NB I

„Elmondhatatlanul boldog vagyok”

A szombathelyi Kovács István első alkalommal kapott meghívót a felnőtt válogatottba.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

Egervári Sándor szövetségi kapitány kihirdette a románok és a törökök elleni világbajnoki selejtezőkre készülő válogatott keretet. A tavaszi szezont kiváló formában kezdő, 21 éves Kovács István is tagja a névsornak. Az első fordulókban két nagyszerű gólt szerző középpályás első alkalommal készülhet a felnőttek között.

– Sanyi bácsi személyesen hívott fel a mai napon, és tőle tudtam meg, hogy számít rám a magyar válogatott keretében. Természetesen először nagyon meglepett a hír, ugyanakkor elmondhatatlanul boldog vagyok – nyilatkozta a Videoton honlapján Kovács István. – Előttem volt a példa, hiszen két csapattársam, Gyurcsó Ádám és Szolnoki Roland már szerepelt korábban a magyar válogatott keretében, és nekem is az volt a célom, hogy idővel válogatott lehessek. Tisztában vagyok azzal, hogy a kerettagság még nem jelenti azt, hogy pályára is fogok lépni. Nem leszek csalódott, ha végül úgy alakul, hogy még nem tudok bemutatkozni a nemzeti csapatban. Tudom, hogy sokat kell még fejlődnöm. Két nagyon nehéz meccs vár ránk. A románok ellen hazai pályán mindenképp itthon kell tartanunk a három pontot. Néhány nappal később valószínűleg pokoli hangulat vár ránk Törökországban, bízom benne, hogy ott is képesek leszünk jó eredményt elérni.

José Gomes találkozott Egervári Sándorral

Szintén a Videoton honlapja számolt be arról, hogy a két szakember első alkalommal találkozott egymással személyesen, és mindketten úgy ítélik meg, hogy eredményes beszélgetésen vannak túl.

– Ez volt az első személyes beszélgetésünk, amely alapján azt szűrtem le, hogy mindketten kölcsönösen tiszteljük egymást és egymás munkáját. Úgy vélem, hogy a jövőben segíteni tudom Egervári Sándor munkáját, és ő is az enyémet – mondta a fehérváriak portugál trénere.

– Nagyon jó hangulatú, egymással sok új információt megosztó beszélgetésen vagyok túl a Videoton vezetőedzőjével. Bátran kijelenthetem, hogy a magyar válogatott szakmai stábja és a Videoton új szakmai stábja között kitűnő lesz a kapcsolat. Ez a mai, jó hangulatú és kölcsönös tiszteleten alapuló beszélgetés alapján egyértelmű! José Gomes személyében egy rendkívül szimpatikus embert ismertem meg – nyilatkozta Egervári Sándor, akinek korábban emlékezetes konfliktusa volt Paulo Sousával.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik