Magyar foci

A 95. percben, komoly kapusbaki után szenvedte ki a győzelmet a Diósgyőr

Szabó Krisztián / Dvtk.eu
Szabó Krisztián / Dvtk.eu

A 95. percben született meg a Diósgyőr győztes gólja a Dorog ellen az NB II 10. fordulójában, és kellett hozzá a dorogi kapus nagy hibája.

Pedig Molnár Zsombor végig jól védett, nagyrészt neki köszönhette a Dorog, hogy esélye volt a pontszerzésre, de a hosszabbításban egy hazatett labdát rosszul vett át, a szemfüles Lukács Dániel pedig lecsapott a lehetőségre.

A dorogiak érthetően összezuhantak a bekapott gól miatt, de érdemes megnézni, mi vezetett Molnár szerencsétlen labdaérintéséhez: nagyjából fél perccel az eset előtt még a vendégek indítottak támadást, Oldal Tibor és Tóth Barnabás passzolgatása után már a félpályánál járt a Dorog, de az akció megakadt, és Tomás Lénárt ahelyett, hogy valamelyik szélre kitette volna a labdát, inkább hátrajátszotta Kovács Olivérnek, akit ezzel nehéz helyzetbe is hozott. Kovács a rátámadó diósgyőri miatt inkább hazaadta a labdát Molnárnak, a kapus koncentrációja pedig egy pillanatra kihagyott, és ez a Dorog pontszerzésébe került.

2:00:30-tól érdemes nézni a videót:

A Diósgyőr 18 pontjával negyedik a tabellán, a Dorog 6 pontot gyűjtve az utolsó.

Olvasói sztorik