Ronny Hartmann / AFP
Nemzetközi foci sport

Minden edző olyan vezérről álmodik, mint Willi Orbán

Nagy esély nyílt az RB Leipzig előtt a Bajnokok Ligájában, hogy lépjen egyet a csoportból való továbbjutás felé, ugyanis a keddi, Real Madrid elleni mérkőzésen a címvédő keretéből több meghatározó játékos is hiányozni fog.

Kapcsolódó
El sem utazott Lipcsébe, nem játszik Szoboszlaiék ellen a Real klasszisa
Carlo Ancelotti több alapemberére sem számíthat majd a Bajnokok Ligájában.

A találkozó előtti hétfői sajtótájékoztatón Willi Orbán képviselte a játékosokat, aki nem erről beszélt, sokkal inkább arról, hogy még sosem érezte magát ilyen jó bőrben mint most, napokkal a 30. születésnapja előtt (november 3-án tölti be a harmadik ikszet). Kérdezték arról is, hogy nem erőltető-e az a menetrend, ami most a katari, téli világbajnokság előtt van, mire azt felelte, ő személy szerint jobban szereti a meccseket, mint az edzéseket, szóval nincs ezzel problémája.

„Úgy érzem, hogy szezonról szezonra jobb leszek. Még nem látom a [karrierem] végét. Mostanra megtaláltam az utamat, pontosan tudom, mire van szükségem, vagy mikor vegyek vissza kicsit. A profi karrier hamar elillan, de én próbálom a lehető legtöbbet kihozni belőle” – mondta a játékos.

A magyar válogatott védő toronymagasan a legtöbb időt, 1575 percet töltötte eddig a pályán a lipcsei keretből. A Hamburg elleni kupameccsen kezdett, majd a félidőben lecserélte őt Marco Rose, a vezetőedző.

Mondtam az edzőnek, hogy mostantól a világbajnokságig csak az a félidőnyi szünet járt. Akkor majd lesz elég idő szusszanni egyet, venni egy nagyobb levegőt

– mondta Orbán az rblive.de cikke szerint.

Kapcsolódó
Gulácsi Péter megtette az első lépéseket a visszatérés felé
A magyar válogatott kapus megkezdte a rehabilitációját.

A Gulácsi Péter sérülése miatt a csapatkapitányi posztot is betöltő Orbánról az edzője is csupa szép dolgot mondott.

Igazi vezér. Belép az öltözőbe, mindenki tudja, hogy ott van, pedig nem egy hangos ember, egyszerűen csak teszi a dolgát. Maximálisan számíthatsz rá

– mondta Rose.

A világbajnoki rajtig már egy hónap sincs hátra, de a Lipcsére – és a többi európai kupában szereplő csapatra – még vár hat tétmérkőzés. Ezek közül lesz az első a keddi, Real Madrid elleni, majd a Leverkusen következik a bajnokságban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!