Az 56 éves szakember komoly szakmai múlttal rendelkezik, az egykori 14-szeres bolgár válogatott középpályás két alkalommal is dolgozott hazája szövetségi kapitányaként (2007-ben ideiglenes kinevezéssel kettő, majd 2009-2010-ben 14 összecsapáson ült a kispadon), 2019-ben irányította a kazah nemzeti csapatot is, Klubszinten a Levszkivel kétszeres bolgár, az Asztanával négyszeres kazah bajnok lett – mindkét csapattal járt a Bajnokok Ligája csoportkörében is.
A Fradi orosz edzőjét, Sztanyiszlav Csercseszovot kedden menesztették, miután csapat botrányosan gyenge játékkal 3-0-ra kikapott hazai pályán a feröeri KÍ Klaksvík csapatától és kiesett a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.
A szakmai irányítást az eddigi másodedző, Máté Csaba vette át.