2016-ban Szentlőrincen debütált sportigazgatóként, és az aprócska, Pécs szomszédságában lévő város NB III-as csapatából épített 2019 nyarára NB II-es alakulatot. 2023 januárjában egy másik másodosztályú klubhoz, a Nyíregyházához szerződött, ahol a tavaly nyáron a kiesést még éppen hogy megúszó csapatból bajnokot, kilenc esztendőnyi Canossa-járás után újra NB I-es klubot formált. A magyar futballban mi a siker titka, hogyan, milyen stratégia – divatos szóval filozófia – mentén kellene működnie egy NB III-as, NB II-es, NB I-es klubnak?
Érdekes, mert a kiesőjelöltség mellett rendkívül sok a hasonlóság a két munkahelyem között. Például mindkét helyre télen érkeztem, amikor sok mindent nem lehet csinálni. Aztán a tulajdonosok: a szentlőrinci Kovácsevics Csaba több mint húsz éve, a nyíregyházi Révész Bálint 2012 nyarán lépett be a magyar futballba. Egyikük sem ilyen-olyan okok, érdekek miatt ugrott fejest, hanem a lokálpatriotizmus és a labdarúgás szeretete vezérelte őket. Az is fontos, hogy mindketten olyan vállalkozók, akik egy személyben állnak a klubjuk mögött, ennek minden anyagi és erkölcsi felelősségét vállalva. Amikor felkértek, azonnal lefektettük azokat a pénzügyi, szakmai alapelveket, szabályokat, amelyek mentén a klub működését elképzelték, elképzeltem, majd meghatároztuk a célokat. Rendkívül fontos, hogy így a munkám első napjától tisztán láttam a feladatot, hogy milyen infrastrukturális és anyagi háttér, milyen felelősségi kör mentén tudok dolgozni, és még fontosabb, hogy ettől a pillanattól kezdve tudtuk – főleg én tudtam –, hogy amiket megbeszéltünk, nem gumiszabályok, nem változnak meg menet közben.
Más kluboknál menet közben változnak a szabályok?
Nem a szabályok, inkább a legtöbb esetben – igen korán – az elején megbeszéltek.
Milyen a futballmúltja, honnan a tudás, a tapasztalat?
Sportvezetőként a szentlőrinci megbízásom volt az első. Előtte hosszú évek alatt végig jártam a futball minden szintjét. Pécsen születtem, az NB II-ig vittem futballistaként, és a pécsi utánpótlásnál kezdtem az edzői szakmát, aztán a Ferencvárosnál az U16 és az U17-es csapatok vezetőedzőjeként folytattam három éven át, majd megkeresett az MTK, ahol az akadémiai részlegen Juhász Tiborral dolgoztam együtt vezető játékosmegfigyelőként.
Elengedhetetlen a futball minden szintjének, szegmensének a gyakorlati ismerete ahhoz, hogy valaki jó sportigazgatóvá váljon?
Nem feltétlenül, ám óriási előny. Az kiváltképp, hogy éveket töltöttem játékosmegfigyeléssel, ezért rendkívül széles játékos-adatbázissal rendelkezem. Kevés olyan labdarúgó van Magyarországon, akinek ne követtem volna szezonokon át a karrierjét, ne ismerném az erősségeit, gyengeségeit, sokukkal személyes kapcsolatban állok. Szentlőrincen például több tucatnyi fiatal MTK-s és más budapesti klubok játékosai fordultak meg az NB II-es évek alatt. Sokan közülük utánpótlás-válogatottként érkeztek, és biztosan nem azért jöttek kölcsönbe, mert a város a világ közepe lenne. Kellett hozzá a személyes kapcsolat, a bizalom, a hit abban, hogy amit ígérek, a szükséges játékperc, amivel beindulhat a felnőtt karrierje, azt be is tartom. Lehet, kicsit nagyképűnek hangzik, de ezek a tulajdonságok elengedhetetlenek ahhoz, hogy megnyerd a játékost.
