NB I

„A motiváció nem ugyanakkora”

Selymes Tibor szerint a magyaroknak hátrány lesz a zártkapus meccs, a Románia elleni selejtezőn.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A FIFA fegyelmi bizottsága úgy határozott, hogy az augusztusi Magyarország–Izrael barátságos mérkőzésen tapasztalt rasszista, antiszemita szurkolói megnyilvánulások miatt a magyar válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania következő hazai mérkőzését, a márciusi, Románia elleni világbajnoki selejtezőt. A döntést hazánkban megdöbbenés, a románoknál öröm fogadta. Valószínűleg mindkét fél érzéseit, reakciót megérti Selymes Tibor, az egykori kiváló hátvéd, aki annak idején nyolc évig légióskodott Belgiumban, 1992 és 1999 között 46 alkalommal volt román válogatott, két világ- és egy Európa-bajnokságon szerepelt, majd Magyarországon a Haladás és a Debrecen színeiben szerepelt. A játékot Cipruson hagyta abban, edzői pályafutását pedig Sopronban kezdte, aztán hazatért.

A 42 éves edző a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, minden játékos úgy érzi, hogy sokkal jobb, ha százezer ember ellene szurkol, mintha üres a stadion…

– Hogyhogy egyszer sem lépett pályára a válogatottban a magyarok ellen?
– Hosszú ideig voltam válogatott, de pont abban az időszakban voltam sérült, amikor a román csapat Magyarország ellen játszott – mesélte Selymes Tibor.

– Napjainkban melyik együttest tartja erősebbnek?
– Jelen pillanatban két ugyanolyan erősségű csapatról beszélünk, de a magyaroknak, mint házigazdáknak mindenképpen hátrány lesz a zártkapus meccs márciusban. Akármilyen csapatról van szó, a motiváció nem ugyanakkora, ha harminc-harmincötezer néző előtt játszik, mintha tíz ember előtt. Persze, a vendégcsapatnak sem kedvező ez a körülmény, pláne egy ilyen meccsen, ami mindig derbinek, politikai tartalmú eseménynek számít.

– Játékosként vagy edzőként átélt ilyesmit?
– Igen, játékosként szerepeltem zártkapus meccsen, azért mondom, hogy nagyon rossz mindkét fél számára. Sokkal jobb, ha százezer ember ellenem szurkol, mintha üres a stadion, és ez minden játékossal így van.

– Két magyar klubcsapatban is megfordult egykor, figyeli a szereplésüket?
– A Debrecent nagyon sok ideig figyeltem, mert ott hosszabb ideig játszottam. Az elmúlt években nagyon jó eredményeket értek el, de látom, hogy az őszi szereplésük elmaradt a korábbiaktól.

– Tavalyelőtt úgy tűnt, hogy a Fradi edzője lesz. Mi zajlott a háttérben?
– Volt egy beszélgetésem a vezetőkkel, elég komoly volt a felkérés, de akkoriban Romániában akartam maradni, s rá egy hétre jött is egy ajánlat, amit elfogadtam.

– Megbánta, hogy nem a Ferencvárost választotta?
– Ez a futballban nem így működik! Ha egy edző elmegy egy csapathoz, és jó évet zár, jó eredményeket produkál, akkor nyilván nem bánja. Ha nem sikerül, amit eltervezett, akkor bánhatja, de a döntéseket mindig vállalni kell.

– Napjainkban melyik csapatnál dolgozik?
– Jelenleg ismét várok… Van néhány lehetőségem, remélem, hamarosan választ is kapok!

Olvasói sztorik