budafokimte.hu
Magyar foci sport

Szerdán még játékos volt, szombaton már sportigazgatóként nézi a meccset

Filkor Attilát nevezte ki sportigazgatónak az NB II-ben szereplő Budafoki MTE.

Korábban Oláh Lóránt volt a sportigazgató és Varga Péter technikai vezető, azonban a szakemberek egy opretív hibát követtek el a Kozármisleny elleni mérkőzésen: a csereként beálló Szűcs Zsolt az október 9-i másodosztályú bajnoki előtti napon a Budafok második csapatában is pályára lépett, piros lapot kapott, amiért automatikusan eltiltás járt, így viszont az első keretben sem szerepelhetett volna az NB II-ben.

Kapcsolódó
Pontokat von le az MLSZ az NB II-es Budafoktól
3-0-ra nyert a csapat a pályán, de a pontokat végül a Kozármisleny kapja.

A hibát pontlevonással büntette az MLSZ, Oláh és Varga pedig lemondtak, így új sportigazgató után kellett nézni, a másodosztályú klub pedig húzott egy váratlant:

az első csapat keretéhez tartozó, szerdán még Magyar Kupa-mérkőzésen csereként beálló Filkor Attilát nevezte ki.

Ezzel Filkor számára véget ért a labdarúgói szerepkör, csak a tartalékok között szerepel majd. A Budafok legközelebb a Csákvárt fogadja hazai pályán a szombati bajnokiján.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!