Hogyan éli meg a sportvezető, amikor Szentlőrincen éveken át nagyságrendekkel kisebb büdzséből, és más feltételrendszer mellett kell biztosítsa a stabil NB II-es tagságot, például a Vasashoz, a DVTK-hoz, a Szegedhez, a DVSC-hez, az MTK-hoz, vagy éppenséggel a Nyíregyházához képest?
Tényleg elképesztő szintkülönbségekről beszélhetünk, de nemhogy velük, egyetlen más NB II-es klubéval sem összehasonlíthatóak a szentlőrinci feltételek. Mégis legyőztük otthon azt a Diósgyőrt, amelyik aztán bajnok lett. A nagy tradicionális klubok közül elkaptuk a Szombathelyt, a Győrt, az MTK-val döntetlent játszottunk. De a lényeg nem a feltételrendszer. Sokkal fontosabb, amit már említettem, hogy
amikor a tulajdonossal átbeszéltük a lehetőségeket, tudomásul vettem, hogy mint sportvezető, ezek a jogosítványok állnak a rendelkezésemre és ezen nem akartunk 2-3 meccsenként változtatni.
Szereti ezt az „underdog”, az eleve esélytelen szerepet?
Így sokkal erősebb a hajtóerő. Pláne, mert ha így tudsz virítani, annak sokkal nagyobb az értéke a futballközegben.
Szentlőrincen mekkora volt a költségvetés, ha nem titok?
Nem érte el a 300 milliót.
Eközben az említett klubok 1,5-2 milliárdból, plusz teljes akadémiai háttérrel működnek.
Igen, de az NB II közepe is 7-800 millió forintos költségvetéssel üzemel.
Ha a játékos rúg tucatnyi gólt, vagy jók a statisztikai mutatói, egyből felkapja a sajtó. A háttérben munkálkodó sportigazgató munkájából mi látszik, mit lehet nézni, mérni, dicsérni?
Valahol hálátlan szerepkör, mert ha egy csapat sikeres, akkor az edző jó taktikát dolgozott ki, nagyon jól felkészítette a játékosait, akik remekül játszanak, érhetően róluk írnak a lapok, hisz ők vannak a kirakatban. Ha viszont nem sikeres a csapat, akkor a sportigazgató rossz edzőt szerződtetett, vagy rossz játékosokat igazolt.
Cserébe a sportigazgató többnyire marad a posztján, és közölheti a szerződésbontás hírét azzal az edzővel, vagy játékossal, akit pár hónappal, jobb esetben évvel korábban szerződtetett.
Részben így van, de a sportigazgató azért felelős, hogy az irányt kidolgozza, a filozófiát megteremtse, melyet meg kell tölteni tartalommal, mindeközben a rendszert koordinálja. Amennyiben, az irányról derül ki, hogy nem ideális, onnantól az ő pozíciója is kérdéses lesz. A sportigazgatói olyan pozíció, ahol nem várhatsz különösebb figyelmet, pláne nem hálát. De természetesen vannak tulajdonosok, ügyvezetők, sportvezető társak, játékosok, akik rendre elismerték, elismerik az elmúlt évek munkásságát. Sok gratulációt kaptam Szentlőrincen is.
Révész Bálint, a Nyíregyháza tulajdonosa mivel csábította Nyíregyházára?
Nézze, nekem nincs hátszelem. Nem vagyok senkinek senkije. Nincs 250 NB I-es meccsem, pláne nem vagyok sokszoros válogatott. Amit elértem, azt azért értem el, mert rengeteget tettem érte, és a szentlőrinci munkámmal, a lehetőségeinket felülmúló eredményekkel felhívtam magamra a figyelmet. Ennek köszönhetően jött a nyíregyházi lehetőség is. Már a 2022-2023-as idény előtt megkeresett a tulajdonos úr, de akkor még nem jött össze a szerződés. Aztán elindult a bajnokság, lement az első pár forduló, és sokadszorra teljesített alul a Szpari, még inkább szorgalmazta, hogy jöjjek. Ekkor azt kértem tőle, hogy mindenképp várjunk az őszi szezon végéig, mert úgy szeretném elhagyni Szentlőrincet, hogy a következő hónapokban a klub és a tulajdonosa is fel tudjon készülni a jövőre.
A nyíregyházi kinevezését mégsem fogadta mindenki fej fölött tapssal, és akkor még finoman fogalmaztam. Mi az oka?
Nem feltétlenül tapasztaltam így. Inkább azt éreztem, hogy sok emberben az a kérdés fogalmazódott meg, hogy a korábbi tapasztalt, nagy futballmúltú elődjeimhez képest mit akar a Szpari, a tulajdonos egy kis klubtól érkező sportvezetőtől, aki az előző szezonokban végig a bennmaradásért küzdött.
De sikerrel tette ezt.
Ettől még azt gondolhatták, „csak rossz lehetek”. A másik réteg azt kérdezte, miért nem az 5-10-20-30-40 éve itt élő helyi legenda kapja meg a lehetőséget?
Ez a „mindenkinél jobban tudom”, a gyakran „még elvtelenül is teszek azért, hogy elérjem a célomat” szemlélet bizony jellemző a magyar futballra. Ezeknek a helyi „tanácsadóknak” többsége minimum a 2014-es NB I-es kizárás óta itt ül, ilyen-olyan módon tömi a tulajdonos fejét, de a legjobb eredmény mégis csak az a 2018-as 5. hely volt az NB II-ben.
2022 őszén még a Szentlőrinccel is legyőztük a velünk együtt erősen a bennmaradásért küzdő Szparit. Nagyon sok edző, sportvezető, ügyvezető elbukott itt az elmúlt nyolc-tíz év alatt, tisztán láttam azt, hogy bitang kemény fába vágom a fejszémet. De többet nyomott a latba, hogy a tulajdonos helybéli, lokálpatrióta nagyvállalkozó, az évek alatt szívügyévé vált a futball, utolsó szalmaszálként bízott bennem, és megint csak megkaptam azt a jogosítványkört, amit korábban Szentlőrincen is biztosítottak számomra. Hatalmas elánnal vágtam bele a munkába és biztos voltam abban, az idő haladtával újra képes leszek alkotni.
Ezek szerint rosszak a zuhanyhíradóból származó információim? Senki nem akarta olyan helyzetbe hozni, úgy beállítani, hogy a tulajdonos kénytelen legyen azonnal kirúgni?
Nem tudom, hogy melyik zuhanyból jöttek ezek az információk. Tény, hogy van egy olyan kör – teszem hozzá, nem foglalkozom velük –, amelynek tagjai próbálkoztak. Nem esett jól. De, aki ezzel nem tud együtt élni, az ne menjen sportvezetőnek.
Bő két hónappal a kinevezése után konkrétan ki akarták csinálni. Egészen durva eszközzel. A közösségi médiában és egyéb üzenetek formájában elég széles körben körbeszaladt az a sztori, amelyet valamelyik jóakarója egy kép és rajta egy szöveg formájában legyártott, majd útjára indított, és amely nemcsak önt, de önnel együtt két másik klubalkalmazottat is kellemetlen helyzetben mutatott be.
Erről nem árulhatok el részleteket, mert beleálltam az ügybe. Minden érintett és a klub is feljelentést tett, már túl vagyunk egy bírósági tárgyaláson, így az eljárás végéig semmiképp nem szeretnék nyilatkozni erről.
Van sejtése arról, ki indította útjára a fotót?
Van. Az ügy zajlik. Remélem most olvassa az illető, aki elindította az egészet, és tudja, hogy nemcsak velem, hanem nagyon sok emberrel kiszúrt.
Azért álltam bele, hogy ilyennel senki ne szórakozzon többet. Se velem, se senkivel.
Mert lehet fütyülni, lehet szitkozódni a lelátón – anyukám csuklott már nem egyszer –, ami benne van a pakliban. De ez azért nincs benne.
A történet úgy folytatódott, hogy pár nappal az ügy kirobbanása után, 2023. március 25-én Révész Bálint menesztette az idény negyedik nyíregyházi edzőjét. Miért kellett három hónap után mennie Visinka Edének, és – pláne ilyen előzmények után – miért pont önt ültette le a kispadra, akinek nincs, pontosabban addig nem volt felnőtt vezetőedzői gyakorlata?
