Magyar foci

A Puskás Akadémia edzője beleállt a válogatott szélsőbe

pfla.hu
pfla.hu

Kihasználta a Kisvárda péntek esti botlását (Kecskeméti TE-Kisvárda 3-3), és a Budapest Honvéd szombat délutáni 1-0-ás legyőzésével a harmadik helyre lépett előre a Puskás Akadémia az NB I tabelláján. A felcsúti csapat ezzel 20 pontos, az eddigi tizenegy fordulóban öt-öt győzelem és döntetlen, illetve egy vereség a mérlege.

Kapcsolódó
A Honvéd kitett csapatkapitánya felcsúti játékosként vágott vissza a kispestieknek
Batik Bence volt annyira korrekt, hogy nem ünnepelte meg a találatát.

A felcsútiak trénere Hornyák Zsolt akár elégedett is lehetne labdarúgói teljesítményével, ám a szlovákiai szakembertől eddig is azt szokhattuk meg, hogy nem rejti véka alá kritikus véleményét. Győzelem ide vagy oda, Hornyák azúttal a válogatott játékosával, Nagy Zsolttal szemben fogalmazott meg éles kritikát a mérkőzést követően. az m4sport riportere kérdéseire válaszolva.

Az első gólig nehéz volt megtörni őket, besűrítették a középpályát. Aztán Kiss Tomiék visszaléptek a védősor és a középpálya közé, onnantól kezdve lettünk veszélyesebbek, ez hozta a gólt is. Azonban többet kellett volna kihozni ebből a sok helyzetből, amelyek a második félidőben voltak. Ennyi helyzetet egy válogatottnak (Nagy Zsoltnak – a szerk.) ki kell használni, örülök, hogy visszatért, de három 100 százalékos helyzete volt, ezekből gólt kell rúgni, legalább egyet

– idézte az M4 Sport nyomán a csakfoci.hu.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón elhangzó teljes Hornyák nyilatkozatot itt nézheti, hallgathatja meg:

Az NB I 11. fordulójának szombati játéknapján az első tíz fordulón keresztül nyeretlen Vasas 2-0-ra legyőzte a Fehérvárt, míg a ZTE hazai pályán 3-0-ra kiütötte a Paksot.

OTP Bank Liga, 11. forduló

Vasas–Mol Fehérvár 2–0
G:
Novothny 35., Ihrig-Farkas 82.
Kiállítva: Szerafimov (71., Mol Fehérvár)

 

ZTE–Paksi FC 3–0
G.:
Ikoba 6., Mim 17., Gergényi 85.

 

Puskás Akadémia–Budapest Honvéd 1–0
G.:
Batik 38.
Kiállítva: Bocskay (74., Honvéd)

 

A bajnokság állása:

1. Ferencvárosi TC 8 7 1 20–3 +17 21
  2. Kecskeméti TE 11 5 5 1 17–10 +7 20
  3. Puskás Akadémia 11 5 5 1 14–8 +6 20
  4. Kisvárda 11 5 3 3 21–19 +2 18
  5. Zalaegerszegi TE 10 4 3 3 19–13 +6 15
  6. Paksi FC 10 4 2 4 16–20 –4 14
  7. Újpest FC 10 3 3 4 12–16 –4 12
  8. Mol Fehérvár 11 3 2 6 11–17 –6 11
  9. Debreceni VSC 10 2 4 4 14–19 –5 10
10. Budapest Honvéd 11 2 4 5 12–19 –7 10
11. Vasas FC 11 1 6 4 10–13 –3 9
12. Mezőkövesd 10 1 3 6 12–21 –9 6
Olvasói sztorik