NB I

Bemutatták az új honvédokat

Négy külföldi érkezett, négy akadémista fiatal pedig a felnőtt keret tagjává vált Kispesten.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Péntek délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Budapest Honvéd FC, amelyen bemutatták az első keret új tagjait. Az eseményre a Rangadó.hu is meghívást kapott.

A 25 éves Davide Lanzafame személyét kísérte a legnagyobb érdeklődés, és az érkezők közül ő a legtapasztaltabb. A Torinóban született csatár tiszteletre méltó múlttal rendelkezik, hiszen 135 meccset játszott az olasz első- és másodosztályban (Serie A 63, Serie B 72). Élvonalbeli mérkőzéseit a Juventus, a Palermo, a Parma és a Brescia csapatainál játszotta, a B-ligában pedig a Juventus, a Bari és a Grosseto együttesében rúgta a gólokat. Az olasz U21-válogatottban hét alkalommal lépett pályára, és egy gólt szerzett. Az olasz élvonalban szereplő Catania kölcsönjátékosaként fél évre kölcsönbe érkezik Kispestre.

A klubtulajdonos úgy fogalmazott, ha a vérbeli befejező csatár beváltja a hozzá fűzött reményeket, sokat tud segíteni a Honvédnak. A játékos elmondta, karrierjében és életkorban eljutott arra a pontra, amikor mindenképpen ki akarta próbálni magát külföldön. Nagy kedvvel érkezett Budapestre, amelyhez hozzájárult a Honvéd jelentős történelme, elsőként természetesen Puskás Ferenc nevét említette. Mint mondta, ez belekényszeríti abba, hogy jó teljesítményt nyújtson. A klub múltjáról tehát tud, és hozzátette, hogy a jelenéről is informálódott, mielőtt idejött, tehát tisztában van vele, hogy a kispestiek jelentős ellenfelei milyen erősséget képviselnek. Érkezett hozzá egy újságírói kérdés azzal kapcsolatban, hogy kétrendbeli megalapozott gyanú van ellene az olaszországi fogadási csalási ügyben, de erre – érthetően – szűkszavúan reagált, válaszának lényeg az volt, hogy mivel még nincs jogerős döntés az ügyben, nem kíván ezzel foglalkozni.

A 23 éves argentin-olasz csatár, Leandro Antonio Martinez az AC Parma Primavera-csapatánál kezdte itáliai karrierjét, és 2008-ban már pályára lépett az élvonalban. Ezután alacsonyabb osztályú klubokhoz került kölcsönbe, a többi között a Serie B-s Albinoleffe csapatában is játszott. Kispestre az US Cremonese együttesétől érkezett. Az olasz U20-válogatottban három alkalommal lépett pályára.

George F. Hemingway klubtulajdonos vele kapcsolatban elmondta, hogy kimondottan a Vietnamba távozó Abass helyére szerződtették. A játékos elmesélte, hogy 2003-ban a szülei a gazdasági válság miatt úgy döntöttek, hogy Európában próbálnak szerencsét, és Olaszországba költöztek. A kispesti megkeresés kapcsán nem gondolkodott túl sokat, mert motiváló tényező volt számára, hogy a csapat még három különböző sorozatban is érdekelt. Hangsúlyozta, amellett, hogy a csapatérdeket szolgálja, az egyéni céljait is szeretné elérni.

A 24 éves, aradi születésű román Pascariu Claudiu Dumitru belsővédő, az UTA Arad csapatában kezdte pályafutását. Érdekesség, hogy tavaly februárban ott volt a pályán a Honvéd elleni felkészülési meccsen, Makón. Később a szintén román AS FCM Targu Mures együtteséhez igazolt, innen érkezett Kispestre. Róla Hemingway azt mondta, mivel Baráth Botond és Tandia nem játszhat a közeljövőben, és Ignjatovics is megsérült, erre a posztra mindenképpen szükségük volt két erősítésre. Ő az egyik…

A 22 éves, torinói születésű Raffaele Alcibiade belsővédő, a Juventusban nevelkedett, kölcsönjátékosként pedig a Pescara és a Gubbio csapatainál is szerepelt. Hatszor játszott hazája U20-válogatottjában, a Juventustól fél évre, kölcsönbe érkezett.

Bobál Gergely augusztusban még csak 18 éves lesz. A csatár a tavalyi Puskás Suzuki Kupa döntőjében szerzett négy góljával tette ismertté a nevét. A fiatal támadó 2012. május 6-án a Kaposvár ellen már az NB I-ben is bemutatkozott. A korosztályos válogatottakban is húzóembernek számít, az MFA korosztályos csapataival kétszer is bajnok lett (U16, U17). Már külföldön is felfigyeltek rá, többek között az angol Manchester Citynél és olasz AS Rómánál járt próbajátékon.

A korosztályos válogatott Csábi Mihály márciusban lesz 18 éves. Védekező középpályásként és jobb hátvédként is megállja a helyét, dinamikus, nagy munkabírású játékos. 2010-ben igazolta le a Magyar Futball Akadémia. Ő is kétszer volt bajnok a Honvéddal (U16, U17), tavaly pedig tagja volt a Puskás Suzuki Kupát elnyerő együttesnek.

A 18 éves Lőrinczy Attila támadó felfogású szervező középpályás, kreatív labdarúgó. Kiválóan lát a pályán, váratlan húzásaival helyzetbe tudja hozni társait. 2008-ban lett a Honvéd-MFA labdarúgója. Ő is bajnok volt az U16- és az U17-csapattal, és szintén tagja a korosztályos válogatottnak.

A 19 éves szerb nemzetiségű Filip Holender jó mentalitású, gólerős középpályás. A támadások előkészítésében és befejezésében is jeleskedik. A Radnicki Kragujevactól 2010-ben érkezett Kispestre. Nagy a nemzetközi érdeklődés iránt, a napokban az angol Manchester City és a Queens Park Rangers is tesztelte.

Egy távozót is bejelentettek: Anatolis-Alexis Sundas fél évre kölcsönbe a Hellas Verona csapatához került. Az olasz klubnak opciós joga van a játékos végleges megvásárlására.

George F. Hemingway elmondta, hogy egy baloldali védő még csatlakozik a kerethez, vele már közel a megegyezés, de még nem született meg, ezért nem nevesíti az illetőt.

– Minőségi játékosokat igazoltunk. A klub stratégiája, hogy a fiatalokat be kell építeni a csapatba, de ehhez idő kell, illetve igazolások szükségesek, hogy fenn tudjuk tartani az őszi színvonalat, és a tavasz is jól sikerüljön – mondta Marco Rossi vezetőedző.

Olvasói sztorik