NB I

Ezüstfiúk

Kanta József (MTK), és bátyja, Szabolcs csapata (Ajka) is a második helyen áll a téli szünetben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az MTK tavasszal visszajutott az élvonalba, és néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy Kanta József csapatkapitány a pályán ismét szembetalálkozhat bátyjával, Szabolccsal, aki korábban a Siófok csapatkapitánya volt. Igen ám, de az idősebbik fivérnek távoznia kellett a Balaton-parti klubtól, és most ő került a másodosztályba, az FC Ajka együttesébe. A pályán tehát elkerülték egymást, de a teljesítményüket egyaránt dicséret illeti. A fővárosiak az élvonal, a bakonyiak pedig az NB II Nyugati-csoportjának tabelláján állnak a második helyen.

A Rangadó.hu az ezüstfiúkat saját csapatukról, illetve testvérük együtteséről is kérdezte.

Kanta József, az MTK 28 éves középpályása

– Az MTK vagy az Ajka jó szereplése számít nagyobb meglepetésnek?
– Számomra inkább a mi szereplésünk tűnik extrábbnak. Az Ajkával találkoztunk tavaly az NB II-ben, tehát tudtam, hogy jó csapatról van szó, amely két olyan játékossal kiegészülve, mint a testvérem és Thomas Sowunmi, még jobb teljesítményre képes. Nem véletlen, hogy egyszer sem kaptak ki az őszi szezonban. Az Ajka remeklése tehát szerintem nem meglepő, a miénk annál inkább, de ezt nem csak én gondolom így.

– Mitől megy ilyen jól az MTK-nak?
– Két-három éve együtt van a csapat, nem történtek hatalmas változások a keretben. Jól megismertük és jól kiegészítjük egymást. A csapategységet tudom kiemelni, és azt, hogy tavaly sikerélményekkel jutottunk vissza az élvonalba, ami mindig összehozza a társaságot. Aztán idén jöttek az újabb nagy sikerek, például a Videoton, a Ferencváros és a Debrecen legyőzése, amely szintén nagyon össze tudja rántani az együttest.

– Gondolom, csapatkapitányként abban bízik, hogy a téli szünetben sem lesz nagy jövés-menés…
– Bízom benne, hogy megmarad ez a keret. Jól összeálltunk, és szeretnénk folytatni a menetelést. Senki nem számított arra, hogy a dobogó közelében leszünk, ezért tavasszal valószínűleg máshogy készülnek majd ellenünk a riválisok is.

– Az őszi szezon során milyen gyakran volt alkalmuk találkozni a testvérével?
– Elég sokat találkoztunk! Nem mondom, hogy minden héten, de mivel sok pénteki mérkőzésünk volt, többször el tudtam menni a meccseire. Ajkán és idegenben is többször megfordultam, így képben voltam velük kapcsolatban. Örültem, hogy azt láttam, jól futballozik, a sérülése után a csapata hasznára van. Csupa szív játéka, jó teljesítménye és profi hozzáállása meglátszott az egész ajkai csapat produkcióján.

Kanta Szabolcs, az FC Ajka 30 éves középpályása

– Az MTK vagy az Ajka jó szereplése számít nagyobb meglepetésnek?
– Egyik sem meglepetés számomra. Az MTK évek óta jó csapat, inkább az volt meglepetés mindenkinek, hogy kiestek az élvonalból. Az Ajka az elmúlt években a negyedik hely környékén végzett, ezért mindenképpen előrelépés a mostani teljesítmény. Reméltük, hogy idén így alakul a szezon mindkét csapat számára.

– Mitől megy ilyen jól az Ajkának?
– A csapat magja régóta együtt van. Velem együtt három-négy játékos érkezett nyáron, nem mi voltunk a siker kulcsa, de velünk kiegészülve jó közösséget, sikeres csapatot alkotunk. Lehet, hogy vannak olyan klubok, amelyeknek jobb a játékosállományuk, de a közösség összetartó ereje nagyot tud lendíteni a teljesítményen.

– Gondolom, abban bízik, hogy a téli szünetben sem lesz nagy jövés-menés…
– Nem valószínű, hiszen az Ajkára sosem jellemző, hogy óriási mozgás lenne a keretben.

– Az őszi szezon során milyen gyakran volt alkalmuk találkozni a testvérével?
– Nagyon kevés lehetőségünk volt, sajnos. Ő több meccsemen ott volt, de nekünk úgy alakult a sorsolásunk, hogy én viszont nem tudtam menni. De amikor volt időnk, Ajkán össze tudtunk szaladni.

– Előző klubja, a Siófok gyengélkedik az élvonalban, az Ajka viszont szárnyal az NB II-ben. Úgy tűnik, jól alakult a csapatváltása.
– nagyon örülök, mert számomra az volt a fontos, hogy játsszak. Hosszú időt kihagytam a sérüléseim miatt, és Siófokon nem tudták garantálni, hogy kezdő lehetek. Jobb megoldás volt, hogy Ajkára mentem, mert itt sikerélményem is van, ami visszahozta az önbizalmamat.

Olvasói sztorik