Visinka Edét már én hoztam Nyíregyházára edzőnek, 2022. december 24-én szerződtünk. Tudni kell, megörököltünk egy hagyatékot. Gondolok itt a hosszú évek sikertelenségére, a beletörődés okozta apátiára, összevisszaságra, rendszertelenségre, ami összességében okozta azt, hogy a Szpari a kiesés szélére került. És természetesen utalok arra a játékoskeretre is, amely az előző vezetés által megkötött szerződések miatt elég szűk mozgásteret engedett. Ede kifejezetten jó ember, jó edző, aki pozitívan áll a labdarúgóihoz, amivel többen is visszaéltek. Pedig jól kezdtük a tavaszt, nyertünk Szombathely ellen, két döntetlennel folytattuk, de utána már látszottak a repedések, és
március közepére, az első válogatott szünetre eredményesség szempontjából és morálisan is mélypontra süllyedtünk. Ezért kellett tíz fordulóval a bajnokság vége előtt 19-re lapot húzzunk. Ede távozása egybeesett Tímár Krisztián győri menesztésével. Bennem már akkor megfogalmazódott a szerződtetése.
Beszéltem is vele telefonon, de csak rébuszokban. Kíváncsi voltam, hogy milyen állapotban van, mennyire viselte meg a győri kaland, majd hívtam a tulajdonost, hogy van egy edzőjelöltem. De mielőtt elmondhattam volna, hogy ki az, csak annyit mondott: „Ne is folytasd, nem szeretnék ebben az idényben egy ötödik edzőt is idehozni. Azt szeretném, ha a szezon végéig te irányítanál.” Úgy voltam vele, itt volt ez a „próbálkozás”, plusz az eredménytelenség, legalább a fókuszt én viszem el, szidjanak engem, ne a csapatot. Bevállaltam. De csak a bajnokság végéig vállaltam, mert bíztam magunkban, hogy elkerüljük az osztályozót.
Hiába a válogatott szünet, a hátralévő tíz fordulóban Fekete Tivadarral a kispadon sem indult be a szekér. Sőt: a megszerezhető 30-ból csak 8 pontot termelt a Nyíregyháza, a 18., azaz mégiscsak osztályozót jelentő helyen végzett.
Amit végül sikerrel vettünk, így teljesítettük a célt, és bennmaradtunk, elkezdhettük tervezni a jövőt.
Az NB II-es tagság június eleji megtartása után azonnal Tímár Krisztiánt ültette le a kispadra. Tímár szintén olyan edző, aki 2017-2022 között csak utánpótlás szinten dolgozott, majd az első felnőtt csapatától, a Győri ETO-tól nyolc hónap után menesztették. Miért pont egy felnőtt futballban kvázi rutintalan edzőtől várta a megváltást?
A fociban mindenben van kockázat, főleg Magyarországon. Se edző, se játékos terén nincs garancia a beválásra, a tuti sikerre. Miután eldőlt az NB II-es tagság, újra leültem Révész Bálinttal és felvázoltam neki, hogy az előre lépéshez „az utolsó csempéig” mindent le kell bontanom. Az újraépítést Krisztiánnal kezdtem. Több okból. Először is, amit addig láttam tőle, az nagyban hasonlított ahhoz az elképzeléshez, amit én is képviselek, amit viszont szerettem volna látni nyíregyházi stílusként. Továbbá számomra fontos a megjelenés, a kiállás, a karakter a kispad mellett és az öltözőben, ami szintén megvan benne. Abban a megérzésemben is bíztam, hogy a győri kudarc sértetté tette – ne szépítsük, idő előtt menesztették Győrből. A sértettség egy jó karakternél dacot, extra motivációt, „csak azért is megmutatom”-ot szül. A negyedik fontos szempont, hogy tudjon azonosulni velem, mert amiket sportigazgatóként meghatározok számára, azt képviselnie kell a mindennapokban.
Legyen olyan, aki a klub céljainak a megismerése, elfogadása után a rábízott játékoskerettel teljesíteni képes.
