Magyar foci

Másfél perc alatt vezetést szerzett, mégsem tudott nyerni az NB I sereghajtója

Szigetváry Zsolt/MTI
Szigetváry Zsolt/MTI

A sereghajtó Mezőkövesd labdarúgócsapata 2-2-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd vendégeként az NB I tizedik fordulójában.

Remekül kezdődött a találkozó a vendégeknek, mert Lazar Cirkovic elrontott egy kapusának szánt labdát, amire lecsapott Stefan Drazic és másfél perc alatt vezetést szerzett. Nem sokkal később Szappanos Péter nagyot védett lábbal, de ezt követően kiegyenlítettek a kispestiek Jairo Samperiónak köszönhetően. A spanyol játékos Bocskay Bertalan védők mögé löbbölt labdáját vette át, és lőtte a jobb fölső sarokba.

Kapcsolódó
Úgy térdhajlítón taposta ellenfelét a Vasas védője, hogy azonnal leküldték a pályáról
Előbb hátrányba kerültek az angyalföldiek, majd piros lapot kapott a hátvédjük is.

Lendületbe jött a Honvéd, a 23. percben már vezetett is. Újra Bocskay adott remek labdát, ezúttal Richie Ennin volt a címzett, aki higgadtan lőtt a kapuba. Nem sokáig örülhettek így sem a hazaiak, Molnár Gábor a 36. percben ívelt a kapu elé, és bár úgy tűnt, hogy Cirkovic helyzeti előnyben van, Drazic simán kibújt mögüle és a kapuba fejelt.

Térfélcsere után adódtak nagy lehetőségek mindkét oldalon, így a Mezőkövesd augusztus 27. után először szerzett újra pontot, de a Vasassal holtversenyben így is utolsó helyen áll.

Eredmények – NB I, 10. forduló

Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 2-2 (2-2)

Kisvárda Master Good-Vasas FC 2-0 (2-0)

Újpest FC-Kecskeméti TE 1-2 (0-0)

MOL Fehérvár FC – Zalaegerszegi TE FC 1-1 (1-0)

Olvasói sztorik