-váltásnak, ami az Old Dominion Egyetem sportágait érinti. Nevesebb és komolyabb konferenciába lépünk, ezáltal több területről több diákot tud az egyetem elérni. Azt szoktam mondani, hogy a nagy részük igaz a filmeknek, bármilyen hihetetlen is. Bulik vannak, de sportolóként egész másképpen működnek a dolgok, mint egyszerű egyetemistaként. Megmondom őszintén, nagyon kevés lehetőség van arra, hogy elengedjük magunkat egy-egy estére. Szezon közben heti két-három meccsünk van, fél év alatt majdnem harminc mérkőzésen szerepelek. Ilyen tempó mellett a szervezetem nem bírná el az amatőr mentalitást. A szezonon kívül pedig a testzsír-százalék teszteken illik jól szerepelni, vagyis az alvás ajánlott. Ugyanakkor nem vagyok álszent, az óceáni kiruccanásokon jól szoktam érezni magam, főleg, ha a sportoló lányok is jelen vannak…
– Mikor végez az egyetemmel? Tervezi esetleg, hogy hosszabb ideig marad az USA-ban? Hogy képzeli el a pályafutását?
– Magyar emberként nehéz elhelyezkedni az Egyesült Államokban azután, hogy lejárt az ösztöndíjam érvényessége. A cél nyilván az lenne, hogy draftoljon egy MLS-es csapat. A probléma ezzel az, hogy kötött a kezük az MLS-csapatok vezetőinek, hiszen az említett idősebb játékosok miatt nem lehet egy csapatban sok külföldi, csak öt, ha jól tudom. Ez azt jelenti, hogy nagyon kis esélyem van még akkor is, ha egy nagyon jó szezont futnék. De ez nem probléma, hiszen sokan igazolnak innen skandináv, izraeli, kelet-európai és közel-keleti bajnokságokba, tehát van befogadókészség az amerikai egyetemista futballisták iránt. Van egy olyan érzésem, hogy ez Magyarországon is el fog indulni hamarosan. Ha jól tudom, a Ferencváros igazolt is egy labdarúgót a közelmúltban innen, az USA-ból. Személy szerint képesnek tartottam magam már távozásom idején is arra, hogy profi labdarúgó legyek. Ez Kecskeméten nem sikerült, majd máshol fog. Az nyilvánvaló, hogy azzal a döntésemmel, hogy idejövök, kitettem magam a magyar labdarúgás körforgásából, de biztos vagyok benne, hogy vissza is fogok kerülni. Még két évem van, utána gyakorlatilag szabadon igazolható leszek. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.
– Van valami érdekes története, amit szívesen megosztana az olvasókkal?
– Magyar vonatkozású sztoriból van rengeteg, de egy mindenképpen kiemelkedik a többi közül. Tavasszal a csapatommal Barcelonába utaztunk, egyhetes edzőtáborba, ahol a Barcelona-akadémia edzőivel edzhettünk, megnéztük a Barca–Milan meccset, és ellátogattunk az FC Barcelona múzeumába. A múzeumi látogatás során a Kubala Lászlónak elkülönített részben olvastam, hogy a magyar támadó tanította meg a barcelonaiakat csavarni. Vagyis érkezése előtt Barcelona-játékos tudatosan nem lőtt csavart labdát. Ez önmagában érdekes lenne, csakhogy a következő nap az akadémiai edzők az egymás közti játék során az egyik gól után megjegyezték, hogy kiváló Kubala-lövés volt. Senki nem értette, az mit is jelent, csak én. Igazán különleges pillanat volt.