Ismertük egymást korábbról, éreztem, hogy ebben sem lesz gond, mert ugyan biztosan fogunk vitatkozni, de mindig, mindenben meg tudunk a végén egyezni. Kell ennél jobb mix egy ugyanabban a ligában szereplő csapatnál?
A nyári szünet hátralévő részében sem lazsált, szinte az egész csapatot elküldte.
Tizenhárom új labdarúgót igazoltam nyáron – és télen még kettőt, Beke Pétert és Temesvári Attilát, továbbá kölcsönbe vettük a korábbi válogatott Vida Krisztofert. Sterilizálni kellett az öltözőt. Azért, mert edzőjükként a saját bőrömön is azt tapasztaltam meg, a többségük se mentalitásban, se karakterben nem felel meg annak az elvárásnak, amit az öltözőben és a pályán látni szeretnék. Volt, akivel nehezebben ment a szerződésbontás, mással könnyebben.
Csak edzőt és játékosokat cserélt, vagy mást is átalakított?
Bár ugyanabból a büdzséből főztem, mint az előttem dolgozó sportvezető, de teljesen másképp. Teljesítmény-orientálttá tettem azt a rendszert, ami korábban messze állt ettől. Aki maradt, azzal megegyeztem, és az új játékosokat is jelentősen kisebb alapfizetéssel szerződtettem, mint ami korábban jellemző volt Nyíregyházán. Nem százezer forintra kell gondolni, de nem is milliós fizetésekre. Viszont tisztességes pontprémium szerepel a szerződésekben, és emellett egyénre szabott premizálási rendszert is bevezettem, amit egy optimista szcenárió mentén egész évre előre beterveztem a költségvetésbe. Mindezt azért, hogy mindenkinek legyen egyénileg is célja és piszok keményen kaparjon is érte. Már többször visszahallottam, hogy kőkeményen tárgyalok. Lehet. Ugyanakkor a személyre szabott elvárásokat és az ehhez tartozó kondíciókat tisztán megfogalmazva teszem ezt, hogy mindent lásson, értsen a labdarúgó, tudomásul vegye, és elfogadja a szerződése tartalmát, hogy miután egymás kezébe csapunk, 2-3 hónap, vagy fél év múlva ne jöjjön nekem panaszkodni. A játékosok mellett a szakmai stábra, és konkrétan Tímár Krisztián vezetőedzőre is ez a konstrukció vonatkozik.
Az a hír járja, hogy két éve, amióta Világi Oszkár megvásárolta a klubot, anyagi szempontból Kánaán van a Rába-parton.
És megannyi más klubnál. Nyíregyháza viszont más kávéház.
Most, hogy feljutottunk, jöhet edző, jöhet játékos, és fillérre pontosan megkapja azt, ami az éves teljesítményért jár neki. És ez se nekem, se a tulajdonosnak nem fáj, mert, ugye, minden mindenkinek tiszta, előre bekalkuláltam a költségvetésbe.
A teljes nagytakarítás, átépítés után tavaly nyáron mit fogalmazott meg célként a tulajdonos?
Nyíregyháza nem, vagy csak nagyon nehezen tud a saját utánpótlásából évről évre játékosokat beilleszteni a felnőtt futballba.
A felnőtt csapatra és az NB I-re gondoltam.
Értem én, de ez is fontos. Egyszerűen azért, mert 14-15 éves korban ide jönnek a kiemelt akadémiák, fűt-fát ígérnek, és lekaszálják a termést. Ez az első olyan terület, amit át kellett programoznunk, újra kellett definiálnunk. Mindent elkövetünk azért, hogy a második csapat indulhasson az NB III-ban, és minél több tehetséges nyíregyházi fiú játszhasson ott, akik közül a legjobbak tovább lépnek majd az első csapat keretébe. Most is van 6-7 olyan 2006-os, 2007-es születésű tehetséges játékosunk, akiket valahol kényszerből Szentlőrincre, Sényőre, Tiszaújvárosba, Tiszafüredre adtunk kölcsön, pont azért, mert bennük több van, mint a megyei foci. Az első csapatot tavaly nyáron eleve megfelelő játéktudású, de főképp jó mentalitású személyiségekből álló idősebb és fiatal labdarúgók egyvelegéből raktuk össze. A 2003-as születésű Alaxai Áront, aki korábban a Felcsút II-ben és Csákváron játszott, azért tudtuk elhozni a Puskás Akadémiától, mert lejárt a szerződése. Bárki elhozhatta volna, de úgy látszik senki másnak nem tűnt fel, hogy milyen tehetséges. Persze őt még építeni kellett, ahogy a 2004-es születésű Dala Martint, a kapusunkat is.
