NB I

Siófok: újabb két kiszemelt

A Rangadó.hu értesülése szerint Jarmo Ahjupera közelít, és Faggyas Milán is célkeresztben van.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

„Látom, hogy a sereghajtónál még mindig hisznek a bennmaradásban, hiszen motivált fiatalokkal erősítenek” – írta egyik közelmúltbeli elemzésében a Rangadó állandó szakértője, a magyar labdarúgás iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán.

Úgy tűnik, teljesen igaza volt, hiszen az FGSZ Siófoknál a hírek szerint tovább tart a keret megerősítése. Információink szerint a listavezető Győri ETO észt középcsatára, Jarmo Ahjupera például kifejezetten közel áll ahhoz, hogy fél évre, kölcsönben a balatoniakhoz kerüljön! Némileg meglepő fordulat ez, pláne azok után, hogy január 25-én bejelentették, július 1-től életbe lépő megállapodást kötött az Újpest FC-vel, ahol korábban már szerepelt. Igen ám, de Pintér Attila továbbra sem számít rá Győrben…

2009 óta játszik Magyarországon, de a mostani idényben mindössze kétszer volt kezdő. Mindkétszer lecserélték, egyszer pedig csereként lépett pályára, de ez is tavaly nyáron történt, azóta kizárólag a Ligakupában és az NB II-ben jut szerep a 28 éves támadó számára. És persze az észt válogatottban!

A másik siófoki kiszemelt Faggyas Milán. Vele más a helyzet, hiszen február 1-én közös megegyezéssel szerződést bontott a Budapest Honvédnál. A több játéklehetőség reményében távozott, az ő esetében tehát kizárólag vele kellene megegyezniük a siófokiaknak. A 23 éves csatár karrierje Diósgyőrből indult, majd megfordult Debrecenben, és tavaly márciusban igazolt a fővárosba. A jelenlegi idényben csupán egyszer volt kezdő, 11 alkalommal pedig csereként lépett pályára, illetve a Ligakupában és a Magyar Kupában is többször szerepelt.

A Rangadó.hu megkereste Faggyas Milánt, aki elmondta, továbbra is a kispestiek második csapatával edz, de ezen a héten már mindenképpen szeretné eldönteni, hol folytatja a pályafutását. Úgy tudjuk, több ajánlata van, amelyek közül az egyik kétségtelenül a siófoki, tehát a kapcsolatfelvétel megtörtént, de nem az a legjobb lehetősége…

Elértük a siófoki vezetőedzőt, egyben ügyvezetőt, Horváth Károlyt is, aki csak ennyit mondott: „Abszolút nem igazak ezek a híresztelések.”

Hát… Majd meglátjuk! A magunk részéről azért mérget nem vennék rá, hogy egyikből sem lesz semmi…

Az viszont már biztosan eldőlt, hogy Tajthy Tamás nem lesz az FGSZ Siófok játékosa: korábban Zalaegerszegen is járt próbajátékon, kedden viszont aláírt a Lombard Pápa csapatához.

Olvasói sztorik