Magyar foci

A belgrádi pofon után a Loki ellen nem hibázott a Fradi

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A címvédő FTC 2-0-ra győzött a Debrecen ellen az NB I 10. fordulójának zárómeccsén.

A jó iramú, szórakoztató első félidőben a vendégek mozgékony középpályájukra alapozva bátor, nyílt játékot vállaltak fel, úgy a letámadásoknál mint a kontráknál.

Amíg azonban a vendégek előtt nem adódott ziccer – kétszer szabálytalanság után azért a kapuba találtak –, addig a hazaiak Vécsei góljával a 11. percben előnyhöz jutottak, majd lehetőségeiket később már helyzetek is követték.

A Ferencvárosban Civic vezérletével különösen a bal oldal volt aktív, míg elöl Zachariassen és Ryan Mmaee tette hozzá a legtöbbet a játékhoz.

Az 56. percben megduplázta előnyét a házigazda: labdaszerzés után az első hazai próbálkozást még védte Gróf, az ismétléssel szemben már tehetetlen volt. A gólt Zachariassen szerezte. A kétgólos különbség után kicsit visszaesett az iram, a felek a mezőnyben küzdöttek. A Ferencváros a hajrához érve azonban ismét veszélyeztetett, Grófnak védenivalója is akadt. A DVSC nem zuhant össze, nem adta fel, de akcióit nem tudta befejezni, azokban a lefújásig nem volt gólveszély.

Az FTC a bajnokságban ötödik hazai fellépését követően is megőrizte hibátlan mérlegét, míg a DVSC ötödik idegenbeli találkozója után is nyeretlen, egy döntetlenjét a negyedik vereség követte.

OTP Bank Liga, 10. forduló:

Ferencvárosi TC – Debreceni VSC 2-0 (1-0)
Groupama Aréna, 10 857 néző
v.: Berke
Ferencváros: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic (Pászka, 88.) – Esiti (Besic, 56.), Vécsei (Mercier, 88.) – A. Traoré (Marquinhos, 82.), Zachariassen, Gojak (Sigér, 82.) – R. Mmaee.
Debrecen: Gróf – Bévárdi (Kusnyír, 62.), Lagator, Deslandes (Dos Santos, 7.), Ferenczi – Varga J. (Major, 78.) – Szécsi, Dzsudzsák, Baráth P., Bódi (Kiziridisz, 62.) – Do. Babunszki (Sós, 78.).
gól: Vécsei (11.), Zachariassen (56.)
sárga lap: S. Mmaee (42.), Esiti (51.), Knoester (84.), illetve Deslandes (4.), Varga J. (52.), Dzsudzsák (73.)

 

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 8 7 – 1 20-3 21 pont
2. Kecskeméti TE 10 5 4 1 14-7 19
3. Kisvárda Master Good 10 5 2 3 18-16 17
4. Puskás Akadémia FC 10 4 5 1 13-8 17
5. Paksi FC 9 4 2 3 16-17 14
6. ZTE FC 9 3 3 3 16-13 12
7. MOL Fehérvár FC 9 3 2 4 11-14 11
8. Debreceni VSC 10 2 4 4 14-19 10
9. Budapest Honvéd 10 2 4 4 12-18 10
10. Újpest FC 9 2 3 4 11-16 9
11. Mezőkövesd Zsóry FC 10 1 3 6 12-21 6
12. Vasas FC 10 – 6 4 8-13 6

Olvasói sztorik