Ezzel azt sugallja, a magyar futballban nem ismerik, nem figyelik a piacot, mindenki a saját szűk kis területén sertepertél, de ott sem elég hatékonyan, mert nem ismerik fel a tehetséget?
Magyarországon az NB II-ben, de azoknál az NB I-es kluboknál is, ahol több a magyar labdarúgó, úgy alakulnak ki a játékoskeretek, hogy a sportigazgatók, ügyvezetők, tulajdonosok ismernek két-három menedzsert, akik – ahogy szoktam mondani –„nyomják az általuk képviselt játékosokat ezerrel”. Ebből csipegetnek. Aztán, hogy ez jól sül elvagy sem, az ad hoc.
Miért nem a saját piacismeretükben, uram bocsá’ utánpótlás edzőik munkájában bíznak inkább?
Ma már minden klub alkalmaz játékosmegfigyelőket. De ezek többsége a számítógép előtt ülve adatbázisokban keresgél és videókat nézeget. Olyat azonban kevesen foglalkoztatnak, aki alázatosan járja a régiót, járja az országot, edzéseket, hétvégente 3-4 utánpótlás meccset lát, akinek kiváló a futballszeme, az értékítélete. A jó játékosmegfigyelőnek reggeltől estig úton kell lenni, edzésről edzésre, meccsről meccsre járni, akár éveken át követni egy-egy labdarúgót, amíg a klub figyelmébe ajánlja. Tudom, mert ezt csináltam.
Ez azt is jelenti, hogy a megfelelő edző megtalálásán túl a feljutás, az NB I-es tagság másik oka az, hogy 2023 nyarán a nyíregyházi játékosmixet azért sikerült olyan gyorsan és hatékonyan átalakítanod, mert ahogy említetted, az MTK scoutjaként éveken át jártad az országot, így több korosztályt is átfogóan ismersz?
Sokan arra egyszerűsítik le a játékosválasztást, hogy valakit jó labdarúgóként, vagy nem jó labdarúgóként ismer hírből. Na de ki a jó? És ki a nem jó? Én inkább felállítok egy játékosprofilt, amilyen labdarúgót az adott posztra, az adott feladatra elképzelek a csapatomban.
Mi az elsődleges szempont?
A személyiség.
Milyen személyiségű kell legyen a megfelelő játékos?
Például ne olyan legyen, mint akik közül tucatnyian itt lebzseltek tavaly nyárig Nyíregyházán. Mert, ha csak rajtuk múlt volna, akkor kiesünk.
Legyen inkább sikerorientált. Legyen még célja a labdarúgással, mert csak abban rejlik potenciál, akinek célja van. Ne úgy tekintsen Nyíregyházára, hogy „itt különösebb elvárás nélkül mindig jó pénz volt, mindig kifizettek mindenkit, elleszek itt, mint hal a vízben”.
És legyen benne kvalitás, hogy képes is legyen kivitelezni azt, amit az edzője kér.
Az a játékos akarja megcsinálni az edző kérését, betartani a taktikai utasításokat, amelyik akar még a futballtól valamit?
Nagy Dominik tízszeres válogatott, nyilván minimum az NB I-ben látja a helyét, mégis velünk töltötte az elmúlt évet az NB II-ben. Hétéves kora óta ismerem, sokan tudják, hogy lényegében miattam jött ide. Ez nekem valahol büszkeség, jóleső érzés. De nem csak miattam választotta a Nyíregyházát. Fontosabb szempont lehetett a döntésében amit felvázoltam neki. Megértette, hogy itt most olyan közeg és környezet lesz, ahol megvan a türelem, megvan a támogatás, hogy újra felépítse magát, mert bízik benne az edző, a sportigazgató. Mert hiába játszott Lengyelországban, Görögországban, ha miután hazajött külföldről és a Honvédba igazolt, ahol a Fradi ellen elszakadt a keresztszalagja, ráment egy éve és kellett volna vele szemben egy kis türelem, de azt eddig máshol nem kapta meg. Géresi Krisztián hasonlóan sok sérülés után építi újra magát. Biztosítottam őket arról, hogy ehhez a céljukhoz Nyíregyházán megkapják az időt, a támogatást.
