Magyar foci

Hat évre eltiltották a bírót lefejelő focistát

kisvardafc.hu
kisvardafc.hu

Hat évre szóló eltiltást kapott Busai Attila, a BKV Előre középpályása, aki a Kisvárda második csapata elleni NB III-as bajnoki után lefejelte Büki Gábor játékvezetőt.

A paprikás hangulatú meccsen három kiállítás is történt, Busai piros lapja volt leginkább indokolt a brutális belépője miatt. A korábban Ferencvárosban is futballozó középpályás azonban már a pályán is fenyegetően viselkedett, majd lefújást követően le is fejelte a bírót. Az MLSZ keddi határozata szerint hat évre szóló eltiltást kapott minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

„Busai Attila a BKV Előre-Kisvárda II mérkőzés 75. percben történt kiállítását követően a pályán, majd a mérkőzés lefújása után a pályán és az öltöző felé vezető úton is rátámadt a mérkőzés játékvezetőjére, akit lefejelt és ököllel is megütött. A játékvezető utóbbi támadásnál elesett, a lábát és a csípőjét is megütötte. A labdarúgó több kirívó fegyelmi vétséget is elkövetett, valamint tettlegességével veszélyeztette a játékvezető testi épségét.

Ez a magatartás összeegyeztethetetlen a labdarúgás alapelveivel, valamint az emberi viselkedés alapvető normáival. A FEB ezért olyan büntetést szabott ki, amely kétszeresen meghaladja a Fegyelmi Szabályzat vonatkozó pontjában rögzített tételkeret felső határát.

– írta az MLSZ közleménye.

A szintén kiállítás sorsára jutó Albert Flórián vezetőedző három, Kubó Gábor futballista pedig egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, a BKV Előre pedig pénzbüntetést, a rendezésbeli hiányosságokért.

Kapcsolódó
„Hihetetlenül sok téves ítélet, botrányos játékvezetés" – közleményt adott ki a klub, amelynek játékosa lefejelte a bírót
Három gólt, három, kihagyott büntetőt és négy piros lapot hozott a BKV Előre-Kisvárda II mérkőzést a NB III Keleti csoportjának 33. fordulójában.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik