Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A 2012-es naptár lassan lekerül a szobánk faláról, s ilyenkor, szilveszter tájékán gyakorta mérleget vonunk az esztendőről. A debreceni vagy.hu fociszerető szerzője arra tekintett vissza, miként szerepelt a hajdúsági megyeszékhely büszkesége, a Loki az idei versengésben. De mivel labdarúgásról van szó, ahol ősz-tavasz ciklusban gondolkodunk, az elemzés csupán a nyáron induló bajnokságról és a nemzetközi kalandról szól. Vajon miért úgy alakult, ahogy alakult?
1. Nemzetközi szereplés
Egy magyar együttes szezonjának értékelésében bónuszként írhatjuk jóvá, amikor a csapat nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyen végez. A Loki a 2011–2012-es idényben ezt a lehető legnemesebb módon, a bajnoki elsőséget elhódítva érdemelte ki, ennek természetes következményeként a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhatott. A nemzetközi találkozók hat bajnoki pont elvesztéséért felelősek. A Kaposvár elleni idegenbeli mérkőzést a klubvezetés áldozta be a fehérorosz BATE Boriszov elleni ütközet miatt, míg az Eger „otthonában” elszenvedett vereséget – habár időben viszonylag távoli esemény a Bruges általi lenullázásától – az európai porondon elszenvedett, kijózanító vereségek miatti apátia számlájára írható. Bizony, nem volt könnyű feldolgozni, hogy a néhány hónappal azelőtt Magyar Kupa-sikerért, bajnoki aranyért, BL-főtábláért küzdő együttes hirtelen visszapottyant a földre, s újra a már átélt elismerésért, az immáron kevesebb adrenalint nyújtó bajnoki cím elhódításáért kell harcolniuk a játékosoknak.
2. Elfogyott a lendület
Kondás Elemér érkezése alapjaiban változtatta meg a csapat közérzetét, a feszes cseh mestert, Zdenek Scasnyt egy ugyancsak a kemény munkát kedvelő, ám a helyi viszonyokat jobban ismerő, s határtalanul sikeréhes tréner váltotta. Kondás már edzősködésének hajnalán, a csonka szezonban is jó eredményeket ért el az akkor bukdácsoló, hitevesztett gárdával, ám első teljes idénye minden képzeletet felülmúlóan sikerült, hiszen veretlenül lett bajnok. A lendület, amit a lokálpatrióta edző kölcsönzött az együttesnek, végig segítette a Debrecent, s az összhang harminc fordulón keresztül megmaradt. A csapaton belüli harmónia a nemzetközi kupa kudarca után kezdett szétesni, s később ennek is köszönhetően öt zsinórban elszenvedett vereség sodorta távol a címvédéstől a Lokit.
3. Sérülések
A hajdúságiak őszi szereplését végigkísérték a sérülések. Mi több, kulcsemberek dőltek ki a sorból hosszabb-rövidebb időre. Mindenki közül az élre kívánkozik Selim Bouadla kiválása, aki tavaly kiváló szerelőkészségével és kombinatív játékával hamar kulcsemberré nőtte ki magát. A tavalyi sikerkovácsok közül ugyancsak nem (mindig) számíthattak Nenad Novakovics, illetve Mészáros Norbert szolgálataira. Az eredményekből okulva a legnagyobb veszteség (Bouadla hiányával mérhető) mégis akkor érte az együttest, amikor Szakály Péter gerincbántalmaival küzdött. Nagyjából a csapatkapitány távollétével egy időből datálódik a Loki ötmeccses vereségszériája, és ebben nagy szerepe van a játékmester hiányának. Habár sokan a küzdeni tudás hiányát vélik felfedezni a pályán elsőre nyeglének tűnő futballistán, ám a labdát kitűnően megtartó és elosztó irányító nélkül teljesen szétesett a csapat középpályás-játéka (amely oly sokszor a magyar mezőny fölé emelte a gárdát), ennek szemtanúi lehettünk a Paks, a Ferencváros és az MTK elleni vergődések alkalmával. Habár az ok-okozati összefüggés erőssége nem bizonyított, a középpályás győri visszatérésekor már sokkal kreatívabban futballozott a Debrecen.
4. Nem jöttek be az igazolások
Az idei érkezők közül a csupán epizódszerephez (vagy ahhoz sem) jutó Varga Róbertre, Nenad Kisóra és Birtalan Botondra nem érdemes sok szót vesztegetni, annál is inkább, mert egyikük sem tagja már a keretnek. Pölöskey Péter szintén nem aspirál a húzóember szerepére, így a Belgiumból visszatérő Ibrahima Sidibe és Czvitkovics Péter tehetett (volna) azért, hogy pozitív összképet fessen az érkezők tábora. Sidibe eleinte gólerős csatárjátékkal vétette észre magát, s kezdetben egy szupererős Sidibe, Coulibaly ékpáros lehetősége is felsejlett előttünk, ám előbb a szenegáli támadó teljesítménye esett vissza, majd a fél idény vége felé a kezdőcsapatból is ki-kimaradozott. Az egykor ünnepelt sztárnak számító Czvitkovics őszi „szereplése” sem mondható sikeresnek, hiszen a válogatott irányító mindössze hatszor állt a csapat rendelkezésére, s beszédes adat, hogy gólt, de még gólpasszt sem jegyzett a kanadai táblázaton általában előkelő helyen szereplő játékos.
5. Nem olyan erős a keret, mint elsőre tűnik
Habár a DVSC-TEAV keretét jó harminc játékos alkotja, a variációs lehetőség jóval kevesebb, mint gondolnánk. Ennek oka részben az állandó sérülésekben, részben a versenyeztetés hiányában, részben a cserejátékosok minőségében rejlik. Hogy csak néhány példát említsünk: Korhut Mihálynak nincs igazi cseréje, míg a jobbhátvéd, a balszélső és az előkészítő csatár szerepkörére végig kereste a megoldást Kondás Elemér. Látszott, amikor mindenki rendelkezésre áll – a többi között a Diósgyőr és a Győr ellen – hazai szinten bivalyerős az együttes, ám a kezdőcsapat mögötti hátország már cseppet sem olyan masszív, ergo a sztenderd játékosok nincsenek igazi erőbedobásra késztetve helyük megtartása érdekében.
5+1
Kakukktojásként a belső okokat említhetjük, amelyekről pletykák és hallomás útján lehet értesülni, s amelyekről talán úgy helyes, ha nem tudjuk a teljes igazságot. Ezen információk hiányában csak találgatunk, amikor a gárda szereplésének okait vesézzük ki, ám a nyilvánvaló hiányosságokra mindig érdemes rámutatni, mert csak azok kiküszöbölésével fejlődhet egy igazán profi futballklub.