A bizalom és a törődés a két legfontosabb szó, érték a játékos számára, amit egy klubtól kaphat?
Ha emberszámba van véve.
A magyar futballban ez nem jellenző?
A magyar fociban gyakran nem kíváncsiak a valóságra, számos labdarúgóra inkább rásütnek ilyen-olyan bélyeget. Van, akire védőként ráégetik, hogy lassú. De nem nézik meg a valóságot, például, hogy milyen az elővételezése, képes-e úgy olvasni a játékot, hogy ennek köszönhetően kár egy az egyben is képes úgy védekezni, hogy a leggyorsabb csatár se fussa meg. Mondok egy konkrét példát.: Kovácsrétiét. Márk a „problémás gyerek”. Már több helyen lemondtak róla, holott még mindig csak 23 éves. Tény, hogy nem hétköznapi a kisugárzása, amit megfelelően kell kezelni, de attól még nem problémás gyerek. De a fiatalok közül itt van Nyíregyházán Nagy Barni, akit kidobtak az MTK-tól, miközben szerintem jelen pillanatban az NB II legjobb baloldali védőjátékosa. Alaxai Áronra már kitértem, de van egy Beke Petink, akit szintén „nehéz esetnek” tartanak, ezért klubról klubra járt eddig – és még sorolhatnám.
Sokan külsőségeket néznek, de azok engem nem érdekelnek. Nálam a bizalom hatalmas, míg a segítség véges. Addig tart, amíg a játékos is visszaadja felém és a csapat felé azt, amit nyújtunk neki.
Miben rejlik a jelenlegi Szpari ereje?
Ha a Michelin-csillagos szakácsodnak fonnyadt zöldséget, öreg marhahúst viszel, hogy csináljon a vendégeknek egy bombajó gulyást, akárhány csillaga is van, nem lesz képes rá. Az idei sikerben a jó kiválasztás adta az alapot, amivel a szakmai stáb jól sáfárkodott, amiből jól főzött.
Az a hír járja Tímár Krisztiánról, hogy rendkívül sokat készül az ellenfeleiből, még a 18. csapatot is szétvideózza, meccstaktikát állít fel ellene, ezért is fejlődött úgy a Nyíregyháza játéka, ahogy a Fradi elleni kupaelődöntőn mindenki megtapasztalta. Valamiféle unikális dologként említik ezt a szorgalmat, felkészülést. Nem ez kellene legyen a normális, az alap hozzáállás?
Ez így van és igen, ez valahol az edzői szakmában alapelvárás is – az az elgondolkodtató, hogy ezt egy edző jellemzésénél ki kell emelni…
Azt szokták mondani, hogy ha az igazolások fele bejön, az már remek. A szezon összesen 15 igazolása milyen arányban vált be?
Mindegyik bevált. Kell annál több bizonyíték, hogy spiccen vagyunk?
Térjünk át a jövőre: azon túl, hogy lesz egy szép új aréna, amelyben immár NB I-es meccseket nézhet a nagyérdemű, és a hírek szerint jön majd nyáron egy nagynevű ellenfél is stadiont avatni, mi a terv, mivel lennél elégedett a klubvezetés a következő bajnoki évben?
Csak az, hogy menjen a szekér. A lehetőségekhez képest minél eredményesebb, minél vonzóbb, minél eladhatóbb szolgáltatást szeretnénk nyújtani. A Nyíregyházára márkaként tekintünk, aminek része a szurkoló, a szponzor, része vagyunk mi, jómagam, az edzők, a játékosok, minden alkalmazott, aki klubért dolgozik.
