Magyar foci

Nagyot harcolt, tizenegyesekkel ment tovább Debrecen

Derencsényi István / MTI
Derencsényi István / MTI

Egy hete nagy volt a boldogság Debrecenben, hiszen a kedvencek négy év után győzelemmel tértek vissza az európai kupaporondra, és Örményországban 1-0-ra verték az Alaskert együttesét.

Ilyen előzmények után csak a hazai siker és továbbjutás lehetett az elfogadott, ám a vendégek nagyon bátran kezdtek, a 18. percben Megyerinek kellett védenie Hurcidze lövését, egy perc múlva azonban Usztinov fejesénél már ő is tehetetlen volt (0-1).

A gyenge első félidőt követően szünet után jobban folytatta a Loki, az 55. percben Loncar vállalkozott lövésre, de elvétette a célt, majd a 62. percben egy szögletet követően Angulo kezén pattant meg a labda, de a játékvezető továbbot intett.

A 66. percben Dzsudzsák jobbról nagyszerűen ívelt középre, Babunszki a labda felé mozogva fejelt, de túl sután, így a ziccerből kirúgás lett.

És ahogy lenni szokott, az ellenfél büntetett: egy eladott labdát követően Kutalia okosan ugratta ki Mimito Biait, a bissau-guineai játékos pedig jobbról kilőtte a jobb alsó sarkot (0-2).

A 76. percben nagyon szép góllal szépített a Debrecen, Domingués jobbról, az alapvonaltól centerezett, Dzsudzsák igazított egyet a labdát, és 10 méterről nem hibázott (1-2).

A 87. percben megfogyatkozott a vendégcsapat, Kutalia hátulról, keményen rácsúszott Domingués bokájára, a játékvezető pedig azonnal piros lapot mutatott fel.

Miután maradt az 1-2, következhetett a hosszabbítás, amely első félidejének a végén elképesztő hazai helyzet maradt ki: Bódi az alapvonaltól fejelte be az ötösre a labdát, Bárány három méterről a lécet találta el, Mance pedig a gólvonalról sem tudta bekotorni. A horvát csatár azonban a nagy brusztolásban torkon csapta Cancarevic kapust, akit hosszasan ápolni kellett.

Fordulás után aztán Cancarevic jelezte, semmi baja, hiszen két szép védést is bemutatott, a nagy ziccert azonban Oliveira hagyta ki, aki a 119. percben, ajtó ablak helyzetben az égbe lőtt.

Miután 120 perc után is ikszre álltak összesítésben a felek, jöhettek a tizenegyesek. Megyeri mindjárt az első körben bravúrral nyitott és kivédte Jedigarjan lövését, aztán Mimito a jobb kapufa mellé lőtt, így miután Bódi és Mance sem hibázott, két pár után már 2-0 volt a Loki előnye. De Bárány is betalált, Megyeri pedig Fatai lövését is kivédte – továbbjutott a Debrecen.

Konferencia Liga, selejtező, 2. forduló, visszavágó

Debreceni VSC – Alaskert FC (örmény) 1-2 (0-1, 1-2, 1-2) – tizenegyesekkel 3-1
gól: Dzsudzsák (76.), illetve Usztinov (18.), Mimito Biai (67.)
piros lap: Kutalia (87., Alaskert)
továbbjutott: a DVSC 2-2-vel, tizenegyesekkel.

további eredmények
Shamrock Rovers (ír) – Ferencvárosi TC 0-2
továbbjutott: a Ferencváros, 6-0-s összesítéssel

 

Zalaegerszeg – NK Osijek (horvát) 1-2
továbbjutott: az NK Osijek, 3-1-es összesítéssel

 

Riga FC (lett) – Kecskeméti TE 3-1 – hosszabbítás után
továbbjutott: a Riga, 4-3-as összesítéssel

 

Tobol (kazah) – FC Basel (svájci) 1-2
továbbjutott: a Tobol, 4-3-as összesítéssel

 

Pjunyik (örmény) – Kalmar (svéd) 2-1
továbbjutott: a Pjunyik, 4-2-es összesítéssel

 

Spartak Trnava (szlovák) – Auda (lett) 4-1
továbbjutott: a Spartak Trnava, 5-2-es összesítéssel

 

Santa Coloma (andorrai) – Sutjeska (montenegrói) 3-0 – hosszabbítás után
továbbjutott: a Santa Coloma, 3-2-es összesítéssel

 

Aktobe (kazah) – Torpedo Kutaiszi (grúz) 1-2
továbbjutott: az Aktobe, 5-3-as összesítéssel

 

Dinamo Tbiliszi (grúz) – Hamrun Spartans (máltai) 0-1
továbbjutott: a Hamrun Spartans, 3-1-es összesítéssel

 

Panevezys (litván) – Hapoel Beer-Seva (izraeli) 1-1
továbbjutott: a Hapoel Beer-Seva, 2-1-es összesítéssel

 

KuPS (finn) – Derry City (ír) 3-3
továbbjutott: a Derry City, 5-4-es összesítéssel

 

Pogon Szczecin (lengyel) – Linfield (északír) 3-2
továbbjutott: a Pogon Szczecin, 8-4-es összesítéssel

 

Sabah (azeri) – RFS (lett) 2-1
továbbjutott: a Sabah, 4-1-es összesítéssel

 

Urartu (örmény) – Farul Constanta (román) 2-3
továbbjutott: a Farul Constanta, 6-4-es összesítéssel

 

Kauno Zalgiris (litván) – Lech Poznan (lengyel) 1-2
továbbjutott: a Lech Poznan, 5-2-es összesítéssel

 

Dila Gori (grúz) – Vorszkla Poltava (ukrán) 3-1
továbbjutott: a Dila Gori, 4-3-as összesítéssel

 

Levszki Szófia (bolgár) – Shkupi (északmacedón) 1-0
továbbjutott: a Levszki Szófia, 3-0-s összesítéssel

 

Neftci (azeri) – Zeljeznicar (bosnyák) 2-0
továbbjutott: a Neftci, 4-2-es összesítéssel

 

Omonia (ciprusi) – Qabala (azeri) 4-1
továbbjutott: az Omonia, 7-3-as összesítéssel

 

Petrocub Hincesti (moldovai) – Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0-2
továbbjutott: a Maccabi Tel-Aviv, 5-0-s összesítéssel

 

Rosenborg (norvég) – Crusaders (északír) 3-2 – hosszabbítás után
továbbjutott: a Rosenborg, 5-4-es összesítéssel

 

Sepsi OSK (romániai) – CSZKA Szófia (bolgár) 4-0
továbbjutott: a Sepsi, 6-0-s összesítéssel

 

Bohemians 1905 (cseh) – Bodö/Glimt (norvég) 2-4
továbbjutott: a Bodö, 7-2-es összesítéssel

 

Beitar Jeruzsálem (izraeli) – PAOK (görög) 1-4
továbbjutott: a PAOK, 4-1-es összesítéssel

 

Progres Niederkorn (luxemburgi) – Midtjylland (dán) 2-1 – hosszabbítás után
továbbjutott: a Midtjylland, 3-2-es összesítéssel

 

AGF (dán) – FC Bruges (belga) 1-0
továbbjutott: a Bruges, 3-1-es összesítéssel

 

Adana Demirspor (török) – CFR Cluj (romániai) 2-1
továbbjutott: az Adana Demirspor, 3-2-es összesítéssel

 

Drita (koszovói) – Viktoria Plzen (cseh) 1-2
továbbjutott: a Plzen, 2-1-es összesítéssel

 

Hammarby (svéd) – Twente (holland) 1-1 – hosszabbítás után
továbbjutott: a Twente, 2-1-es összesítéssel

 

KF Tirana (albán) – Besiktas (török) 0-2
továbbjutott: a Besiktas, 5-1-es összesítéssel

 

Vojvodina (szerb) – APOEL (ciprus) 1-2
továbbjutott: az APOEL, 4-2-es összesítéssel

 

Zilina (szlovák) – Gent (belga) 2-5
továbbjutott: a Gent, 10-3-as összesítéssel

 

Arisz Szaloniki (görög) – Ararat-Armenia (örmény) 1-0
továbbjutott: az Arisz, 2-1-es összesítéssel

 

Hibernian (skót) – Inter Club d’Escaldes (andorrai) 6-1
továbbjutott: a Hibernian, 7-3-as összesítéssel

 

Rijeka (horvát) – Dukagjini (koszovói) 6-1
továbbjutott: a Rijeka, 7-1-es összesítéssel

 

Borac Banja Luka (bosnyák) – Austria Wien (osztrák) 1-2
továbbjutott: az Austria Wien, 3-1-es összesítéssel

 

FCSB (román) – CSZKA 1948 (bolgár) 3-2
továbbjutott: az FCSB, 4-2-es összesítéssel

 

Larne (északír) – Ballkani (koszovói) 1-4
továbbjutott: a Ballkani, 7-1-es összesítéssel

 

Maribor (szlovén) – Differdange (luxemburgi) 4-3 – hosszabbítás után
továbbjutott: a Maribor, 5-4-es összesítéssel

 

Dundalk (ír) – KA (izlandi) 2-2
továbbjutott: a KA, 5-3-as összesítéssel

 

Haverfordwest County (walesi) – B36 Tórshavn (feröeri) 1-1
továbbjutott: a B36, 3-2-es összesítéssel

 

Luzern (svájci) – Djurgarden (svéd) 1-1
továbbjutott: a Luzern, 3-2-es összesítéssel

 

Legia Warszawa (lengyel) – Ordabaszi (kazah) 3-2
továbbjutott: a Legia, 5-4-es összesítéssel

 

Guimaraes (portugál) – Celje (szlovén) 0-1 – tizenegyesekkel: 2-4
továbbjutott: a Celje, 4-4-gyel, tizenegyesekkel.

Olvasói sztorik