Magyar foci

Nehéz eldönteni, hogy Calhanoglu indítása, vagy Gulácsi védése volt nagyobb

Szoboszlai Dominik góljával 1-0-ra verte Törökországot a magyar futballválogatott idei első meccsén.

Az álmoskás első félidő után hamar büntetőhöz jutottunk, de összességében is kevés helyzetet hozott a találkozó. Minden bizonnyal az egyik, ha nem a legszebb jelenetsort a 71. perc hozta, amikor Hakan Calhanoglu saját térfeléről egy elképesztő indítással szolgálta ki Kenan Yildizt. Az egyetlen okot, amiért ebből nem született gól, Gulácsi Péternek hívják, a kapus ugyanis hatalmasat védett. Az összefoglalóban 1:50-től látható az indítés és a védés.

A magyar csapat legközelebb március 26-án, kedden lép pályára a Puskás Arénában a Koszovó elleni felkészülési mérkőzésen.

Kapcsolódó
A válogatott nagy viszatérője: Kemény időszak van mögöttem, kicsit el is sírtam magam, amikor bejöttem az öltözőbe
Rossi azt mondta, ha minden poszton úgy állnánk, mint a kapusoknál, top tízes lenne a csapat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik