NB I

Nem erőltették tovább

Horváth Levente egy-két héten belül egészséges lesz, és hasznára tud lenni bármelyik csapatnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Immár 202 élvonalbeli mérkőzés és négy gól van Horváth Levente háta mögött. A védőként, illetve védekező középpályásként is bevethető újpesti nevelésű játékos karrierje nagy részét az MTK csapatában töltötte, ahol állandó tagja volt a felnőtt keretnek, és 2003-ban bajnoki címet ünnepelhetett. Később a Paks, a BKV Előre, a Bodajk, a Siófok, a Nyíregyháza, legutóbb pedig Lombard Pápa együttesét erősítette. Igen ám, de pénteken újrakezdődik a bajnokság, és neki jelenleg nincs csapata. Az átigazolási időszak végén közös megegyezéssel távozott, mert a bakonyiak nem tartottak rá igényt a folytatásban.

A Med-Sport menedzseriroda részéről Keserű László a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, Horváth halogathatta volna a dolgot nyárig, de nem akart úgy ott lenni, hogy nem tud segíteni a csapatnak.

– Többet volt sérült az utóbbi időben, és úgy gondolták, kevésbé hasznára lenne a csapatnak. Élő szerződése volt nyárig, tehát kellett a játékos pozitív hozzáállása is ahhoz, hogy megszülessen a szerződésbontás – magyarázta Keserű László. – Lehetett volna húzni-halasztani a dolgot nyárig, de nem akart úgy ott lenni, hogy nem tud segíteni. Most annyival kényelmesebb a helyzetünk, hogy van időnk és mozgásterünk, át lehet gondolni, hogyan tovább. Vannak még rehabilitációs feladatai, de ezen a héten már futni is tud, a jövő héten pedig labdás edzéseket is végezhet. Egy-két héten belül egészséges lesz, és hasznára tud lenni bármelyik csapatnak, mert véleményem szerint Magyarország egyik legjobb védekező középpályásáról van szó, és még van benne néhány jó év, akár az első-, akár a másodosztályban. De ahol úgy gondolkodnak, hogy nem mindenképpen pozitív a további együttműködés, ott nem kell erőltetni. Egyelőre csak a tavaszi három hónapról beszélünk, de a közelmúltban nem is nézelődtünk, mert ez a távozás nem volt képben, de pozitívan álltunk a Lombard kéréséhez. Nem hiszem, hogy sérülékeny játékos hírében állna, most sem volt olyan drasztikus a problémája, másrészt, ha valakinek térszalagszakadása van, ami egy szörnyű dolog, azt is megvárják, amíg felépül. De ahol nem egy irányba tekintenek, ott megvárják, hogy valami ne legyen kerek… Bízunk benne, hogy belátható időn belül sikerül új csapatot találni neki.

Horváth Levente 2011 nyarán Véber György hívására került Pápára. A Rangadó érdeklődésére arról mesélt, korábban még sosem volt három edzője ilyen rövid időszak alatt.

– Csalódott vagyok, mert szerettem ott lenni, de sajnos a vezetőség hajthatatlan volt. Így döntöttek, elfogadtam, ezért közös megegyezéssel elváltunk egymástól – mondta Horváth Levente. – Fura volt ez a másfél év, olyan szempontból, hogy ilyen rövid idő alatt három edzővel dolgoztam. Ilyen még nem volt a pályafutásom során. Szerettem a közös munkát mindhárom trénerrel, különösen Véber Györggyel. Igazából azért igazoltam oda annak idején, mert ő invitált. Nagyon jó focit játszott az a csapat! Az utolsó félévről nem szeretnék bővebben beszélni, mert nem sikerült túl jól. Jött egy bokasérülés, aztán egyik problémából estem a másikba. Nem biztos, hogy lett volna értelme maradnom, de nem könnyű a helyzetem. Jelenleg külön edzek, és várok egy megfelelő lehetőségre.

Olvasói sztorik