NB I

Kovács István nagy visszatérése!

Hétvégén újra Szombathelyen játszik Kovács István, de ezúttal már ellenfélként!

Kapcsolódó cikkek

Nyerj egy 2012-es, új iPad-et (32GB, 4G) a Rangadó Facebook-játékán! Két klikk, és tied lehet az Apple szuper gépe!

A téli átigazolási időszak egyik slágertémája volt a szombathelyi Kovács István klubváltása. A középpályás egy héttel ezelőtt ünnepelte huszadik születésnapját, de fiatal kora ellenére – Szolnoki Rolanddal és Gyurcsó Ádámmal együtt – rendszeresen szóhoz jut a bajnokcsapatban. A szombati Haladás–Videoton meccs előtt a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a két együttes játékrendszere között nincs nagy különbség. Örül egykori csapata jó szereplésének, a régi játszótársak cukkolására pedig fel van készülve!

– Egy-egy gesztusából, megmozdulásából úgy tűnik, mintha már évek óta a Videoton játékosa lenne!
– Nagyon jól érzem magam, hiszen profi körülmények közé kerültem, a csapat is nagyon jó, és a társak is egyből befogadtak – mesélte a Rangadó megkeresésére Kovács István. – Rögtön a spanyolországi edzőtáborba csöppentem, ahol ugye a nap huszonnégy órájában együtt volt a társaság, utána Törökországba utaztunk, ez nagyban elősegítette a beilleszkedésemet. Szerencsére viszonylag jól szerepelünk, bár sajnos a legfontosabb mérkőzésünket, a Debrecen ellenit elvesztettük.

– A pályán, a játékban mennyire sikerült már az átállás, a beilleszkedés?
– Ez a legnagyobb feladatom. A játékrendszerben nagy változás, nagy különbség nincs a Haladáshoz képest, de a posztomon egész más a feladatom, ezért sok egyéni képzést kapok az edzőnktől és a másodedzőnktől. Szeretnék mielőbb a kezdőcsapat állandó tagja lenni. Eddig a meccsek felén kezdtem, a másik felén csereként álltam be, rotáljuk a csapatot, tehát nem mondhatom, hogy nem kaptam meg a lehetőséget.

– A rotáció jó, mert megfelelő pihenést biztosít, vagy rossz, mert kizökkenti a megszokott meccsritmusból?
– A Videoton nagyon profi körülmények között működik, huszonnégy-huszonöt játékos alkotja a keretet, és nagyjából mindenki ugyanolyan képességű. Nagyon jól megcsinálják a rotálást, a rendszeres játéklehetőségnek köszönhetően mindenki motivált.

– Pikáns meccs lesz a szombat esti, pláne önnek!
– Megyünk Szombathelyre! Nagyon jó szájízzel várom a találkozót. Remélem, okoztam örömöt a szurkolóknak, és az átigazolásommal megháláltam mindazt, amit korábban kaptam a klubtól. Olyan összeget kaptak értem, amit Halmosiért, Királyért és Komanért összesen nem! Ellenfélként természetesen a mostani csapatom sikeréért küzdök minden meccsen, a Haladás ellen is!

– A pályán, az egykori társaktól kapja majd a dumákat…
– Fel vagyok rá készülve, ez hozzátartozik a profi sporthoz! Barátként, társként küzdöttünk egymásért, de most ellenfélként kell visszatérnem. Szeretnék sportszerűen helytállni, előtte és utána is sok sikert kívánok a Haladásnak, de ellenünk nem! Természetesen figyelemmel kisérem a csapat szereplését, nagyon örülök, hogy Artner Tamás sikeresen dolgozik, remélem, ez az elkövetkezőkben is így lesz.

A kölcsönjátékosok is pályára léphetnek
A szombati rangadón a Haladás színeiben pályára léphet a Videotontól kölcsönkapott két játékos, Nagy Dániel és Goran Vujovics is. Tóth Miklós ügyvezető a nyugat.hu érdeklődésére elmondta: ma már a szabályok is egyértelműek, a kölcsönadó nem tehet olyan kikötést, amely szerint a kölcsönadott játékos nem játszhat ellene.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik