Élő Magyar foci

Szoboszlai és Nagy Zsolt betalált, Koszovót is megverte a magyar válogatott

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott idei második mérkőzését is megnyerte, miután 2-0-ra legyőzte Koszovót a Puskás Arénában, a győztes gólt a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik szerezte, és betalált Nagy Zsolt is. Marco Rossi meccsek számában beérte Mészöly Kálmánt, míg a csapat már 14 mérkőzés óta nem talált legyőzőre.

Marco Rossi számára igazán különleges volt a mérkőzés, ugyanis 61. alkalommal ült a magyar válogatott kispadján, amivel beérte Mészöly Kálmánt a vonatkozó örökrangsor harmadik helyén.

Szajki Bálint / 24.hu

Az olasz szakember hét helyen változtatott a törökök elleni győztes csapat kezdőjén, a kapuba bekerült Dibusz Dénes, valamint már az első pillanattól kezdve a pályán volt ezúttal Dárdai Márton, Bolla Bendegúz, Callum Styles, Nagy Zsolt, Gazdag Dániel és Ádám Martin is. Nem indult rosszul a meccs, de aztán pár perc után elkezdett akadozni a játék, és a koszovói válogatott volt veszélyesebb, noha kaput a vendégek sem találtak.

Az első félidő úgy pörgött le, hogy nem volt kaput eltaláló kísérlet egyik oldalon sem.

Rossi három helyen is belenyúlt  a csapatba a szünetben, beállt Kleinheisler, Schäfer és Varga Barnabás is. Élet költözött a magyarok játékába, ezt Bolla veszélyes lövése jelezte, majd túlélt egy kritikus két-három percet a hazai csapat, és szinte egyből ezután a vezetést is megszerezte: Schäfer passza után Szoboszlai talált be az 58. percben.

Szajki Bálint / 24.hu

Innentől kezdve egyre inkább a magyar válogatottról szólt a mérkőzés, a koszovóiak kezdtek elfáradni, és nem tudták tartani Varga Barnabást, aki ellen háromszor is csak sárga lapot érően tudtak szabálytalankodni. A hajrában még betalált Nagy Zsolt is (Langot kell dicsérni, aki mesteri gólpasszt adott), Mocsi Attila révén pedig újoncot avatott Marco Rossi.

A magyar válogatott így folytatta jó szereplését, idei második mérkőzését is megnyerte és már 14 meccse veretlen.

A Sofascorenál Szoboszlai volt a meccs embere.

A nemzeti együttes legközelebb – már a közvetlen Eb-felkészülés jegyében – június 4-én az írek vendégeként lép pályára a dublini Aviva Stadionban.

Felkészülési mérkőzés

Magyarország – Koszovó 2-0 (0-0)
Puskás Aréna, 60 ezer néző, v.: Ovidiu Hategan (román)

 

Magyarország: Dibusz – Lang, Dárdai M., Szalai A. – Bolla (Nego, 68.), Nagy Á. (Schäfer, a szünetben), Styles (Vancsa, 85.), Nagy Zs. (Mocsi, 88.) – Gazdag (Kleinheisler, a szünetben), Szoboszlai – Ádám (Varga B., a szünetben)

Koszovó: Muric – Vojvoda, Am. Rrahmani, Aliti, Rrudhani (Hadergjonaj, 71.) – Idrizi (Loshaj, 83.), Muslija (Celina, 65.), Berisha (Al. Rrahmani, 83.) – Zhegrova (Bytyqi, 65.), Muriqi (Rashani, 65.), Rashica

 

Gólszerző: Szoboszlai (58.), Nagy Zs. (86.)

Sárga lap: Rrahmani (74.), Aliti (79.), Berisha (82.), Hadergjonaj (87.), Vojvoda (90.)

Piros lap: –

Szoboszlai és Nagy is betalált, Koszovót is megverte a magyar válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott idei második mérkőzését is megnyerte, miután 2-0-ra legyőzte Koszovót a Puskás Arénában, a győztes gólt a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik szerezte, és betalált Nagy Zsolt is. Marco Rossi meccsek számában beérte Mészöly Kálmánt, míg a csapat már 14 mérkőzés óta nem talált legyőzőre.

Vége a mérkőzésnek

Nehezen indult, végül magabiztos magyar győzelem lett a vége az idei második felkészülési mérkőzésnek. A magyar válogatott már 14 mérkőzés óta veretlen.

Újoncot avat Marco Rossi

Mocsi Attila érkezett Nagy Zsolt helyére, utóbbinak így a gól volt az utolsó labdaérintése a meccsen.

