„Majd nyáron meglátjuk”

Balajti Ádám több játéklehetőségre vágyik, de azért örül, hogy csapatával jól szerepel, és bízik benne, hogy a surranópályán célba érnek.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

Nem maradt meccs nélkül a hétvégén az MTK, amely a zord időjárás és a bajnoki forduló elhalasztása ellenére felkészülési találkozón 2-0-ra megverte az NB II-es Vasast. A kék-fehérek második gólját az U20-as világbajnoki bronzérmes Balajti Ádám szerezte, aki a bajnokságban csak epizódszerepet kap Garami Józseftől. A 22 éves csatár a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy zavarja a helyzet, de nem tud mit csinálni…

– Bánja, hogy elmaradt a hétvégi forduló?
– Igen, hiszen az Újpesttel játszottunk volna, amely két vereséggel kezdte a tavaszi szezont, tehát az esélyek nekünk kedveztek volna – kezdte Balajti Ádám. – Egész héten úgy készültünk, hogy lesz mérkőzés, bár hallottuk a híreket a rossz időről, de minket is meglepett, hogy elmaradt a forduló.

– Nem maradtak mérkőzés nélkül, hiszen a Vasassal játszottak…
– Gyorsan sikerült ezt a találkozót megszervezni. Nagyon hideg volt, nem mondanám, hogy kellemes futballidőben játszottunk. Jó kis meccs volt, a Vasas is ügyesen játszott, csak az döntött a javunkra, hogy mi szereztük az első gólt. A második félidőben léptem pályára, örülök, hogy sikerült betalálnom.

– Hogyan használják fel a bajnoki szünetet?
– Pénteken játszunk egy újabb edzőmeccset, hogy ne essünk ki a meccsritmusból, illetve az NB III-as csapatnak lesz vasárnap mérkőzése, tudtommal az nem marad el. Igyekszünk úgy szerepelni, ahogy ősszel, velünk kevesebben számolnak, ez még előnyünkre is válhat.

– Eddig csak csereként jutott szóhoz az MTK-ban. Mennyire zavarja ez? Nem fordult meg a fejében, hogy máshol folytatja?
– Mivel kölcsönjátékos vagyok, nem „repdeshetek” csak úgy kedvemre. Persze zavar, hogy csak elvétve kapok lehetőséget, de dolgozom rajta, hogy ez változzon. Azt meg, hogy nyáron hol folytatom, majd meglátjuk…

Címkék: mtkbalajti