NB I

Rakovics és Halgas távozik

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szavo Rakovics és Halgas Tibor tavasszal már nem lép pályára a Diósgyőr színeiben.

Rakovics 2010 nyarán érkezett Diósgyőrbe, és tagja volt a DVTK NB II-es bajnokcsapatának, összesen húsz alkalommal lépett pályára. Az elmúlt bajnokságban több sérülés hátráltatta, ezért csak kilencszer kapott játéklehetőséget, ősszel pedig mindössze hatszor játszott. A szakvezetés az utóbbi időben már nem számított rá, a csapat törökországi edzőtáborába sem utazott el, a mai napon pedig közös megegyezéssel megtörtént a szerződésbontás is.

Halgas Tibor szintén 2010-ben érkezett Diósgyőrbe (miután 2005–2007 között már volt a DVTK labdarúgója). Egy súlyos sérülés miatt mindössze hétszer kapott játéklehetőséget az NB II-ben, az NB I-ben pedig csupán három perc jutott neki 2011 őszén. Ezért tavaly tavasszal Kazincbarcikán, ősszel pedig Cegléden játszott kölcsönben. Vele is közös megegyezéssel bontott szerződést a DVTK – áll a klub honlapján.

Olvasói sztorik