Csak magyar játékosban gondolkodik, vagy kimerészkedik a nemzetközi piacra, ahol viszont az ide csábítható játékosok körében nyilván nincs személyes tapasztalása, ismerete, kénytelen a „salátákból csipegetni”?
Nem vagyok sem csak magyar, sem csak külföldi párti.
Nincs is olyan tulajdonosi elvárás, hogy csak magyar labdarúgókból álljon a keret?
Nincs.
Ha jó a termék, a szurkoló megveszi a jegyet, ha nem jó, akkor üres a lelátó?
Így van. Debrecen, Diósgyőr, Újpest, Fradi – négy garantált telt házas meccsünk lesz. Ez már tuti.
Ezt a kérdést Magyarországon le lehet ennyire sarkítani? Merthogy a helyszíni jegybevétel szinte mindenhol elhanyagolható tétele a költségvetésnek – talán a Fradi és a DVTK a két kivétel, amely erősíti e szabályt. A Honvéd korábbi tulajdonosa még azt is megengedte magának, hogy saját hatáskörben kitiltsa az ultrákat, az Újpesté pedig kifejezetten örült, mert amikor évekre önkéntes száműzetésbe vonult a Viola Bulldogs, nem kellett hallgatnia, ahogy gyalázzák.
Szerintem igen. Most is érezhető, amióta megy a szekér, jelentősen több szurkolónk van, holott Balmazújvárosig kell menniük.
Eredményesség szempontjából mivel lenne elégedett?
Azzal lennék elégedett, hogyha hosszú időre olyan első osztályú csapat tudnánk maradni, amit nemcsak a hazai, hanem az idegenben játszott meccseire is elkísérik a szurkolók.
Mennyivel nőtt meg a barátaid, a lelkes rajongóid száma tavaly március óta?
Érdekes ember a szurkoló. Látom a lelátón, a meccsek előtt, után, hogy
ugyanaz, aki mondjuk idestova egy évvel ezelőtt ki akart kergetni Szabolcs megyéből, az lelkesen skandálja a nevemet. Ezeket a helyzeteket megfelelően kell kezelni. Semmivel sem vagyok másabb, mint amikor idekerültem. Ugyanaz az ember vagyok, ugyanazzal a gondolkodással, ugyanazzal a hozzáállással.
Ezek szerint a 2023/24-es évad sikerei, a bajnoki cím, a feljutás, a tíz év utáni NB I-es tagság elcsitította a negatív hangokat, a gáncsoskodókat?
Tompítják. De most is, és mindig is lesznek olyanok, akik bár kifelé mosolyognak, valójában mégsem örülnek.
Erre a jelenségre Révész Bálint tulajdonos is ráerősített egy tavaly nyári nyilatkozatában. Mindez azért is furcsa, mert idealistaként azt gondolnám, ha végre valahára megindult a szekere annak a csapatnak, ahol korábban akár szurkolóként, akár labdarúgóként, akár sportvezetőként eltöltöttem 10-20-30 évet, annak felhőtlenül örülök. Ennyire köpönyegforgató a futballvilág?
Valószínűleg születéskor sokak génállományába belekerül egy olyasfajta kód – a rosszindulat az még egy finom jelző lenne –, ami azt a szemléletet váltja ki, hogy „ha nekem nincs sikerem, akkor neked se legyen”, „ha nekem nincs pénzem, neked se legyen”. Itt a példám: tele vagyok ambícióval, 0-24-ben képes vagyok a futballért létezni, ténykedni. Sosem az anyagiak hajtottak.
Nyíregyházára nem a friss szabolcsi levegőért jöttem, hanem egyszerűen azért, mert mint sportvezető szerettem volna egy magasabb szintre lépni és ott is sikeres lenni. És természetesen szeretnék valamiféle nyomot hagyni a futballban.
Mondjuk, azért, hogy ha már egyszer nem leszek, és valakinek eszébe jut a Fekete Tivadar név, az minimum beugorjon neki, hogy „ja, igen, ő volt az, akinek a vezetésével tíz év és több tucat sportvezető próbálkozása után visszakerült a Szpari az NB I-be”.
