NB I

Még várni kell a Rákóczi új edzőjére

Hétfőn elnökségi ülést tartott a Kaposvári Rákóczi FC vezetése.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A megbeszélésen természetesen szóba került az edzőkérdés is, hiszen Sisa Tibor két szezon után távozott a somogyiaktól.

– Az elnökségi ülésen értékeltük az elmúlt évet, foglalkoztunk az egyesület gazdasági helyzetével, majd az edzőkérdésről és a játékos-átigazolási politikáról esett szó – idézi a klub honlapja Illés János ügyvezetőt. – Meghatároztuk az irányvonalakat, vagyis azt, hogy milyen típusú edzővel próbáljam felvenni a kapcsolatot. Ezt egy-két napon belül megteszem, és ezután születhet majd döntés arról, ki irányítja a szakmai munkát a következő évadban. Több szakember is képben van még. A játékoskeret kialakításával kapcsolatban természetesen kikérjük majd az új edző véleményét.

Az egybehangzó sajtóértesülések arról szólnak ferencvárosi és zalaegerszegi szerepvállalása után a korábbi edző, Prukner László tér vissza a Rákóczihoz, akinek a Rangadó.hu információi szerint már hivatalos ajánlatot is tettek a vezetők.

Olvasói sztorik