Magyar foci

A Debrecen a fegyelmi bizottsághoz fordulna, amiért a Fradi-játékos megúszta, hogy Dzsudzsák felé köpött

M4 Sport
M4 Sport

2-0-s győzelmet aratott az FTC a Debrecen ellen, így a címvédő úgy vezet kétpontos előnnyel, hogy kettővel kevesebb meccset játszott, mint a második helyezett Kecskemét.

Kapcsolódó
A belgrádi pofon után a Loki ellen nem hibázott a Fradi
Kapott gól nélkül hozta le a meccset a címvédő, amely nyolc kör alatt mindössze háromszor kapitulált.

A meccs hosszabbításában Dzsudzsák Balázs és Ryan Mmaee akaszkodott össze egy elsőre ártalmatlannak tűnő szituációban. Mmaee egy köpéssel jelezte, hogy a maga részéről lezárta a vitát, Dzsudzsák pedig egy „Mi a faszt csinálsz?” kérdéssel reagált, mivel a Fradi-csatár száját elhagyó nyál az ő irányába röppent.

Berke Balázs játékvezető egyik felet sem büntette, a VAR-szobában ülő kollégái pedig szintén úgy döntöttek az esetet látva, hogy ez belefér. A Lokinál nem így gondolják, és a klub kedden közleményt adott ki a Dzsudzsák–Mmaee-affér miatt.

„A DVSC minden esetben tiszteletben tartja a pályán elért eredményt és a játékvezetők döntéseit.

Azonban klubunk nem mehet el szó nélkül az elmúlt vasárnapi találkozó 92. percében csapatkapitányunkkal, Dzsudzsák Balázzsal szemben tapasztalt kirívó incidens mellett. A DVSC kénytelen megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy az MLSZ Fegyelmi Bizottságához forduljon.

– áll a közleményben.

A Debrecen 10 forduló alatt 10 pontot gyűjtött, és a bajnokság első körének utolsó meccsén a nála két ponttal jobban álló Újpestet fogadja vasárnap.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik