NB I

Még mindig van pénz Pécsen

További két játékost igazolhat a PMFC, ha megfelelnek a tesztelésen.

Kapcsolódó cikkek

Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán!

Feleki Attila, a Pécsi MFC ügyvezetője a bama.hu oldalon elmondta, Matyi Dezső tulajdonossal készítettek egy kimutatást arról, hogy az első csapat költségvetése még mindig néhány százezer forinttal olcsóbb, mint a tavalyié. A tulajdonos elmondta, hogy ha megfelelnek a jelenleg a csapattal készülő külföldiek, akkor lesz lehetőség a szerződtetésükre.

Az egyik próbajátékos a ballábas szerb középpályás, Alekszander Sztojamirovszki, a másik a szlovén belsővédő, Mitja Mörec. Utóbbi tizennégyszeres válogatott, utoljára 2009-ben szerepelt a nemzeti együttesben.

Bodnár László a Paks ellen 3-2-re megnyert idénynyitó bajnokin még nem mutatkozhatott be a baranyaiaknál. Másfél hétig nem tudott edzeni, mert egy kis szakadás volt a combhajlítójában. Szerdától azonban már rendesen edzhet a rutinos védő, aki nagyon szeretne ott lenni a csapatban a Ferencváros ellen, de megjegyezte, hogy nem mindenáron.

Mivel a tévéközvetítés miatt 20 óra 45 perckor kezdődik a találkozó, a lefújás után már nincsenek helyi buszjáratok Pécsett, ezért a múlt héten a klub felvette a kapcsolatot egy helyi busztársasággal, hogy valamiféle megoldást találjanak a kilátogató szurkolók érdekében.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik