Élő Magyar foci

Szoboszlai és Nagy Zsolt betalált, Koszovót is megverte a magyar válogatott

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott idei második mérkőzését is megnyerte, miután 2-0-ra legyőzte Koszovót a Puskás Arénában, a győztes gólt a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik szerezte, és betalált Nagy Zsolt is. Marco Rossi meccsek számában beérte Mészöly Kálmánt, míg a csapat már 14 mérkőzés óta nem talált legyőzőre.

Marco Rossi számára igazán különleges volt a mérkőzés, ugyanis 61. alkalommal ült a magyar válogatott kispadján, amivel beérte Mészöly Kálmánt a vonatkozó örökrangsor harmadik helyén.

Szajki Bálint / 24.hu

Az olasz szakember hét helyen változtatott a törökök elleni győztes csapat kezdőjén, a kapuba bekerült Dibusz Dénes, valamint már az első pillanattól kezdve a pályán volt ezúttal Dárdai Márton, Bolla Bendegúz, Callum Styles, Nagy Zsolt, Gazdag Dániel és Ádám Martin is. Nem indult rosszul a meccs, de aztán pár perc után elkezdett akadozni a játék, és a koszovói válogatott volt veszélyesebb, noha kaput a vendégek sem találtak.

Az első félidő úgy pörgött le, hogy nem volt kaput eltaláló kísérlet egyik oldalon sem.

Rossi három helyen is belenyúlt  a csapatba a szünetben, beállt Kleinheisler, Schäfer és Varga Barnabás is. Élet költözött a magyarok játékába, ezt Bolla veszélyes lövése jelezte, majd túlélt egy kritikus két-három percet a hazai csapat, és szinte egyből ezután a vezetést is megszerezte: Schäfer passza után Szoboszlai talált be az 58. percben.

Szajki Bálint / 24.hu

Innentől kezdve egyre inkább a magyar válogatottról szólt a mérkőzés, a koszovóiak kezdtek elfáradni, és nem tudták tartani Varga Barnabást, aki ellen háromszor is csak sárga lapot érően tudtak szabálytalankodni. A hajrában még betalált Nagy Zsolt is (Langot kell dicsérni, aki mesteri gólpasszt adott), Mocsi Attila révén pedig újoncot avatott Marco Rossi.

A magyar válogatott így folytatta jó szereplését, idei második mérkőzését is megnyerte és már 14 meccse veretlen.

A Sofascorenál Szoboszlai volt a meccs embere.

A nemzeti együttes legközelebb – már a közvetlen Eb-felkészülés jegyében – június 4-én az írek vendégeként lép pályára a dublini Aviva Stadionban.

Felkészülési mérkőzés

Magyarország – Koszovó 2-0 (0-0)
Puskás Aréna, 60 ezer néző, v.: Ovidiu Hategan (román)

 

Magyarország: Dibusz – Lang, Dárdai M., Szalai A. – Bolla (Nego, 68.), Nagy Á. (Schäfer, a szünetben), Styles (Vancsa, 85.), Nagy Zs. (Mocsi, 88.) – Gazdag (Kleinheisler, a szünetben), Szoboszlai – Ádám (Varga B., a szünetben)

Koszovó: Muric – Vojvoda, Am. Rrahmani, Aliti, Rrudhani (Hadergjonaj, 71.) – Idrizi (Loshaj, 83.), Muslija (Celina, 65.), Berisha (Al. Rrahmani, 83.) – Zhegrova (Bytyqi, 65.), Muriqi (Rashani, 65.), Rashica

 

Gólszerző: Szoboszlai (58.), Nagy Zs. (86.)

Sárga lap: Rrahmani (74.), Aliti (79.), Berisha (82.), Hadergjonaj (87.), Vojvoda (90.)

Piros lap: –

Micsoda koszovói hiba!

Letámadt a magyar válogatott, Muric pedig röviden tette tovább a labdát, amire Szoboszlai lecsapott. Kissé kisodródott, majd egy csel után Stylest akarta megjátszani, de rossz volt a passza.

Szoboszlai a labda mögött

Már a meccs második percében veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a magyar csapat, természetesen a csapatkapitányé volt a lehetőség, középre ívelt, a koszovói védelem azonban fejjel tisztázni tudott.

Megy a meccs!

A fehérben játszó magyar válogatott kezdte az összecsapást.

Marháskodásból elkövetett kísérletezés nem lesz

Egy néhai nagy olasz edzőt, Franco Scogliót idézném. A válogatott terén nincsenek marháskodásból elkövetett kísérletezgetések. Összetartásról összetartásra fejlődünk. Olyan változások lesznek, melyek a felkészülést szolgálják az Európa-bajnokságra

– mondta hétfői sajtótájékoztatóján Rossi, amikor arról kérdezték, rotál-e a csapaton.

Illyés Tibor / MTI

Ahogy Rossi ígérte, Dibusz a kapuban

Nagy kérdés az Eb előtt, hogy Gulácsi Péter vagy Dibusz Dénes lesz-e a kapus a tornán. Egyelőre Marco Rossi sem tudja a választ, de a kapitány azt mondta, mindkét játékosnak lehetőséget biztosít a márciusi mérkőzéseken. Mivel a törökök ellen Gulácsi védett, és húzta le a rolót, ezúttal Dibusz kap bizonyítási lehetőséget, akivel sikerrel vívta meg a csapat az Eb-selejtezőt.

Összesen hét helyen változott a kezdőcsapat a törökök elleni mérkőzéshez képest.

A sérült Kerkez Milos helyére Nagy Zsolt került be, valamint kezdőként kap lehetőséget Dárdai Márton, Bolla Bendegúz, Callum Styles, Gazdag Dániel és Ádám Martin is.

Olvasói sztorik