Nemzetközi foci

Klopp: Olyan légkört kell teremteni, amelyben a játékosok legjobbjukat nyújtják, és ebben kudarcot vallottam

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP

Jürgen Klopp vezetőedző vállalja a felelősséget, amiért a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool FC labdarúgócsapatában nem olyan a légkör, hogy a játékosok a legjobbjukat tudnák nyújtani.

A szezon végén távozó német tréner pénteken úgy fogalmazott: a Liverpoolnak újra a régi önmagát kellene nyújtania, bár nem tartja valószínűnek, hogy megnyerik a Premier League-et.

Szoboszlaiék a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésük közül csak egyet tudtak megnyerni – szerdán például a városi rivális Everton otthonában kaptak ki 2-0-ra –, de hátrányuk csak három pont a listavezető Arsenalhoz képest, négy fordulóval az idény vége előtt. A két csapat között még a Manchester City is ott van a tabellán, ráadásul a címvédő egy meccsel kevesebbet játszott, mint a londoni és a liverpooli csapat.

Klopp együttese az Európa Ligából és az FA Kupából a negyeddöntőben esett ki, a Ligakupát megnyerte, szombaton pedig a West Ham United vendége lesz a bajnokságban.

Én vagyok a felelős a hangulatért. Hihetetlen játékosaink vannak, és az én feladatom, hogy olyan légkört teremtsek, amelyben a legjobbjukat tudják nyújtani, és ebben kudarcot vallottam

– mondta önkritikusan Klopp.

Hozzátette: mindent megtesz, hogy játékosairól levegye a terhet. Megjegyezte: egyáltalán nem látta, mit akarnak játszani az Everton ellen, ezért a szezon hátralévő mérkőzésein igyekezniük kell, hogy sokkal inkább hasonlítsanak korábbi önmagukra.

A német szakvezető úgy fogalmazott, biztos benne, hogy a City és az Arsenal már kétcsapatos versenyfutásnak tekinti a bajnoki címért zajló küzdelmet, és ő maga sem számít rá, hogy riválisaik két mérkőzést veszítenek a további fordulókban. Ha mégis megtörténik, akkor nekik ott kell lenniük ellenfeleik nyomában, ehhez pedig okvetlenül le kell győzniük a West Hamet.

Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Feyenoordot irányító holland Arne Slot lesz Klopp utódja a Liverpool vezetőedzői posztján, a két klub már meg is kezdte a tárgyalásokat.

„Úgy hallottam, jó ember és jó edző. Ha ő a megoldás, ha ő a megfelelő ember, akkor több mint boldog vagyok” – közölte a német szakember, aki szerint Slotra a „világ legjobb állása” vár a Liverpoolnál.

A világ legjobb munkája, a világ legjobb klubja, hiszen nagyszerű a csapat és fantasztikusak az emberek

– magyarázta. Megjegyezte: úgy tűnik, Slotnak nem a csúcson kell majd átvennie az együttest, vagyis lesz még hova fejlődni.

Olvasói sztorik