És megvan a második!

Nagy Zsolt szerzi. Egészen szokatlan játékszituációból született, ugyanis Lang Ádám is lőhetett volna már, de volt türelme még továbbtenni a labdát a jobb helyzetben lévő csapattársnak.

A kapus kezébe

Szoboszlai tűzte kapura a labdát, a sorfal fölött elment a labda, jól is csapódott, viszont középre célzott a csapatkapitány, a kapus így védett.

Majdnem ott a második

Ezúttal a bal szélen sikerült a koszovói védelmet megverni, Varga sarokkal játszotta meg a labdát, szerencséje volt, mert egy védőről Nagy Zsolt elé pattant a laszti, aki estében lőtt, bravúrral védett a kapus.

Szoboszlai, Dominik!

Felelget a stadion, az egyik oldal azt kiáltja, Szoboszlai, a másik pedig Dominikkal felel.

Lendületbe jött a magyar csapat

Egy szép, egyérintős játék végén Styles tüzelt ballal, és ugyan jócskán kikanyarodott a labda, maga az, ahogyan helyzetig jutott a válogatott, mindenképpen biztató volt. Költözött egy kis élet a játékunkba a szünet után.

Vezet a magyar válogatott, Szoboszlai a gólszerző!

Kritikus pillanatokat élt át a saját kapuja előtt a magyar csapat, majd aztán letámadta a koszovóiakat, Bolla szerzett labdát, Schäfert ugratta ki, ő középre passzolt, Szoboszlai lövése pedig egy védőről pattant be a saját kapujába. 1-0 ide!

Ez ígéretes volt

Styles lépett be jó ütemben a passzsávba és lefülelte a labdát, Kleinheisler elvette tőle, de megjátszotta Bollát, akinek a lövése nem sokkal ment fölé, mint kiderült, beleért a kapus. Ez volt eddig a legnagyobb magyar helyzet.

Megy a második félidő

A koszovóiak vezethetik az első támadást. Reméljük, eseménydúsabb lesz ez a 45 perc.

Vége az első félidőnek

Nem fogunk sokáig emlékezni erre a játékrészre. A végére sikerült kozmetikázni a statisztikán és három próbálkozás is szerepel a magyar válogatott mellett, de ezek nem voltak igazán veszélyesek. Koszovó hatszor vette célba a magyar kaput, de egyszer sem találta el. Lesz mit átbeszélni az öltözőkben, bár a játékkal alighanem a vendégek kapitánya, Foda elégedettebb.

Szajki Bálint / 24.hu

Pontrúgásokkal operáltunk

Előbb egy szabadrúgáskombináció után harcolt ki szögletet a magyar csapat, majd a pontrúgás ugyan veszélyesen kanyarodott középre, de nem sikerült kapura fejelni a labdát. Két perc lesz a hosszabbítás.

Szoboszlai kiosztott egy kötényt

Hogy valami pozitívat is írjunk. Sajnos azonban nem sokáig tartott a lendület, már a félpályánál elszórtuk a labdát, majd egy koszovói felívelés következett, ami után Muriqi Langot passzírozta bele a gyepbe, szabadrúgás kifelé.

Úgy tűnhet, hogy ellógom a posztolást

De most nincs is nagyon miről írni, nem túl izgalmas eddig a mérkőzés. Biztosan a felforgatott összeállítás is benne van, de egyelőre súlytalanul futballozik a magyar válogatott.

A bal oldalon okoznak gondot többnyire

Megint Nagy és Szalai oldalán sikerült megbontani a védelmet, Muriqi pedig jó helyzetben kapta meg a labdát, de lövés közben megbillent, így a kapu mellé célzott.

Marco Rossi utolérte Mészöly Kálmánt

Marco Rossi szövetségi kapitány kedden 61. mérkőzésén irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat, ezzel utolérte az örökrangsor harmadik helyén Mészöly Kálmánt.

A szövetségi kapitányok rangsora a mérkőzésszám alapján:

1. Baróti Lajos (1957-66, 1975-78) 117

2. Sebes Gusztáv (1949-56) 69

3. Mészöly Kálmán (1980-83, 1990-91, 1994-95) 61
Marco Rossi (2018-?) 61

5. Bicskei Bertalan (1989, 1998-2001) 45

Szajki Bálint / 24.hu

Az első koszovói helyzet

Nem volt kicsi, Zhegrova cselezgetett befelé a tizenhatos sarkától, majd ballal tüzelt, Lang csúsztatta ki szögletre a labdát.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik