Magyar foci

Véber György: Vállalom a következményeket

Soós Lajos/MTI
Soós Lajos/MTI

Az Újpest FC U19-es csapatát vezető Véber Györgyről kikerült egy videó a Sportalra, ahol alpári módon dühöng egy tizenegyes miatt.

Kapcsolódó

Az esetet követően a Magyar Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indított, a klub pedig kedd este egy közleményben tudatta, hogy írásbeli figyelmeztetésben részesítette a szakembert:

„Megállapítást nyert, hogy az október 1-jén lejátszott Újpest–MTK mérkőzésen a vezetőedző kritikán aluli hangot ütött meg a pálya szélén, szidalmazva a csapat játékosait, ezzel megsértve a klub etikai kódexét. Mindemellett Véber György érdemei mind játékosként, mind edzőként elvitathatatlanok, szakmai tudása és klubhűsége megkérdőjelezhetetlen, ezért klubunk úgy döntött, hogy a vezetőedzőt írásbeli figyelmeztetésben részesíti.”

A klub bejegyzésében megszólalt Véber György is, aki visszaemlékezett a történtekre, majd bocsánatot kért a szavaiért.

„Aki ismer, az tudja, együtt élek a mérkőzéssel, ha tehetném, felfutnék a pályára igazgatni a játékosokat. Mivel ezt nem tehetem meg, próbálom őket a pálya széléről instruálni. Ezen a meccsen valahogy semmi nem úgy alakult, ahogy kellett volna, lélektelen futballt játszottunk és sajnos felültem az ellenfél fricskáinak is, így félrevonultam kidühöngeni magam. Őszintén sajnálom, hogy ennyire elragadott a hév, ez nem a pályára való, pláne nem gyerekek előtt. Szeretném, ha ez nem befolyásolná a csapat sorsát, remek srácok, akik szeretnek futballozni, és remek eredményeket értek el eddig.

Természetesen bármilyen retorziót elfogadok az MLSZ és a klub részéről is, vállalom a következményeket. A szívem továbbra is az Újpesté!

Olvasói sztorik