NB I

„Nem sértődtem meg, nem keseregtem”

Lang Ádám szerint az ETO nagyon egységes, azok sincsenek megsértődve, akik éppen nem játszanak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Egy éve derült ki, hogy a veszprémi Lang Ádám a Győri ETO játékosa lesz, és a klubváltás idén nyáron valósággá is vált. Mégis óriási volt a kontraszt, hiszen a 19 éves védő rögtön a kezdőcsapatban találta magát. A szezon elején még hamisan muzsikált az együttes, gondoljunk csak a debreceni 4-1-es vereségre. A korosztályos válogatott játékos is hibázott, ezért három meccs után kikerült a keretből, de a szerdai, Gyirmót elleni Ligakupa-mérkőzésen ismét pályára léphetett a legjobbak között. Persze, eddig sem tétlenkedett, a győriek NB II-es együttesének alapembere lett, és nevelőegyesülete ellen is játszhatott.

A Rangadó.hu érdeklődésére Lang Ádám elmondta, a hibák után tudta, hogy ez lesz a sorsa, de nem sértődött meg, nem kesergett, hanem csinálta tovább a dolgát, mert tudja, hogy a munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.

– A jó bajnoki szereplés közben a Gyirmótot is kiütötték a Ligakupában. Milyen volt a mérkőzés?
– Szerintem remek meccset játszottunk, főleg azok kaptak lehetőséget, akik eddig kevesebb alkalommal szerepeltek a bajnokságban, vagy sérülésből tértek vissza. Ez jó alkalom volt, hogy megmutassuk, helyünk van a csapatban. Az első félidő közepén volt egy jó szériánk, amikor négy gólt szereztünk. Ez azért is volt fontos, mert az összes helyzetünket értékesítettük. Úgy érzem, jól játszottam, magabiztos voltam, a passzaim pontosak voltak, a védekezést is megoldottam, párharcokat nem veszítettem, és a fejpárbajokat is megnyertem.

– Eleinte kezdő volt az élvonalbeli együttesben, de három találkozó után kikerült a keretből. Hogyan élte meg azt az időszakot?
– A felkészülés végén voltak sérülések, így tudtam odakerülni. A meccseken sajnos becsúszott egy-két hiba, ami sajnos meghatározta a mérkőzéseket, emiatt maradtam ki a keretből, és visszatettek az NB II-be. A hibák után tudtam, hogy ez lesz a sorsom, de nem sértődtem meg, nem keseregtem, hanem csináltam tovább a dolgomat, mert tudom, hogy a munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Örülök, hogy a Ligakupában pályára léphettem.

– Amikor csatlakozott az ETO másodosztályú keretéhez, rögtön előző klubja, nevelőegyesülete, a Veszprém otthonában kellett bizonyítania. Milyen volt a visszatérés?
– Jó érzés volt ott pályára lépni, hiszen nekem az szinte hazai mérkőzés volt. Érdekes volt a régi társak ellen játszani, de jól éreztem magam a pályán. Ott sem volt sok lehetőségünk, de ami adódott, azt sikerült értékesítenünk. Elég fiatal a csapat, a legidősebb játékos talán huszonkét éves, ennek is tudható be, hogy még nincs annyi rutinos ember a csapatban, hogy a meccsek végét fejben bírjuk. Becsúszik egy-két hiba a fáradtság miatt, ezért kapjuk a gólokat a hajrában, de úgy érzem, meccsről meccsre fejlődünk.

– Árulja el, mi a titka a bajnoki listavezető csapatnak?
– A jelenlegi ETO nagyon egységes, mindenki tudja mi a feladata, és azok sincsenek megsértődve, akik a kispadon ülnek, vagy adott esetben a keretbe sem kerülnek be. Mindenki tudja, hogy meg fogja kapni a lehetőséget, és fegyelmezetten csinálja a dolgát.

– Mi a helyzet a válogatottal, hiszen korábban ön is alapembere volt a korosztályos csapatnak?
– Az U20-válogatottban a közelmúltban ismét pályára léptek, a szerbekkel játszottunk egy gólgazdag döntetlent. Most is van válogatott összetartás, az új U21-csapatban biztonsági tartalék vagyok. Moldova ellen játszanak Gyirmóton, ami ugye itt van a szomszédban, tervezem is, hogy megnézem őket. A felnőtt válogatottban négy csapattársam szerepel, nagyon örülök, hogy sikerült odakerülniük, ez remek dolog, megdolgoztak érte. Igyekszem, hogy idővel én is bekerülhessek a legjobbak közé.

Olvasói sztorik