NB I

Emelt fővel távoznak az edzők

Bene Ferenc szerint még csak most kezd összeállni a Lombard FC, és biztos benne, hogy hamarosan elkezdenek mérkőzéseket nyerni.

Kapcsolódó cikkek

A klubvezetés türelmes,
Dosso nem érkezik
– A tulajdonos saját hatáskörében döntött a váltás mellett, és ő nevezi meg az utódot is. Bíró Péter megnyugtatónak tartja, hogy Kovács László tartja az edzéseket, és még az is elképzelhető, hogy hétvégén ő foglalja el a kispadot – közölte a papa-ma.hu érdeklődésére Szemán György klubigazgató. – Egy edzőváltás után mindenki találgatja a lehetséges utód kilétét, nyilván a vezetőség folytat tárgyalásokat ebben az ügyben, de a sajtóhírekkel ellentétben Tomiszlav Szivics, Détári Lajos és Csertői Aurél sem szerepel az elképzeléseinkben.
Szemán hozzátette, nagy valószínűség szerint a válogatott meccsek miatti bajnoki szünetben nevezik meg az új trénert. A klubigazgató elmondta azt is, hogy a korábban egy hétig próbajátékon szereplő Sindou Dosso nincs olyan fizikai állapotban, hogy azonnal bevethető legyen, így elköszöntek tőle, a támadó már el is utazott Pápáról, mert lemondtak a megszerzéséről.

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

Mint ismert, hétfőn távozott a Lombard Pápa Termál FC vezetőedzői posztjáról ifj. Bene Ferenc. A pápaiak öt forduló után két döntetlennel és három vereséggel állnak, ezért került sor a váltásra. A Rangadó.hu megkeresésére a tréner az eddigi eredménytelenségük okairól is beszélt, és kijelentette, nem kapcsolja ki a telefonját, hiszen nincs oka bújkálni.

– A távozásom pontos okait a tulajdonos úrtól kellene megkérdezni, nyilván az eredménytelenséggel indokolta – magyarázta Bene Ferenc. – Annak tükrében, hogy az első fordulókban nálunk papíron jobb csapatokkal játszottunk, reális lehetett volna az az elvárás, hogy a hatodik-hetedik forduló után alakuljon ki az a forma, amire valóban képes lehet a brigád. Tudni kell, hogy meghatározó játékosok távoztak a csapattól, akik pedig érkeztek, a felkészülési időszakot nem tudták elvégezni. Ezeket a tényezőket ismerve úgy gondolom, hogy az első öt forduló a csapatépítés jellegébe zajlott. Amilyen csapatjátékot eddig mutattunk, abban eredményesség tekintetében sokkal több volt, és annak ellenére, hogy csupán két pontot szereztünk, látszott, hogy mit szeretnénk játszani. Nagyon sok olyan mérkőzésünk volt, ami akár a mi javunkra is eldőlhetett volna. Abban biztos vagyok, hogy a hátralévő négy-öt fordulóba a Pápa ki fog egyenesedni, és mérkőzéseket fog nyerni, hiszen a játék eddigi képe ezt vetíti elő számomra. Ezért is sajnálom nagyon, hogy távoznom kellett. A tavaszi eredmények után úgy gondolom, hogy ez a csapat a középmezőnybe kerülhet. Rendkívül kíváncsi lettem volna, hogy a következő öt fordulóban hogyan teljesített volna a csapat az irányításommal. Emiatt vagyok egy kicsit szomorú, hiszen most jönnek azok a találkozók, amelyek a Lombard számára reális nézve nyerhetőek, az eddigiek a bravúr kategóriába tartoztak volna.

– Hogyan tovább? Tudja már, hogy mit hoz a jövő? Vannak-e már ajánlatai?
– Vannak edzők, akiket egy ilyen dolog rosszabbul érint. Én mindenesetre nem fogok eltűnni, nem kapcsolom ki a telefonomat. Nekem nincs okom bujkálni. Úgy gondolom, hogy tisztességesen dolgoztam, emelt fővel távozom. Rengeteg tapasztalatot szereztem az elmúlt időszakban, csak erősebb lettem. Nagyobb bízom benne, hogy akár pályaedzőként, akár vezetőedzőként valahol számítanak még a munkámra. Abszolút tettre kész vagyok, és nem csömörlöttem meg.

A másodedzőnek nincsenek illúziói

A másodedzőnek, Herédi Attilának is távoznia kellett Pápáról. A szakvezető nem hiszi, hogy mostanság kapkodni fognak utánuk, de ha Bene Ferenc lehetőséget kap, akkor talán kettejük közös munkája sem szakad meg. A tréner a Rangadó érdeklődésére elmondta, egymást és magukat sem hibáztatják.

– Váratlanul ért bennünket a döntés. Az első öt meccset nálunk erősebb, jegyzettebb csapatok ellen játszottuk – kezdte a visszatekintést Herédi Attila. – A Videoton, a Ferencváros és a Debrecen otthonában léptünk pályára, ebből kettő nemzetközi kupainduló, az FTC otthon pedig szintén komoly játékerőt képvisel. Utólag kiderült, hogy ezt a meccset nem szabad idesorolni, mert nyíltan bizonyosodott, hogy játékvezetői tévedések áldozatai lettünk. Hazai pályán fogadtuk a tavalyi Európa Liga-induló Paksot, és az idei Európa Liga-induló MTK-t. Előzetesen azt gondoltuk, hogy ezt az időszakot túl kell élnünk. Tóth Bence úgy volt prognosztizálva egészségileg, hogy a hatodik fordulótól bevethető. A csatáraink szintén a hatodik meccstől lehetnek, ha nem is teljes értékűek, de olyanok, hogy hozzájuk lehet nyúlni. Seye volt az egyetlen támadónk, Simon Attila majdnem csak az utolsó héten kapcsolódott be a közös munkába, előtte Győrben nem edzhetett a csapattal, el lehet képzelni, milyen erőállapotban volt.

Herédi Attila hozzátette: remélték, hogy a tulajdonos megvárja a hatodik fordulót, a Kaposvár elleni mérkőzést, de mint ismert, sajnos nem így történt.

– A Videoton és a Debrecen otthonában lehet egy gólt kapni. Az MTK magabiztos, jó játékkal győzte le az Újpestet, ellenünk egy kis szerencsével, a kilencvennegyedik percben tette biztossá a sikerét. Szégyent egyik meccsen sem vallottunk – elemezte a közelmúlt eseményeit a tréner. – A meglévő játékosállományhoz alakítottuk, hogy mit akarunk játszani. Nem mehettünk neki ellenfeleinknek, ha nincsenek hozzá megfelelő játékosaink. Remélem, most nem következik hosszú szünet számomra, bár az embernek nincsenek illúziói. Nem hiszem, hogy kapkodni fognak utánunk, de ha Bene Ferenc lehetőséget kap, nem hiszem, hogy a mi közös munkánk megszakad. Nem hibáztatjuk egymást és magunkat, mert a legjobb tudásuk szerint igyekeztünk kihozni a maximumot a csapatból.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik