M4
Magyar foci sport

Az év NB I-es öngólja után még vezetett, mégis kikapott a Loki

Hiába vezetett kétszer is, 3-2-re kikapott hazai pályán a Debrecen a Kisvárdától. A vendégcsapat ezzel kihasználta a Felcsút Ferencváros elleni vereségét és feljött a harmadik helyre az NB I-ben.

Kapcsolódó
Ez a vereség nagyon fájhat: kiesőhelyre csúszott az Újpest
Mezőkövesdi vereségével csak az utolsó előtti a bajnokságban Milos Kruscic csapata.

Jól kezdte a mérkőzést a Debrecen, amely a lendületes rajtnak is köszönhetően már a hatodik percben előnybe került. Ezt követően némiképp visszaállt a hazai együttes, ez a taktika pedig a félidő hajrájában megbosszulta magát, a lengyel Makowski bombagólja ugyanis egyenlítést ért a Kisvárdának. A vendégek teljes mértékben megérdemelték a góljukat, mert az azt megelőző percekben komoly nyomást gyakoroltak a DVSC kapujára.

A második félidőben látványos öngóllal került 2-1-es előnybe a Loki, a labda a védő lábáról a kapufára, onnan a kapus, Hindrich hátára, majd a kapuba pattant (a gólt itt lehet megnézni).

Viszonylag hamar egyenlíteni tudott a Kisvárda, majd Navratil egy reek kiugratás után a győztes gólt is megszerezte. A DVSC a szezonban először kapott ki hazai pályán.

NB I, 12. forduló

Debreceni VSC-Kisvárda Master Good 2-3 (1-1)

gólszerzők: Neofitidisz (6.), Hindrich (48., öngól), illetve Makowski (37.), Kravcsenko (57.), Navratil (67.)

sárga lap: Kusnyír (4.), illetve Hej (78.)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!